Terítéken Terézváros közbiztonsága

A kerület közbiztonságának aktuális kérdéseiről tartottak fórumot december 11-én az Eötvös10-ben.

A rendőrség, az önkormányzat, az oktatási intézmények és a társszervek képviselői vettek részt azon a konzultációs fórumon, amelyen bűnmegelőzési és kábítószerekkel kapcsolatos kérdésekről is szó esett.

 

 
Az önkormányzatot Bundula Csaba alpolgármester képviselte, mellette Malinás László őrnagy

 

Elöljáróban Malinás László, a VI. kerületi rendőrkapitányság rendészeti osztályvezetője köszöntötte a jelenlévőket, majd emlékeztetett arra, hogy Terézvárosban az utóbbi években egyre javulnak a közbiztonságot is jól jellemző felderítési és eredményességi mutatók. Az őrnagy beszélt arról is, hogy az év végi időszakban kerületünk átmenőforgalma jelentősen megnő, így – bár nálunk az idén nincs karácsonyi vásár – az egyenruhások feladatai is megszaporodnak a karácsonyi, szilveszteri napokon.

 

A következőkben Farkas Piroska százados tartott előadást az idősek sérelmére elkövetett csalásokról, az internet veszélyeiről, illetve az új pszichoaktív szerek megjelenéséről. Mint mondta, Terézvárosban sem ismeretlenek az úgynevezett „unokázós csalók”, akik általában magukat rendőrnek vagy mentősnek kiadva magányosan élő időseket hívnak fel azzal, hogy egy közeli hozzátartozójuk baleset miatt súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. Aztán pénzt kérnek annak fejében, hogy a bajba jutott rokont jobb kórházba juttassák. Mindez persze mese, a történet célja, hogy pénzt csaljanak ki a sértettektől. A rendőrség figyelemfelhívő kiadványokkal, az idősek klubjaiban tartott előadásokkal igyekszik óvatosságra inteni a nyugdíjasokat.

 

 

Farkas Piroska százados az iskolákban is tart bűnmegelőzési előadásokat

 

A fiatalok leginkább az internet rejtett veszélyeinek vannak kitéve – hallhattuk az előadótól, aki arról beszélt, hogy a fiatalok gyanútlanul kötnek kapcsolatokat ismeretlenekkel, fedik fel titkaikat, így könnyen áldozattá válhatnak. Előfordulhat a világhálón keresztül megvalósított fenyegetés, zsarolás, uszítás, de nem ritkák a szexuális, pedofil tartalmú próbálkozások sem. Erre a szülőknek is jobban figyelni kéne, például gyermekeik gépeire védelmi funkciókat telepíthetnek.

 

Farkas Piroska végezetül a napjainkban egyre elterjedtebb pszichoaktív szerekről adott tájékoztatást. Elmondta, hogy ezek az ismeretlen összetételű, szintetikus készítmények veszélyesebbek az eddig ismert drogoknál, hiszen hatásuk kiszámíthatatlan, gyakran végzetes, ráadásul viszonylag olcsók és könnyen beszerezhetők az interneten.