Tejesüvegben mért anyaság

Május első vasárnapja anyák napja, ami egy világjárványban, ha lehet, még jobban nyomatékosítja, mit is jelentenek az édesanyák. Akár velünk vannak, akár nincsenek. Fátyol Viola fotóművész a képeivel segít megérteni, mekkora csoda anyának lenni, anyához tartozni.

Az elmúlt egy évben rengetegen veszítették el szeretteiket, sokan váltak – felnőttek, gyerekek – árvává, és akadnak olyanok is, nem kevesen, akik már soha nem ölelhetik magukhoz a gyermekeiket. A koraszülött osztályokon nem egy olyan idő előtt világra jött picit gondoznak, akinek az édesanyja elvesztette a harcot a Coviddal szemben, és olyanokat is, akik a nap nagy részében „egyedül” küzdenek egy inkubátorban, függetlenül a járványtól, hogy behozzák a lemaradást. Arra a napi egy-két órára várva, amikor az édesanyjuk bemehet hozzájuk, megsimogathatja őket. 

 

 

Kétszáznégy üveg

 

A Nagymező utcai Capa Központban nemrég virtuálisan megnyílt egy tárlat, amely címében (Gyógyír), koncepciójában és a kiállított alkotásokban gyógyírt próbál keresni az élet nehéz pillanataiban megélt fájdalmakra, szorongásokra. A fotókon keresztül igyekszik lehetséges válaszokat adni arra a kérdésre, mi minden segíthet a mentális egészség megőrzésében, egy krízisből való kilábalásban. 

A kiállításban részt vevő nyolc alkotó egyike Fátyol Viola, aki 204 című fotósorozatával a saját történetén túl olyan édesanyáknak kíván kapaszkodót nyújtani, akik valami miatt nehézségek árán érnek bele az anyaszerepbe. „A 204 cím a tejesüvegek számára utal – meséli Viola –, amiket a kisbabámnak vittem a kórházba. Két hónappal a vártnál korábban és kis súllyal született, így a szülés utáni 34 napban a Szent János Kórház koraszülött intenzív (PIC), majd sima koraszülött osztályán gondozták őt. A babák ilyenkor még nem tudnak elegendő mennyiséget szopni, ezért mesterségesen táplálják őket. A PIC-es anyák szintén bent laknak a kórházban, naponta hatszor, meghatározott időközökben lefejik az anyatejet – ehhez követni kell az előírt fertőtlenítési szabályokat –, kimérik a pontos adagot egy kis üvegbe, majd felviszik a PIC osztályra. Amíg lerakod a tejet az inkubátor tetejére, láthatod pár percre a babát, és minden nap egy-két alkalommal hosszabban is együtt lehettek.”

 

 

 

 

 

 

Kitartás és lélekjelenlét

 

Viola számára az üvegek a legfontosabb kapcsolódási felületet jelentették a kisbabához. Örült, hogy a teste képes tejet termelni, és így a köztük lévő távolság ellenére mégis gondoskodni tud róla. „Elkezdtem fényképezni a telefonommal az üvegeket, a képkészítés pedig egyrészt visszavitt a saját, szülés előtti énemhez, másrészt egy pillanatra el tudta feledtetni a nyomasztónak tűnő jelent. Nem minden üvegről készült kép, így a hiányzó darabokat utólag pótoltam, a kórházban készült fotók kollázsolásával, új képekké alakításával.” 

A kórházi anyaság Viola számára főleg a kitartásról és a lélekjelenlét megőrzéséről szól. „Ne engedd el magad, ne fogyassz sok energiát a sírással és az aggódással, mert a gyerek ott van a másik szobában az inkubátorban, és abban a rövid időben, amikor végre láthatod és hozzáérhetsz, nem a félelmet akarod felé kommunikálni, hanem annyi biztonságot, nyugalmat és szeretetet akarsz neki átadni, amennyi kitart a következő találkozásig.” 

 

 

A képek segítenek

 

Ha a művészet megoldást nem is, gyógyírt jelenthet a nehéz helyzetekben. Aki alkot, jó esetben azért (is) teszi, hogy a munkáival hatással legyen arra, aki megnézi őket. A néző rezonáljon a művel, induljanak meg benne különböző érzelmi-gondolati folyamatok. „A munkáim kiindulópontja mindig valamilyen személyes élmény vagy életesemény – folytatja Viola –, de a személyes köreim megmutatásával nem (vagy nem pusztán) magamról szeretnék beszélni, hanem igyekszem ezekben a személyes élményekben megjelenő univerzális kérdéseket megmutatni, amelyekhez nézőként lehet kapcsolódni. Abban reménykedem, hogy az én anyukámról készített portré a nézőkben felidézi a sajátjukat és a szülői gondoskodás általuk megélt formáit. A népdalkörről készített Ha van szíved... című sorozat nyomán vannak, akik a nagymamáikra gondolnak, mások a házasságuk sorskérdéseit látják viszont egyik-másik szöveges üzenetben. A koraszülött intenzív osztályos élmények feldolgozása sokakban keltett visszhangot, talán mert mindannyian rettegünk a gyermekeink elvesztésétől, és ez még akkor is átélhető ősfélelem, ha az embernek történetesen nincs saját gyereke.”

 

Azt mondja, a művészet, vagyis valamilyen új minőség létrehozása a legjobb gyógyulást segítő eszköz, amihez folyamodhatunk. Fátyol Viola a képeivel szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy könnyebb legyen nekünk, nézőknek. Könnyebb anyává válni akár nehéz helyzetekben is, anyának vagy gyereknek lenni, megélni az együtt töltött pillanatokat, és ha már nem maradt más, emlékezni. 

 

Mi is ezt a „könnyebbséget” és az összekapcsolódást kívánjuk önöknek anyák napjára!

 

A Capa Központ kiállításába online is bele lehet kukkantani a www.capacenter.hu oldalon

 

Szöveg: CsO

Portré: Albert Anna