Wolf Kati koncertezett a Hunyadi téren

Wolf Kati volt a Tér/Zene-Zene/Tér Hunyadi téri koncertsorozat e heti sztárvendége.

Wolf Kati volt a Tér/Zene-Zene/Tér Hunyadi téri koncertsorozat e heti sztárvendége. A közönséget, az énekesnőt és kísérőzenekarát Hegyi András önkormányzati képviselő köszöntötte.

 

 
Hegyi András a maga és a terézvárosi önkormányzat nevében köszöntötte a közönséget és a fellépőket

 

Már jóval a koncert kezdete előtt folyamatosan érkeztek azok a rajongók a Hunyadi térre, akik az első sorból, a lehető legjobb helyről akarták látni a neves énekesnő koncertjét. Akik igyekeztek, jól tették, mert mire Wolf Kati színpadra lépett, megtelt a tér.

 

 
Wolf Kati színpadra hívta a táncoló gyerekeket

 

 

Különleges hangjával, rendkívül szuggesztív előadásmódjával, természetes kedvességével percek alatt meghódította a közönség szívét. Különösen nagy tetszést aratott, amikor az első sorban táncoló gyerekeket a színpadra invitálta, akik azután szinte a koncert végéig ott is maradtak.

 

Akik kevésbé ismerték, nyilván meglepődtek, milyen temperamentumos, sokarcú és virtuóz előadó. Az énekesnő saját dalain kívül hazai és világslágerekkel lepte meg a közönséget.

 

Bár elsőre nem sikerült megénekeltetni a közönséget, de ahogyan a hangulat emelkedett, egyre többen már kérés nélkül is vele énekelték egy-egy dal refrénjét.

 

 

 

A közönség láthatóan nagyon élvezte a koncertet

 

Természetesen a hazai rádiók által legtöbbet játszott, legismertebb dala, a „Szerelem, miért múlsz?” sem maradhatott ki a repertoárból. Ennek a dalnak az angol verziójával, a What about my dreams?-szel indult a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol a 22. helyet szerezte meg.

 

Minden jó koncerten az utolsó dalról, ha a közönség elég kitartóan tapsol és skandálja, hogy „Vissza! Vissza!”, hamar kiderül, hogy az igazából csak az utolsó előtti volt. Ráadásként Wolf Kati Tina Turner Proud Mary című dalával búcsúzott.

 

 
A koncert után a rajongók közös fényképet készítettek az énekesnővel