Új bringatámaszok a kerületben

Az önkormányzat a következő hetekben 21 helyszínen összesen 52 új kerékpártámaszt helyez ki Terézváros utcáira.

„Budapesten a kerékpárral közlekedők száma hat-nyolcszorosára nőtt 2010 és 2019 között, a belvárosban pedig a növekedés a becslések szerint még ennél is magasabb. Terézvárosban ennek ellenére a fenti időszakban alig került ki új támasz, és sok helyen a járdára, a fal mellé, rosszul megközelíthető helyekre, a gyalogosforgalmat akadályozva helyeztek ki ez idáig a támaszokat. Ezen fogunk most változtatni” – bocsátotta előre Temesvári Szilvia.

 

 

A támaszokat a vagyonkezelő Benczúr utcai telephelyéről vitték a helyszínekre
 

 

A kerület zöld ügyekért felelős alpolgármestere arra is választ adott, miért fontos, hogy jó minőségű, elegendő kerékpártámasz legyen a városban? „Egyfelől azért, hogy a kerékpárokat biztonságosan le lehessen zárni, és ezzel visszaszorítsuk a lopások számát, másrészt azért, hogy a szabálytalanul lelakatolt biciklik ne akadályozzák a gyalogosforgalmat. De a jó kerékpártámasz nem elég: ügyelnünk kell a biztonságra is! Feltétlenül szerezzünk be jó lakatot, a spirálzárat, gerinclakatot felejtsük el, ezeket csupán néhány másodperc elvágni" – tanácsolja Temesvári Szilvia.

 

Mint megtudtuk, kerületünk a fővárossal közösen további „bicikliparkolókat” is telepít majd az úgynevezett mobilitási pontokon. Belső-Terézvárosban 83 helyen 400 támaszt helyeznek ki a közeljövőben, ahová ugyancsak szabályosan le lehet letenni majd a mikromobilitási eszközöket (kerékpár, elektromos kerékpár, roller, elektromos roller, gördeszka, hoverboard) is.

 

 

Így fest az új kerékpártámasz

 

 

Dr. Bodó Krisztina, a városüzemeltetési főosztály vezetője elmondta, hogy május 15-éig a kerületben 21 új helyszínen, összesen 52 korszerű, férfi és női biciklik kényelmes elhelyezését egyaránt biztosító, felmatricázott kerékpártámaszt telepítenek. További két helyszínen pedig a már meglévő támaszokat rendezik forgalomtechnikai szempontból.

 

Az új támaszok helyét az önkormányzat a Magyar Kerékpárosklub Belvárosi Területi Szervezetével egyeztetve jelölte ki. Ennek megfelelően több óvoda, iskola előtt is lesz bringatámasz, de a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat Csengery utcai épületébe érkezők is kényelmesen kiköthetik majd a kétkerekű járgányokat.

 

Szöveg: Gajdács Emese

Fotó: Berecz Valter/kepszerk.hu