Világhírű művészcsalád a Podmaniczky utcából

Pár éve, amikor a BBC minisorozatot készített Tolsztoj klasszikusából, a Háború és békéből, Napóleon szerepére egy híres francia színészt kerestek. Mathieu Kassovitzra esett a választás. A brit tévétársaságnál talán nem is sejtették, hogy a kortárs francia mozi emblematikus arca magyar származású, családi gyökerei a Terézvárosba nyúlnak. Nagyapja Kasso, a múlt század legendás karikaturistája volt, édesapja pedig 1956-ban vándorolt ki Pestről Párizsba.

 „A szüleim filmesek. Ha pékek lettek volna, én is pék volnék. De filmesek, úgyhogy én is filmes lettem” – nyilatkozta egyszer, még pályája elején Mathieu Kassovitz. Ahogy mondani szokás, az anyatejjel szívta magába a filmezést. Filmes iskolába, egyetemre nem járt – minek is járt volna, hiszen mire leérettségizett, már ismert színész volt. Kiskamaszként, alig tizennégy évesen debütált a Jövőre… ha minden jól megy című vígjátékban (1981), az azóta eltelt négy évtizedben pedig 32 produkcióban szerepelt. Imponáló a lista, elképesztő az a sokoldalúság, ami az ötvenhárom esztendős művészt jellemzi: munkái között van akcióthriller, történelmi dráma, vígjáték, krimi, sci-fi, romantikus mozi.

 

 

Párizs és Pest

 

Nem csak színészkedik, sokszor rendez, forgatókönyvet ír, narrátor, producer vagy vágó (az volt az édesanyja is). Otthonosan mozog francia, amerikai, brit, magyar vállalkozásokban is. Huszonévesen A gyűlölet – a banlieue-ben, azaz a lepukkant francia külvárosi gettóban játszódó sötét thriller – hozta el neki a világhírt rendezőként. Sokkal könnyedebb műfaj, de szintén kultuszfilm lett az Amélie csodálatos élete, amelyben a címszereplő lány szerelmét alakítja – ezzel hódította meg a magyar mozilátogatók szívét is. Producere volt Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című filmjének. Tévésorozatai közül kiemelkedik A legendák hivatala című kitűnő kémmese, amelynek főszereplője és rendezője, és amelyet szinte folyamatosan műsoron tartanak magyar csatornák is.

 

Mathieu Kassovitz együtt dolgozott az Oscar-díjas hollywoodi nagyágyúval, Steven Spielberggel a München című filmben, amelynek egyik érdekessége, hogy sok jelenetét a magyar fővárosban forgatták, mondhatni: Budapest a München Párizsa. Vagy legalábbis olyan, amilyennek az amerikai rendező képzeli a hetvenes évek Párizsát. 

 

Kassovitz mindkét európai fővárosban otthonos: Párizsban született, 1967. augusztus 3-án, gyerekkorának iskolai szüneteit pedig Pesten töltötte a nagypapájánál. Szoros volt kettejük kapcsolata, a fiú szívesen nyaralt a számára egzotikus városban, bár meglepte, hogy mifelénk akkoriban még nemigen lehetett narancsot kapni nyáron. Lelkesen kísérte a nagypapát a Szecskába, azaz a Széchenyi fürdőbe, a 36 fokos szabadtéri termálmedencében sakkozni a helyi öregekkel.

 

 

Kasso, a zseni

 

A nagypapa, a bécsi születésű Kassowitz Félix (1907–83) a pesti művészvilág jellegzetes alakja volt, az egyik legtöbbet foglalkoztatott magyar karikaturista és grafikus. Telerajzolta a Ludas Matyit és más lapokat, illusztrált könyveket, meséket, reklámokat, diafilmeket. Legendás pályatársa, Kaján Tibor zseninek tartotta, amiért „felismerte a népművészet és a karikatúraművészet rokonságát”. Határozott vonalú, letisztult rajzaihoz rendre karakteres mondanivaló társult. Márkanévvé lett szignója miatt csak úgy ismerjük: Kasso. Már ő is szerencsét próbált a francia fővárosban a múlt század derekán, a két világháború között. Sikere volt, rajzait több szatirikus lap publikálta.

 

 

 

 

Mégis visszatért, és hazánkban az elsők között készített animációs reklámfilmeket. Macskássy Gyulával és Halász Jánossal (aki később John Halas néven lett világhírű) megalapította a Coloriton nevű céget. Rövid fennállásuk alatt harmincnál több filmecskét gyártottak, pedig a negatívokat még Berlinbe kellett küldeniük kidolgozásra. A Nemzeti Filmintézet archívumában őrzött, nem egészen kétperces Boldog király kincse című animáció (1936) annyira szellemes, hogy nem 85 év technológiai fejlődése miatt tűnik idejétmúltnak, hanem azért, mert cigarettát reklámoz.

