Vajszószos, ecetes, semmi különös

Különösebb csinnadratta nélkül bukkant fel a Nagymező utcában a város első pelmenyizője, amely szerényen a Pelmenyiző No1. nevet viseli – az egyes sorszám egyúttal arra is utal, egy ambiciózus tervekkel bővülő lánc első láncszeméről van szó.

Gőzerővel készül a megnyitásra három további testvérétkezde a XI., a XVII. és a XVIII. kerületben, miközben az orosz–ukrán töltött tésztabatyu mirelit változatban, kilós kiszerelésben már az ország több pontján elérhető. Aki járt már Oroszországban, tudja, jószerivel minden sarkon lehet frissen kifőzött, gőzölgő pelmenyihez jutni, ott legalább annyira elterjedt street foodnak számít, mint nálunk a gyros, azzal a különbséggel, hogy a pelmenyi valóban házi, egyszerű, tradicionális fogás, nem csak utcai bódék népszerű kínálata. 

 

 

Igazságtalan elosztás

 

„Hívhatjuk missziónak is, akkor lennék a legboldogabb, ha minél több helyen árulnának friss, autentikus pelmenyit, és minél többen megismernék, megszeretnék gyerekkorom meghatározó ételét” – mondja el Kelemen D. László, a „franchise-hálózat” megálmodója. Laci ukrajnai születésű, Munkácson töltött gyerekkorában sok időt töltött tésztahajtogatással, amely Oroszországban és Ukrajnában is gyakori családi program. „Amúgy igazságtalannak éreztem a porciózást, a családtagok kora szerint osztották el a tésztát – én dolgoztam a legtöbbet, mégis nekem jutott a legkevesebb” – hánytorgatja fel viccesen a régi emlékeket Laci, akit az élet a vendéglátás felé sodort, sok helyen szakácskodott, köztük neves hazai éttermekben is. 

 

 

Minden házi benne

 

A karantén sok vendéglátós szakemberrel együtt kényszerhelyzetbe hozta őt is. A bezártság szülte a lehetőséget: elkezdett otthon töltött tésztákat hajtogatni, csinált hozzá egy Facebook-oldalt (ez lett a PelmenyiKirály), és itt kezdte el értékesíteni a kifőzhető pelmenyiket, illetve azok „édes párját”, a derelyéket. „Egy nagyon egyszerű, autentikus, semmi különös ételről van szó, az egyetlen titka, hogy minden házi benne, semmilyen mesterséges anyagot, tartósítószert nem használunk, úgy készítjük el, ahogy a nagyanyáink otthon” – magyarázza Laci, aki hozzáteszi, hogy ez az egyszerűség néha hátrányt is jelent, a boltban kapható csupa porból álló száraztésztákkal tartósságban nem veszi fel a versenyt a pelmenyi. 

 

 

 

 

Igaz, nem is akarja felvenni, sőt, nincs is rá szüksége. A Facebookon szerzett népszerűségen felbátorodva két barátjával együtt elhatározták, hogy egyfajta mintaboltként street food formájában is kínálni fogják a termékeket, ez lett a Nagymező utcai „number one”. A helyet Hegedűs Ádám, valamint a Lacihoz hasonlóan szintén ukrajnai, ungvári születésű Szűcs Róbert viszi, nagy lelkesedéssel és elszántsággal. Sokan jönnek, kipróbálják a legújabb street foodot, és persze mindig lehet számítani az orosz, ukrán és kazah vásárlókra is. „Igazából, bárhol a világon nyílik egy ilyen hely, ők megbízhatóan megjelennek, elterjed a közösségi média megfelelő csoportjaiban az információ, és már kerekednek is fel enni egy kis hazait” – mondják a srácok. 

 

 

 

 

A szibériaiban medvehús is van

 

Ezért is kulcsfontosságú, hogy autentikusan készüljenek a különböző variációk. Az oroszos verzióban sok a tejföl és a vajszósz, az ukránok inkább sok ecettel öntik nyakon a frissen kifőtt, gőzölgő tésztabatyukat, mindkettőben közös a fekete bors és némi kapor. Csirke-, sertés-, háromhúsos változat mellett gombás is van mint vegetáriánus opció. Feltétek közül érdemes megkóstolni az erősen fűszeres, csípős adzsika szószt is, amely elsősorban az azeri és a grúz konyha által használt fűszeres szószokkal rokon. Van sokféle édes derelye, levesnek pedig ott a borscs, a szintén emblematikus orosz-ukrán céklaleves. „A szibériai pelmenyiben állítólag medvehús is van, ezzel egyelőre nem tervezünk” – nyugtat meg mindenkit Kelemen D. László.  BK

 

Fotó: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség