Üveggyűjtők a csarnokban

A napokban került ki a vásárcsarnok Szófia utca felőli oldalbejáratához az a két gyűjtőedény, amelyekbe ezentúl az üvegeket dobhatják ki a terézvárosiak.

„A kerületben eddig mindössze egy helyen, a Podmaniczky utcai szemétszigeten volt üveggyűjtő, ezért döntöttünk úgy, hogy a csarnokba is kihelyezünk ilyen tárolókat. Ez azért is jó helyszín, mert amellett, hogy nagy forgalmú, az üvegek csörömpölése itt nem zavarja majd a lakókat” – mondta el a helyszínen Temesvári Szilvia.

 

 

 

Terézváros zöld ügyekért felelős alpolgármestere arra biztat mindenkit, hogy a már nem használt üvegeket ne dobja a kommunális hulladék közé a kukákba, hozza el ide, így is tehet a környezetvédelemért, az élhetőbb kerületért.

A tervek szerint szeptembertől ugyancsak itt, a Hunyadi téri csarnokban a feleslegessé vált befőttes üveget külön hasznosítás céljából gyűjtik majd.

 

Szerző: G. E.

Fotók: Dimény András/Képszerkesztőség