„Tánc közben semmi sem fáj”

A szenior örömtánc: mozgás, öröm, agytorna – így foglalja össze az Eötvös10-ben a hét minden napján elérhető foglalkozás lényegét a műfajt hazánkban meghonosító oktató, Csirmaz Szilvia.

Egy szép, őszi hétköznap délelőttjén érkezem az Eötvös10-be, hogy megismerkedjek a szenior örömtánc terézvárosi művelőivel. Már a harmadik emeletre tartó liftben sikerül összefutnom az odatartó hatvanas hölgyekkel, akik régi ismerősként, jó barátként üdvözlik egymást és tinilányok módjára csicseregnek egész úton.

 

Örömmel jöttek, szeretnek itt lenni, ha lehet, hetente többször is megfordulnak a művelődési házban, ahol több oktató is tart foglalkozást. Hamar megtudom, hogy a táncosok közül többen a főváros távolabbi kerületeiből is elutaznak Terézvárosba, ha kedvenc trénereik itt adnak órát.

 

Bátor férfiak kerestetnek!

 

„Semmi pénzért ki nem hagynánk a táncolást. Hiába van ilyen-olyan egészségügyi problémája az embernek, tánc közben semmi sem fáj. Együtt mozoghatunk, élvezzük a jó zenéket, remek a társaság és nagyon szeretjük az oktatókat” – sorolják egymás mondatait folytatva a csupamosoly, jó kedélyű és láthatóan lelkes hölgyek, akiknek némelyikéről nehezen hiszem el, hogy nyugdíjas korú, annyira fiatalos és energikus. Beszélgetés közben kiderül, hogy az ide járók 99 százaléka nő, a férfiak félősebbek, közülük csak elvétve akad egy-egy jelentkező – az unokák gyakrabban elkísérik a nagyikat, ők is jól szórakoznak örömtánc közben.

 

 

 

Táncolni ülve is lehet

 

Szerencsére a szenior örömtánchoz nem kell partner, egyedül is el lehet jönni, hiszen az órákon különböző táncformák kerülnek elő: néha párban táncolnak (az egyik fél piros, a másik kék szalagot hord a nyakában, így különböztetik meg a férfi/női lépéseket), néha négyen, hatan vagy éppen egy nagy körben mindenki együtt mozog a zenére.

 

„Igen egyszerűek a koreográfiák, mindössze 3 vagy 4 lépés kombinációjából állnak, tehát senkinek nem okozhat túl nagy gondot megjegyezni, de ahhoz éppen elég, hogy kicsit használjuk az agyunkat. Az oktatók ritmikus beszéddel kísérve lépésről lépésre bemutatják a mozdulatokat, majd közösen megtanuljuk azokat. Amikor már jól begyakoroltuk, csak akkor járjuk el a táncot zenére is” – ezt Csirmaz Szilviától, a Szenior Örömtánc magyarországi meghonosítójától tudom meg, aki maga is tart órákat az Eötvös10-ben, és a hazai oktatók zömét is ő képezte ki.

 

Itt nincs teljesítménykényszer, nem versenyeznek, nem tanácsolják el az ügyetlenebbeket: „A lényeg, hogy mindenki a saját képességei szerint próbálja meg magából a legtöbbet kihozni, figyelni, összpontosítani és persze jól érezni magát. A táncosaink hétről hétre fejlődnek, hiszen a tánc javítja a koordinációs készséget, a koncentrációt és a ritmusérzéket.”

 

Demencia ellen

 

Már a tudomány is bizonyította a tánc jótékony hatásait. A New York-i Albert Einstein Orvosi Kollégium kutatásában két évtizeden át 75 évesnél idősebbeket vizsgáltak, hogy kiderítsék, mely tevékenységek tartják frissen az elmét, védve az időseket a demencia és az Alzheimer-kór kialakulása ellen. E szerint a szellemi elfoglaltságok közül a rendszeres olvasás csupán 35, a keresztrejtvényfejtés pedig 47 százalékkal csökkenti a demencia kialakulásának esélyét. Érdekes, hogy a fizikai aktivitások közül a vizsgált sportok (a biciklizés, a tenisz) nem használtak semmit az időskori elbutulás ellen, ugyanakkor a rendszeres táncról kiderült, hogy 76 százalékkal csökkenti a demencia esélyét.

