Pályázhatnak a civil szervezetek

 

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata ezúton hirdet tematikus pályázatot a Terézvárosban működő, illetve tevékenységükkel a városrészhez kötődő – alapítványok, egyesületek és társadalmi szervezetek részére az Önkormányzat 2019. év I. félévi keretéből igényelhető támogatás megszerzésére, a 2019. március 1 – július 31. között megvalósuló programokhoz.

A pályázati alap éves keretösszege 14 millió forint. A támogatások odaítéléséről a képviselő-testület évente két alkalommal, nyílt pályázati eljárást követően dönt. Az I. félévben felhasználható keretösszeg 7.000.000,- Ft.

Pályázhatnak azok az alapítványok, egyesületek és egyházi jogi személyek, amelyek:

  1. VI. kerület Terézváros közigazgatási területén bejegyzett székhellyel,

  2. bejegyzett országos vagy regionális szervezet esetén önálló terézvárosi szervezeti egységgel rendelkeznek,

  3. tevékenységüket részben vagy egészben Terézváros közigazgatási területén fejtik ki.

Támogatandó célok:

  1. a kerületben élő polgárok szabadidős tevékenységét, közművelődését elősegítő célok, különösen:

  1. a közösségi élet szerveződését, az itt élő csoportok, szervezetek együttműködését, lokálpatriotizmusának elősegítését, a hagyományok ápolását és megújítását szolgáló rendezvények,

  2. városszépítészeti célok (pl. falfirka elleni tevékenység, stb.),

  3. környezetvédelem, zöldprogram,

  4. bemutatók, kiállítások, előadó- és alkotóművészeti produkciók létrehozása,

  5. tanácsadó, oktatási, fejlesztő- és segítő tevékenységek, kiadványok,

  6. a kerületi székhelyű köznevelési intézmények működését segítő alapítványok programjai,

  1. a kerület lakosait segítő szociális és karitatív célok:

  1. idősügyi programok,

  2. a fogyatékkal élőket és a munkanélkülieket segítő projektek,

  3. egyéb esélyegyenlőségi programok.

Pályázati feltételek:

Pályázni a civil szervezetek pályázati úton történő támogatásáról szóló 3/2016. (II. 18.) önkormányzati rendeletben foglaltak szerint;

  • a terézvárosi Civil Adatbázisba nem regisztrált szervezeteknek az 1/A. mellékletben szereplő,

  • a terézvárosi Civil Adatbázisba kérelmük alapján korábban már regisztrált szervezeteknek az 1/B. mellékletben szereplő

Pályázati adatlapon, az ott előírt nyilatkozatok egyidejű csatolásával lehet.

 

Pályázó a pályázat beadásával hozzájárul ahhoz, hogy pályázatát az önkormányzat honlapján közzétegyék.

 

Az adatlapok beszerezhetők és a civil szervezetek pályázati úton történő támogatásáról szóló 3/2016. (II. 18.) önkormányzati rendelet teljes szövege megtekinthető

  1. a Terézvárosi Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodájában,

  2. illetőleg letölthetők az önkormányzat honlapjáról: www.terezvaros.hu/uploads/images/O.05.pdf .

A pályázat beadási határideje: 2019. március 31.

A pályázatot írásban az alábbi címre kérjük eljuttatni:

Budapest Főváros VI. kerület Terézvárosi Polgármesteri Hivatal, Humánszolgáltatási Főosztály (1067 Budapest, Eötvös u. 3.)

További információ kérhető a Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Főosztályán (Tel.: 342-7582)

A pályázatok elbírálása után minden pályázót írásban értesítünk. A nyertes pályázókkal az önkormányzat támogatási megállapodást köt.

Hassay Zsófia

polgármester