Vízió a kerület jövőjéről

Még egy hétig véleményezhető Terézváros településfejlesztési koncepciója, amelyet a szakemberek május 11-én mutattak be egy online fórum keretében.

Fontos, hiánypótló dokumentum a kicsit talán riasztó nevű településfejlesztési koncepció, amely egyfajta vízió a kerület jövőjéről és már tavaly ősz óta készül. Az összeállításán dolgozó szakemberek arra törekedtek, hogy minél szélesebb körben ismertessék meg az anyagot a helyiekkel, ennek volt egyik fontos állomása a május 11-i online fórum, amelyet a kerület honlapján hirdettek meg.

 

A terjedelmes anyag összefoglalóját az egyik készítőtől, Smiló Dávidtól, a Paradigma Ariadné Építésziroda munkatársától hallhatták a zoom-konferencia résztvevői, aki a közterek emberközpontúvá, élhetőbbé tételét emelte ki legfőbb célként. Az előttünk álló 15-20 év alatt azt kell elérni, hogy Terézvárosban lakni egyre jobb, élvezhetőbb, egészségesebb legyen. Ehhez pedig a közterek egy részét vissza kell adni a gyalogosoknak, minél több zöldfelülelet, összefüggő sétaútvonal kialakítására kell törekedni.

 

A hosszú távú fejlesztési terv készítőinek Győrffy Máté alpolgármester köszönte meg a munkát, majd arról beszélt, hogy jelenleg is zajlanak a fenti célokhoz vezető projektet a kerületben. Ilyen a Jókai tér megújítása, valamint a Csengery utca fásítása és rehabilitációja. A városfejlesztésért felelős alpolgármester emlékeztetett arra is, hogy előkészület alatt állnak a mobilitási pontok és a helyi lakosokat megillető parkolóhelyek kijelölése is.

 

Minden jelentős változást igyekeznek a döntéshozók a lakossággal együtt megtervezni, ezért folyamatos a kommunikáció az itt élőkkel. Ezt már Temesvári Szilvia, részvételiségért felelős alpolgármestertől hallhattuk, aki a jó példák között említette a Podmaniczky utcai kutyafuttató felújítását és a Csengery utca zöldítését, hiszen ezekben a projektekben is együtt gondolkodnak a lakókkal a tervezés során.

 

Matus István főépítész azt hangsúlyozta, hogy a településfejlesztési koncepciót közmegegyezésnek kell övezni, ezért fontos, hogy a lakosok megismerjék és véleményezzék. Erre lehetőségük van a terezvaros.hu honlapon keresztül egészen május 19-éig, s ugyanitt a teljes anyagot is megtalálják.

 

Gajdács Emese