 

Kassowitz Félix az avantgárd ismert figurája lett, Barcsay Jenő és Bálint Endre barátja. Zsidó származása miatt munkaszolgálatra rendelték be a vészkorszakban, de túlélte. „Régi kommunista volt, ahogy a háború előtt hozzá hasonlóan sok értelmiségi, de nem úgy képzelte el a dolgokat, ahogy azok az ötvenes években zajlottak” – emlékezett rá a fia egy interjúban. Rákosi idejében néha olyan gúnyrajzokat rendeltek tőle, amelyek miatt később szégyenkezett. 1956 után be sem lépett az új pártba, az MSZMP-be, onnantól kerülte a politikai témákat. Szívesebben tervezett film-, illetve reklámplakátokat, például a Divatcsarnoknak és a Corvin Áruháznak. Röviddel azután, hogy az unokája megszületett Párizsban, életművét Munkácsy-díjjal ismerték el (1968). 

 

 

 
Félix és Peter Kassovitz

 

 

Bevándorló batyuval

 

A levert forradalom után a grafikusművész tehetséges fia, Péter tizennyolc évesen elhagyta Magyarországot. A Ferdinánd híd lábánál, a Podmaniczky utcában nőtt fel, a nyilasterror idején álnéven bújtatták. Amikor a kommunista rezsim megtorlásaitól tartva elmenekült, franciául csak törve beszélt. Édesapja nyomdokain mégis a francia fővárosban telepedett le. Egy szál batyuval érkező bevándorlóként reménye sem volt bejutni az egyetemre, így filmgyári asszisztensnek szegődött el. Ám a vér nem vált vízzé a Szajna partján sem.

 

Peter (Pierre) Kassovitz előbb animációs filmeket készített, utána kisfilmek, riportok, dokumentumfilmek következtek. Úti filmeket forgatott dél-amerikai országokról, illetve európai városokról, Hamburgtól Velencéig. Idővel elismert producerré nőtte ki magát, majd elkezdett tévéjátékokat írni. A La guerre des insectes (Rovarok háborúja) politikai fikció, másik sorozata egy a maffia ellen harcoló bíróról szól. A Hazudós Jákob már mozifilm, a gettóban játszódik, részben Magyarországon, részben Lengyelországban forgatták. Édesapja, Kasso nagyon büszke volt rá.

 

Peter Kassovitz regényt is írt, az Ezeregy ok az elkeseredésre magyar fordításban is megjelent (2003). Nem meglepő, hogy élénken foglalkoztatta a család, a vérségi kötelékek problematikája. Önéletrajzi ihletésű hőse, Victor Guilbert ötvenes éveiben járó értelmiségi, egy jól menő számítástechnikai cég tulajdonosa. Sikeres ember létére szorongások gyötrik, küzd a démonaival, amikor egy váratlan vallomás felforgatja jól berendezett életét: apja a halálos ágyán elárulja neki, hogy örökbe fogadott gyerek.

 

Fiáról, Mathieu-ről így beszélt 2005-ben: „Szeretem a színészi alakításait, bár nem hiszem, hogy valaha is Shakespeare-színésszé válna. Szerintem erre nem is vágyik. Nagyon merész, nagyon őszinte és hiteles. Úgy gondolom, hogy igazán azokat a szerepeket alakítja jól, amelyek közel állnak hozzá, amelyekben saját személyiségét tudja felhasználni. Nagyszerű rendezőnek tartom, egyike azon keveseknek Franciaországban, akik egyebek mellett azért tudnak jó filmet csinálni, mert megvan a mesterségbeli tudásuk ahhoz, hogy a rendelkezésre álló eszközöket jól használják.”

 

 

Magyar bolondságok

 

Mathieu, a kivételes művészdinasztia harmadik generációs tagja azt mondja, sohasem érezte magát idegennek vagy kívülállónak Franciaországban. „Apám magyar, anyám francia, én teljesen franciának tartom magamat, egy franciának magyar-zsidó örökséggel.” „Mindenkinek fontos, hogy honnan származik. A szüleim belém nevelték a származásukat, és én kifejezetten örülök, hogy egy ilyen kulturális keverék lettem” – mesélte egy 2012-es interjúban, majd így folytatta: „Ez egy jó elegy, a magyar eredet mellé jól jön a francia lágyság. A magyar emberek túlságosan bolondok: apám is bolond, az összes barátja bolond, Sarkozy és a magyar kormány is az.”

 

Bizarr módon a másik magyar származású francia híresség, Nicolas Sarkozy országlása ábrándította ki hazájából. Úgy tartja, a franciák depressziósak lettek elnökségének „szörnyű” öt éve alatt (2007–12). A Guardian angol napilapnak ekkoriban azt mondta, már nem büszke rá, hogy franciának született. „Franciaország csodás, de korlátolt hely, nekem ebből a nálunk dívó, visszahúzó mentalitásból lett elegem.” Torkig lett az országgal és filmiparával, a Twitteren nyomdafestéket nem tűrő szavakkal adott hangot frusztrációjának – azt írta, menjenek a p…ba a szar filmjeikkel –, és Amerikába költözött.

 

A tavaly befejezett, nálunk még nem látható The Way of the Windet (A szél útja) már az Egyesült Államokba forgatta, de van magyar vonatkozása is: Jézus Krisztust Röhrig Géza (Saul fia) alakítja benne.

 

Szöveg: Bártfai Gergely