TE! és mi mindannyian

Három nap, több mint tizenötezer látogató, 200 fellépő, 26 társulat és 50 színpadi program a hétvégén első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megtartott terézvárosi TE! Fesztivál mérlege, amely a koncerteken, színpadi előadásokon túl az összes terézvárosi teátrumnak, a legnagyobb fővárosi színházaknak, illetve rengeteg helyi civil szervezetnek is bemutatkozási lehetőséget kínált.

„A Jóisten kicsit terézvárosi, az már biztos” – mondta egy kedves barátom a fesztiválvégi ücsörgésben, utalva a meteorológia esőzésekkel riogató hétvégi figyelmeztetésére. Az eső ugyanis elmaradt, pontosabban vasárnap kétszer öt percre elszitálta ugyan magát, de míg vége nem lett a rendezvénynek, a felhők a jó hangulatban képtelenek voltak sírva fakadni. Annak ellenére, hogy szombat este a Harmadik figyelmeztetés színészzenekar már-már sámánisztikus esővarázslatba kezdve énekeltette a közönséggel Kovács Kati után szabadon: „Add már, Uram, az esőt!”

 

Csak neked

 

Elképesztő kultúr- és stíluskavalkádban tobzódott augusztus 27–29-e között az Andrássy út lezárt szakasza, valahogy mégis egységes képet mutatott az odaérkezőknek. Miközben a kisszínpadon mesedalokat énekeltek a Pesti Magyar Színház művészei, kicsivel odébb, az Andrássy út 84. előtt óriási salsaparti fűtötte a hangulatot, két házzal odébb, az Andrássy 82. magasságában pedig gólyalábasok idézték meg a bugaci csikósokat. A Vígszínház sátránál Halász Judit előtt kanyargott a sor – fényképet dedikált, mint ahogyan később a Szent István körúti teátrum összes népszerű színésze, Hegedűs D. Gézától Kern Andráson át Kovács Patríciáig. Mi Kútvölgyi Erzsébet aláírását szereztük meg, a 10 éves lányom azt kérte, úgy írja alá: Bagirától.

 

 

Mesék világába cseppentek a gyerekek a Kolibri Színház sátránál

 

Átellenben egy óriási jegesmedve és egy tigris csalogatott az Örkény Színház sátrához, ahol három napon át „csak neked” verseltek a színház művészei, szemtől szemben, ponyvaintimitásban. „Milyen felemás érzések közt élünk, / milyen sokféle vonzások között…” – rímel azonnal Józsa Bettina Pilinszky Milyen felemás című versével a bennem kavargó sokféleségre. Ahogy mélyen a szemembe nézve, csak nekem szavalja, hogy „Milyen megkésve értjük meg, hogy a szemek homálya pontosabb lehet / a lámpafénynél, és milyen / későn látjuk meg a világ / örökös térdreroskadását”, már hangfoszlányok sem szüremlenek be a mi közös, zárt terünkbe a kinti kavalkádból. Képtelenség azonnal továbbindulni, úgyhogy Bettina sztorizni kezd. Elmeséli, hogy a karantén alatt telefonon mondtak verset az otthonaikba zárt embereknek, hogy több mint 3000 hívást bonyolítottak, és hogy a legmeghatóbb élménye egy kórházban fekvő néni volt, akinek az unokája kért telefonos meglepetésverset, és aki az első elhangzott sor után zokogásban tört ki.

 

Felejthetetlen élmények

 

Kicsivel odébb, a Budapest Bábszínház standjánál csupa ismerős, csodaszép báb köszönti az arra járót: emitt Árnika és Szegény Dzsoni integet, amott Pávaszem hercegkisasszony és Medvefia üdvözöl a Holdbéli csónakosból. A sátorban bent, az információs pultnál pedig Findusz tiszteleg, aki a BRFK videosorozatában, amely a YouTube-on is látható, időközben őrmesterré avanzsált.

 

Ez a szegénynek semmiképp sem mondható ingeráradat, a megállíthatatlan salsázók pörgése, az Operett Színház díváinak nagyszínpad elé vonulása és az utánuk hozott piros lufihalom adja a hivatalos megnyitó díszletét is – in medias res, azaz szó szerint bele a közepébe.

 

Ahogy Simon Kornél, a nagyszínpad házigazdája felkonferálja dr. Oláh Lajost, Teréz- és Erzsébetváros országgyűlési képviselőjét, mintha maga is szereplő lenne a (nagy)színpadon. Az illúzió csak pillanatokig tart, ő maga azt mondja, hogy „unalmas politikusi beszéd” következik, aztán röviden, kultúrtörténeti érdekességeket sorolva csupa jót kíván, átadva a szót Soproni Tamásnak. A polgármester jól ismert módon köszönti az ott lévőket „Helló, Terézváros!”, majd hivatalosan is megnyitja a fesztivált. „Terézvárosban a kultúrának mindenkihez kell szólnia. Egy önkormányzati rendezvényen mindenkinek meg kell találnia azt, amit szeret. És az Eötvös10 munkatársai úgy rakták össze a programot, hogy aki szereti a színházat, a könnyű- vagy a komolyzenét, aki civil szervezetekkel akar találkozni és megismerkedni, az fog kedvére valót találni” – hangzik a kedvcsinálónak is beillő beszéd.

