Tehetségnap a két tannyelvű iskolában

A Terézvárosi Magyar–Angol, Magyar–Német Két Tannyelvű Általános Iskolában január 29-én első alkalommal rendeztek Tehetségnapot a diákoknak és a szülőknek.

Az iskola 2018 óta akkreditált kiváló tehetségpont. Délelőtt az alsó tagozatos kisdiákok három órában tábla- és társasjátékoztak. Az elsősök az okoskockával ismerkedtek. A másodikosok kézszorobánbemutatót láthattak és ki is próbálhatták azt, a későbbiekben pedig matematikaórákon alkalmazni is fogják a százas számkörben való számolás gyakorlásához.

 

 
Rendek Zsuzsanna tanítónő, tehetségfejlesztő szakértő tartott előadást a szülőknek 
 

A felsősök 25 különböző program közül hármat szabadon választhattak, és menetlevéllel közlekedtek egyik helyszínről a másikra. A tantárgyi keretekből kilépve bővíthették tudásukat, fejleszthették kreativitásukat.  A programok kivitelezését főként a szaktanárok vállalták magukra, de külsős szakemberek is hozzájárultak a nap sikeréhez. A Logiscool munkatársai a programozás és a robotika világába kalauzolták a diákokat, Juhász Béla szimultánt játszott a sakk iránt érdeklődőkkel, a Replication Knowledge System munkatársa segítségével pedig a 3D-nyomtatás tudományával lehetett megismerkedni.

 

 
A felsősök 25 különböző program közül választhattak
 

Ezeken kívül angol és német nyelvű játékokat játszhattak, népdalok szövegét írhatták át, szövegeket alkothattak, labdazsonglőr és modern táncos diákok bemutatóját tekinthették meg és velük edzhettek, mandalát készíthettek, rajzolhattak, rajzfilmet és számítógépes grafikát készíthettek, kémiai és fizikai kísérletekkel próbálkozhattak.

 

 
Martikán Beatrix, az iskola igazgatója és Miyazaki Jun alpolgármester is részt vett a programon

 

Délután a szülőket két programra várták. Először Rendek Zsuzsanna tanítónő, tehetségfejlesztő szakértő előadását hallgathatták meg Életre szóló ajándék – Tehetség és érzelem címmel, majd a 3D-nyomtatásról hallhattak előadást és láthattak bemutatót.  Az előadásokon az önkormányzat képviseletében részt vett Miyazaki Jun humán területért felelős alpolgármester is.