Utcazenészek a Hatker Korzón

Még hangulatosabb lesz a Hatker Korzó. A sétálós, üldögélés hellyé alakított sugárúti szakaszon a kiállított plakátokon, képeken túl új művészeti ág tűnik fel: a zene.

Az elkövetkező hetekben szombat esténként utcazenészek tesznek kísérletet arra, hogy elnyomva az autók zaját megállásra, egy-két órányi kellemes együttlétre bírják a korzózókat.

 

Ha nem is világsztárok, de hétről hétre tehetséges, jó zenészek játszanak. Reméljük, sokan lesznek kíváncsiak rájuk, s nem járnak úgy, mint Josua Bell, a világhírű hegedűvirtuóz, akinek sztoriját anno a Washington Post írta meg.

 

A világ legnagyobb koncerttermeit a drága jegyek ellenére mindig megtöltő művészt egyszer  rávették, hogy 3,5 millió dolláros hangszerén, az 1713-ban készült Stradvariján utcazenészként egy washingtoni metró alujáróban muzsikáljon. A szokatlan helyszínen megszólaló csoda mellett a járókelők simán elsétáltak, a világklasszisnak ezer emberből mindössze hatot sikerült megállítani. Közel háromnegyed óra alatt húszan honorálták némi pénzzel, összesen 32 dollárral tehetségét.

 

De vissza Terézvárosba, szeptember 12-én 17 órától az Andrássy út 72-74. előtti területen a Magnetiq, 18 órától a Yuj Impro, egy héttel később, szeptember 19-én 17 órától Écska Huba,18 órától a Wolkfolks muzsikál. Szeptember 26-án délután 5-kor az Alexander’s Diaryval, 6-tól pedig az Underground Brass Banddel találkozhatnak az arra járók.

 

A programsorozat októberben is folytatódik, 3-án 17 órától a Blue Flamingos, 18 órától pedig a Kistehén zenekar alapítója, Kiss Sándor Moto MagamUra néven megismert egyszemélyes produkciója szerez kitűnő kikapcsolódást rögtönzött közönségének.

 

A Hatker Korzó utcakoncert sorozata október 10-én este hattól a Rumpedli Mesezenekar; hét órától a Kódolatlan Álmok zenekar fellépésével zárul.

 

D.Á.

Fotó: Berecz Valter/kepszerk.hu