Újraéleszteni tanultak a rendészeink

Újraélesztési tanfolyamon vettek részt a terézvárosi polgármesteri hivatal rendészeti osztályának dolgozói – közterület-felügyelők, segédfelügyelők, műszaki munkatársak, parkőrök –, hogy ha szolgálatteljesítés közben esetleg magatehetetlen, utcán heverő eszméletlen emberbe botlanának, szakszerű segítséget tudjanak nyújtani számára. Esetleg, ha ha úgy adódik, megmentsék az életét.

Nemcsak tudást és szakmai fogásokat mutatott és gyakoroltatott be a többek között különféle intézkedéstaktikai képzésekre szakosodott Seishin Sportegyesület szakembere ezen a szeptember 14-i kedd délelőttön, hanem igyekezett önbizalmat, határozottságot és erőt is önteni a tréning résztvevőibe. „Halott embernél nincs halottabb" – hangsúlyozta többször is, így ha esetleg bárki olyan helyzetbe kerül, hogy szívmasszázzsal kell életet mentenie, bátran kezdjen bele a mellkas pumpálásába, hiszen nem tud ártani. Lehet, hogy törik egy-két borda, de ha életben marad az ember, össze is forr.

 

 

 

 

A kevés elmélettel, ellenben sok-sok gyakorlattal és szituációs játékkal levezetett képzés célja, hogy már a tréning során készséggé tegye az elsősegélynyújtás életmentő metódusait. Aki ezen a két órán tisztességgel beleáll (vagyis inkább beletérdel) a szívmasszázsba és szó szerint kigyakorolja az életmentés lépéseit, az éles helyzetben egészen biztosan tudni fogja, hogy reagáljon, ha eszméletlenül fekvő emberre bukkan.

 

 

 

 

A polgármesteri hivatal rendészeti osztályának vezetője, Dobos Ágnes rendkívül fontosnak tartja munkatársai szakmai továbbképzését. „A hivatal és a Seishin Sportegyesület együttműködési megállapodásának köszönhetően havonta tartunk a kollégáknak különféle szakmai képzéseket. Részt vettek már intézkedéstaktikai, de forgalomirányítási tréningen is. Nagy hangsúlyt fektetünk például arra, hogy az utcán szolgálatot teljesítő munkatársak biztonságosan tudjanak bánni a kötelezően náluk lévő önvédelmi és intézkedési eszközökkel, a tonfával, a bilinccsel vagy a gázspray-vel, de akkor is jól jött a szakmai felkészítés, amikor a Terézvárosi Fesztiválon forgalomirányítóként kellett jelen lenniük a rendészeinknek.

 

 

 

 

Az elsősegélynyújtó tanfolyam végére két tucatnyi utcai szolgálatos kollégának ment egyre jobban az újraélesztés, a stabil oldalfekvés, no meg a velük járó intézkedési protokoll. Kívánom, hogy senki ne legyen rosszul az utcán, de ha mégis megesik valakivel, az önkormányzat közterületes munkatársai biztos kézzel segítenek, míg ki nem ér a mentő. 

 

Szöveg: Cs. O.

Fotó: Ancsin Gábor/Képszerkesztőség