 

Miközben a polgármester beszél, az időjárás hideggel fenyegetőzik, de a nem sokkal utána következő Midlife Crisis házibuli-zenekar egészen melegre fűti a hangulatot. Legalábbis annak az aprócska hölgynek diszkréten gyöngyözött a homloka, aki talpig kontyban, túrazsákkal a hátán ropja, kívülről kántálva azt, hogy „A halálugrás végén, a túlvilági tévén / Majd rólad szólnak a hírek…”

 

Civilek a porondon

 

A polgármester által említett civilek többnyire váltották egymást a három nap alatt a fesztiválon. A ZöldEb – Kutyás Érdekvédelmi Egyesület például érzékenyíteni érkezett, hogy megmutassa, még fesztiválkörülmények között is lehet osztozni békében és tisztaságban kutyásnak és nem kutyásnak néhány talpalatnyi területen. Emellett, ahogy az Azúr Segítő Kutyás Egyesület is, afféle ideiglenes kutyasimogatót „nyitottak”: az arra járók nagy része nem is tudott ellenállni a cirógatást szomjazó szőrös blökiknek. Simon Kornél is felkapott egyet nagy hirtelen egy villámölelgetésre, ahogy azt a címlapon is láthatják.

 

A Legyen zöldebb a világ standjánál tartott növénycserére kifejezetten célirányosan jöttek emberek, de nagyon népszerűek voltak a Rocky Monday kerekesszékes táncosai és a kipróbálható kerekesszékek is. Szinte nem volt olyan gyerek, aki ne akart volna szlalomozni egyet a kirakott bóják között ezekkel a nem mindennapi „járgányokkal”. Visszautalva ismét a polgármester szavaira, itt tényleg mindenki megtalálta azt, amit szeret, ami érdekli.

 

 

Simon Kornél gitárosként is nagy sikert aratott

 

Itt mindenki otthon van

 

Két húsz év körüli lány egyenesen Szegedről érkezett, hogy Pokorny Liával szelfizhessen, négy idős hölgy pedig a szokásos szombat délutáni bridzspartiját cserélte le a fesztiválra, és milyen jól tették – mondják –, mert olyan barátokkal találkoztak a Víg évadhangolóján, akiket a járvány előtt láttak utoljára.

 

 

Pokorny Lia két rajongójával

 

Terézváros az egész világ egy nagy család, tagja benne minden férfi és nő – jut eszembe az elferdített shakespeare-i idézet, amikor találomra megszólítok egy idős hölgyet. Végre terézvárosi, Leányfaluról költözött az Eötvös utcába alig egy éve. Kiderül, hogy annak a baseballos kisfiúnak a nagymamája, aki néhány számmal ezelőtt a címlapunkon is szerepelt. Azt mondja, hiányzik neki a kert és az a családias légkör, ami egy falu sajátja, de az ilyen események oldják a hiányt. Ezek miatt kezdi magát otthon érezni Terézvárosban.

 

Ahogy Miyazaki Jun, Terézváros humán ügyekért felelős alpolgármestere fogalmazott: a közönségtől a fellépőkig mindenki a magáénak érezte a TE! Fesztivált. Azok a tizenéves, gimnazista srácok, akik a fesztiválzáró Parno Graszt-koncerten romákat lepipáló géppuskalábbal ropták és énekelték, hogy a „Mukinak, a Mukinak a fia vagyok” éppúgy, mint a vasárnapi konferanszié, Ábel Anita, aki egész nap élőzött a közösségi oldalán a követőinek. Vagy az Irie Maffia-koncerten tomboló lánycsapat, a Menotti Telefonjának részleteit hallgató idős dámák és a fesztivál talán egyik leggroteszkebb pillanatát hozó Gémes Antos. Amikor kőkemény rockoperába illő hangszereléssel, öblös hangján már-már áriázza, hogy „Aranyeső a szép kis házra”, no, az egészen felejthetetlen élmény.

 

Terézváros megrajzolt arca

 

Nem kérdés, a TE! Fesztivált megváltásként fogadta a kultúrára kiéhezett városi közönség. Miyazaki Jun szerint is messze felülmúlta az elképzeléseket. „Reménykedtünk benne, hogy jók lesznek a visszajelzések, hogy elegendő ember eljön, de amikor meghallottam, hogy átléptük a 10 ezer főt, nagyon meglepődtem. Aztán amikor másnap mondták, hogy a 15 ezren is túl vagyunk, az már nem lepett meg annyira, akkor már tudtam, hogy ez a fesztivál igazi siker lett. Nagyon különböző korosztályokat, más és más ízlésvilágú embereket sikerült megszólítani a programokkal, és azt hiszem, mindenki talált közte ínyére való csemegét.”


 

 

Fergeteges volt hangulat a Parno Graszt koncertjén

 

A fesztivált szervező Gálvölgyi Dorka, az Eötvös10 igazgatója, bár maximalista, szintén elégedett. „Amit elterveztem, úgy gondolom, összejött. Szerettem volna, hogy Terézvárosból az összes színház itt legyen, ez megvalósult, ráadásul itt voltak Budapest legnagyobb teátrumai is. Ezenkívül olyan vendéglátók, akik miatt nem kellett szégyenkezni, és a minden fesztivál elengedhetetlen kézművesblokkja is ténylegesen képző- és iparművészeti termékeket kínált. Szerettem volna picit zöldíteni, ez is sikerült: volt ivókút, ahol a kulacsokat fel lehetett tölteni, papírpoharakat, faeszközöket, papír szívószálat használtunk. A kulturális programok mellett bemutattunk nagyon sok helyi civil szervezetet is. Azt gondolom, Terézvárosnak egy olyan arcát rajzoltuk meg, amit talán ennyire részletesen és komplexen ritkán láthatnak az emberek.”

 

Szöveg: Csejtei Orsolya
Fotó: Ancsin Gábor, Berecz Valter/kepszerk.hu