Tűzoltókat köszöntöttek

Szent Flórián napja alkalmából mondott köszönetet és adott át jutalmakat a Belvárosi Katasztrófavédelmi Őrs tagjainak Soproni Tamás, Terézváros polgármestere, aki az ünnepségen azt is bejelentette, hogy szolgálati lakással járul hozzá a terézvárosi önkormányzat az őrs állománymegtartó képességéhez.

A tűzoltók ünneplésére ez alkalommal stílszerűen a Gerlóczy utcai laktanyában került sor. Az állomány tagjait elsőként Géczi Béla tűzoltó ezredes, a Közép-pesti kirendeltség vezetője és parancsnoka üdvözölte.

 

 „Sokunknak nem teljesülő gyerekkori álma, hogy tűzoltók vagy rendőrök legyünk. Ez alól én sem vagyok kivétel” – árulta el Soproni Tamás, aki elárulta: iskolásként számos katasztrófavédelmi versenyen vett részt, és éppen a Gerlóczy utcai laktanyában tehette próbára ügyességét. Ha tűzoltóként közvetlenül nem is, de polgármesterként lehetősége nyílt arra, hogy tegyen a kerületben lakók biztonságáért.

 

„Bízom benne, hogy az önkormányzat eszközbeszerzésekkel, különböző támogatásokkal segíteni tudja a tűzoltóság munkáját. Jurás-Pálinkás Gábor tűzoltó századossal, az őrs parancsnokával folyamatosan keressük az együttműködés bővítésének lehetőségeit” – hangsúlyozta a polgármester. Majd fontos bejelentést tett: Gaár Iván Zsolt közbiztonsági tanácsnok javaslatát elfogadva, az önkormányzat kiterjeszti a szolgálati lakás programját a kerületben szolgálatot teljesítő tűzoltókra is.

 

 

Soproni Tamás polgármester a laktanyában köszöntötte Szent Flórián napja alkalmából a tűzoltókat

 

 

A beszédet követően elérkezett az ünnepség talán legjobban várt pillanata, amikor is kiemelkedő szakmai munkájáért és példaértékű helytállásáért a polgármester átadta Pintér Gábor János főtörzsőrmesternek az önkormányzat által alapított Szent Flórián-díjat.

 

A kitüntetetett életútjának rövid összefoglalójából kiderült, hogy attól a perctől kezdve, hogy belépett a tűzoltóság kötelékébe a Belvárosi Katasztrófavédelmi Őrsön teljesít szolgálatot. Az évek során a beosztott tűzoltóból szerparancsnok lett, így hosszú évek óta egy-egy vonuláskor már nemcsak a szakszerű beavatkozásért, de társai életéért és biztonságáért is felel.
Külön elismerésben részesült az a három tűzoltó is, aki a márciusi 12-én egy Király utcai épület pincéjében keletkezett tűzeset során megakadályozta a lángok továbbterjedését és kimentette a bent rekedteket.

 

A legfőbb díjon kívül az őrs parancsnoka és az állomány 12 tagja vehette át a Terézváros Közrendjéért és Közbiztonságáért Közalapítvány jutalmát Töreki Milántól, a kuratórium elnökétől.

 

Szöveg: D. Á.
Kép: Adrián Zoltán