Terézvárosi arcok a Hatker Korzón

Huszonkilenc arc: emberek, akik az ismerőseink, vagy akik az ismerőseink lehetnének. Akikkel nap mint nap találkozunk, látjuk őket dolgozni, zenélni az utcán, esszük a lángosukat, újságot vagy könyvet veszünk tőlük, beülünk hozzájuk egy kávéra. Ebbe a huszonkilenc életbe most a Hatker Korzón szerda délután megnyílt portrékiállításon kukkanthatunk bele Csoszó Gabriella és Fabricius Anna fotóinak a segítségével.

Kicsit lógott az első lába, mégis egyre csak szállingóztak az emberek a Bábszínház és a Képzőművészeti Egyetem előtti korzóra. Csupa ismerős, kicsit más megvilágításban, nem utolsó sorban pedig háromdimenziós fizikai valójában. Láthatólag nem csak erre jártak, ide készültek. Sokan „ünneplőbe” öltözve várták, hogy hivatalosan is átadják az életük egy kimerevített, továbbgondolható pillanatát az utca emberének megtekintésre.

 

Hatalmas élményt jelent, hogy bár személyesen nem ismerek senkit, tudom, hogy a kerekesszékes férfi, aki mintha táncot lejtene a portrék között, autóversenyző, s hogy a kézen fogva érkező idősebb házaspár bejárta a világot. Mindenhol úgy éltek, mintha egy filmben szerepelnének, s hogy a mostani mozijuk címe: Hunyadi tér. Az a rendkívül csinos és élettel teli vörös hajú úrinő önkéntes a Bálint-házban, az a másik, szintén nagyon csinos és vidám arcú hölgy pedig egy Munkácsy-díjas üvegtervező. Mondom, egyikőjüket sem ismerem, „csak” a portréikat néztem végig, és a képek mellé kiemelt idézeteket olvastam, mégis olyan érzés, mintha egy kicsit összetartoznánk, mintha összekötne bennünket (helyi arcot és az őt, vagyis a hatalmasra nagyított portréját néző járókelőt) Terézváros.

 

 

 

 

Liszka Tamás, a Budapest Film igazgatója a megnyitón erre a terézvárosiasságra egy kis portugál kitérővel igyekezett rávilágítani. Szerinte egy helyet nemcsak a fizikai adottságai tesznek jó hellyé, hanem az ott élő emberek is, s hogy Terézváros igazi arcát a terézvárosi arcok tudják megmutatni. Ahogyan a lisszaboni Bairro Alto negyed ízét is többek között a Principe Real tér egy kis pavilonjában 30 éve kávét főző kopasz Oliveiro adja, úgy a terézvárosiasságot is csak, teszem azt, a Hunyadi téri piac lángososán keresztül lehet igazán megérteni, megérezni.

 

 

Liszka Tamás, a Budapest Film vezérigazgatója a „terézvárosiasság" mibenlétéről beszélt a megnyitón
 

 

Nem tudom, korábban ismerték-e egymást a fotókon szereplő emberek, de a megnyitón olyanok voltak, mint egy a rég nem látott ismerőst örömmel köszöntő nagy család. A kiállított képek sora pedig a közös, mindenki által lapozgatható albumuk.

 

Terézváros humán ügyekért felelős alpolgármestere, Miyazaki Jun is ezt a családiasságot, a közösség fontosságát hangsúlyozta: „amikor az Andrássy út egy részét közösségi térré alakítjuk, amikor terézvárosi emberek portréiból rendezünk szabadtéri, mindenki számára látogatható és könnyen elérhető kiállítást, akkor ugyanaz a cél lebeg mindannyiunk szeme előtt: egymás megismerésére nyitott, erős és támogató közösséget szeretnénk építeni.” Az alpolgármester arra kapacitálta a jelenlévőket, hogy ismerjék, ismerjük meg egymás történetét, világszemléletét, hogy merjünk lépéseket tenni a másik ember felé: „azok felé, akikkel együtt állunk sorban a Hunyadi téri piacon, akikkel nap, mint nap találkozunk kutyasétáltatás vagy játszóterezés közben.”

 

 

 
Miyazaki Jun alpolgármester a közösség fontosságát hangsúlyozta nyitóbeszédében
 

 

Kívülről is látszik, hogy ez a kiállítás – az ötlettől a megvalósításon át a kivitelezésig – örömmunka volt mindenkinek. Bakos Gábor, az ARC projekt társalapítója, akit az önkormányzat felkért egy efféle tárlat megálmodására például egy másik igen fontos programját mondta le amiatt, hogy ott lehessen a megnyitón, mert, ahogy mondta. „Itt akartam lenni!”, hozzátéve, hogy az utóbbi 7-8 évben nem kapott ennyire inspiráló felkérést. Időnként szemerkélni kezdett az eső, de senki nem mozdult. Boldogság volt, boldogság van az Andrássy úton.

 

 

 
Bakos Gábor, az ARC társalapítója mindenképpen „itt akart lenni"
 

 

Hálásak a fotósok, Csoszó Gabriella és Fabricius Anna, amiért mindenki pozitívan és bizalommal, sokan a lakásuk ajtaját is megnyitva fogadta két idegen nő szokatlan kérését: le szeretnék őket fényképezni, majd a fotót óriási nagyításban kitenni az Andrássy útra. (A fotósokkal készült interjú itt olvasható) És hálásak ezek a terézvárosi emberek is, pusztán amiatt, hogy adhatták magukat ehhez a nem mindennapi kezdeményezéshez. Ha egy idegen lény ebből a szűk órából vett volna lakmuszmintát, meggyőződése lenne, hogy Magyarországon, de legalábbis Terézvárosban szeretik egymást az emberek. Fabricius Anna a megnyitó zárásaként őszinte lelkesedéssel kacsintott ki a jövőre: „remélhetőleg még nagyon sok ilyen megmozdulás lesz a városban”.

 

 

 

Szöveg: Csejtei Orsolya

Fotó: Dimény András/Képszerkesztőség