Terézvárosiak az Európai Diáksport Napján

Terézváros iskolásai népesítették be a BVSC sportpályáját szeptember 27-én, az Európai Diáksport Napján.

Verőfényes, kora őszi időjárás fogadta péntek reggel a BVSC pályáján gyülekező fiatalokat és kísérőiket. Hétszáznál is több fiatal érkezett az Európai Diáksport Napjára, hogy ezen a délelőttön együtt mozogjanak, játsszanak, különféle sportokat próbáljanak ki.

 

 

Terézvárosi fiatalok mozogtak együtt a BVSC-pályán

 

A program 14 évvel ezelőtt a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) kezdeményezésére indult el, és 2015 óta már Európa más országaiban is megtartják, tavaly pedig a kontinensen túli országok is csatlakoztak. Bulgária és Lengyelország 2015-ben vált a mozgalom tagjává, 2016-ban pedig már 20 európai ország mintegy 1,5 millió tanulója vett részt programokon, amelyek arra ösztönzik a fiatalokat, hogy mozogjanak minél többet, táplálkozzanak minél egészségesebben és maradjanak aktívak egész életükben. Tavaly megdőlt a rekord: Magyarországon 1200 iskolában 400 ezer gyerek mozgott szervezetten, nemzetközi szinten pedig 29 országban 2,5 millió diák részvételével zajlott az esemény.

 

 

A megnyitó ünnepség egyik szép pillanata

 

Elsőként Balogh Gábor, az MDSZ elnöke üdvözölte a résztvevőket, majd saját példáját említve arról beszélt, hogy ő is a sportnak köszönheti sikereit, öttusázóként a sportpályán tanulta meg beosztani az idejét, célokat felállítani, kitartóan dolgozni és feldolgozni a kudarcokat.

 

Varga Judit igazságügyi miniszter, az esemény védnöke elmondta: korábban maga is aktív sportoló volt, most pedig sportoló családanyaként és állami vezetőként teljes szívéből támogatja a magyar diákok és emberek sportolását. Tőle tudták meg a jelenlévők, hogy az Európai Diáksport Napja már 39 országban „öregbíti a magyarok és Magyarország hírnevét”.

 

 

Több sportot is kipróbáltak a diákok

 

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár arra kérte a gyerekeket, segítsenek minél több ismerősüket sportszeretővé tenni, hogy együtt élhessék meg a mozgás örömét, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában ezen a napon több mint hárommillióan, míg Magyarországon négyszázötvenezren sportolnak az iskolákban.

 

A BVSC-pályát ezúttal hatodik kerületi gyerekek töltötték meg, akiket Hassay Zsófia polgármester is elkísért. Ő a megnyitón arról beszélt, büszke arra, hogy erre a fontos eseményre éppen a terézvárosi intézményekből érkezhettek diákok.   

 

Mint azt Bökönyi Anikótól, a Terézvárosi Kulturális Közhasznú Nonprofit Zrt. vezérigazgatójától megtudtuk, cégük és az MDSZ szerződésének köszönhetően a terézvárosiak együttműködő partnerként vettek részt az eseményen.

- Az Európai Diáksport Napját (ami egyébként minden év szeptemberének utolsó péntekén van) tavaly szerveztük meg először a terézvárosi iskolásoknak a Margitszigeti Atlétikai Club területén helyi testnevelők közreműködésével. Ez a januári Jégkarneválhoz hasonló, minden iskolát érintő, egy időben és egy helyen zajló nagyrendezvényünk. Ezúttal két iskola: a Bajza és a Derkovits Gyula Általános Iskola a teljes felső tagozattal volt jelen a BVSC pályán megrendezett programon, önkénteseinkkel együtt hétszáznál is több terézvárosi fiatal vett részt a központi rendezvényen, melyet cégünk anyagilag is támogatott. A munkát hatvan, hatodik kerületi pedagógus segítette, őket kiemelt köszönet illeti - hallhattuk Bökönyi Anikótól.

 

Az Európai Diáksport Napon a bemelegítést Fodor Rajmund olimpiai, világ- és Európa-bajnok korábbi vízilabdázó együtt végezte a BVSC sportpályáján a terézvárosi iskolába járó diákkal. Az MDSZ-nek a fővárosi mellett két további kiemelt eseménye volt ezen a napon, Egerben és Kisvárdán. A diáksportszövetség a megnyitón díjazta a legszínesebb programokat kínáló és a legtöbb diákot mozgósító iskolákat, valamint azokat az intézményfenntartókat, települési és területi önkormányzatokat, megyei diáksportszervezeteket és a diáksporthálózati tagokat is, akik a legtöbbet teszik a diáksportnap hagyományainak ápolásáért és népszerűsítéséért.