 

 

Csirmaz Szilvia

 

„A szenior örömtánc komoly, összetett idegi munka: meg kell érteni, tanulni a koreográfiát, a lépéseket, figyelni kell a zenére, a ritmusra és a partnerre is. Tánc közben egy gondolattal már előbbre jár az ember agya, hiszen amikor éppen végrehajt egy mozdulatsort, már tudni kell, mi lesz a következő lépés. Ez a bonyolult agytevékenység ugyanakkor egyszerű mozgást kíván, nem terheli az ízületeket, a csontokat” – magyarázza a tudományos megfigyelésre alapuló tényeket Csirmaz Szilvia.

 

Együtt táboroznak

 

Az órát ezúttal a hazánkban élő finn Larjovaara Lea és Molnár Zsuzsa közösen tartja. Ők ketten egy ideje együtt dolgoznak, mint mondják, inspirálják egymást, a résztvevők is szeretik, hogy változatos az óra, és ők is tudnak kicsit pihenni a különböző táncok között, amelyek egyáltalán nem megterhelők. A szenior örömtáncban nincsenek hirtelen mozdulatok, ugrások, pörgések vagy akrobatikus elemek, sokkal inkább nyugodtabb mozdulatsorok, főleg sétalépések váltják egymást.

 

Leának fontos, hogy megemlítsem, mennyire jó helyszín számukra az Eötvös10, ahol szeretettel fogadják és mindenben segítik kis közösségüket. Ez a csapat annyira összeforrt, hogy a táncórákon kívül is szívesen töltik együtt az időt. Zsuzsa mutatja, hogy páran bőrönddel jöttek, ugyanis innen azonnal indulnak egy négynapos örömtánctáborba.

 

Ma már a főváros minden kerületében és az ország jó néhány városában megtalálható ez a mozgásforma, ami főként Csirmaz Szilviának köszönhető. Néhány év alatt érte el követőivel együtt, hogy jelenleg hazánkban több mint 150 helyszínen közel 200 oktató foglalkozik a jelentkezőkkel, a tanfolyamok folyamatosan zajlanak, most is negyven hallgató várja, hogy a kezébe kaphassa az oklevelet.

 

Székben ülve is lehet

 

„2008-ban kezdtem az örömtánccal foglalkozni. Némettanár voltam, és miután nyugdíjba mentem, kerestem magamnak valami értelmes elfoglaltságot, ami leköti a még meglévő energiákat. Sok véletlennek köszönhetően bukkantam rá a szenior örömtáncra. Mivel társakat is szerettem volna magam mellé itthon, Ausztriában elvégeztem az oktatói tanfolyamot, azóta is nagyon jó a kapcsolatom az ottani szövetséggel, segítenek abban, hogy ez a mozgásfajta elterjedhessen Magyarországon is” – ismerem meg az utat, ahogyan Csirmaz Szilvia rálelt az azóta szenvedélyévé lett örömtáncra, amiről csakhamar az is kiderül, hogy még ülve is művelhető.

 

„Mozgáskorlátozott, kerekesszékes vagy demenciával élők számára is elérhető a szeniortánc. Nekik dolgozták ki az úgynevezett ülve táncolást. Ezt azok is művelhetik, akik nincsenek jó egészségi, fizikai állapotban, esetleg szédülnek, könnyen eleshetnek” – tudom meg Szilviától, majd a saját szememmel is meggyőződhetek a módszerről. A terézvárosi csoport tagjai az oktató irányításával szépen begyakorolják a kezeket és lábakat egyaránt megmozgató koreográfiát, majd széken ülve táncolnak a zenére. Ami pedig nem más, mint az 50-es évek fülbemászóan játékos slágere, a Lollipop – erre emelgetik végtagjaikat fülig érő szájjal a vidám nyugdíjasok. Mint megtudom, a muzsika válogatására is nagy gondot fordítanak, van világzene, pop, népzene, de a finn Lea még egy filmzenének beillő gyönyörű számot is a repertoárba illesztett saját hazája egyik szerzőjétől.

 

Ki is volt Ilse Tutt?

A szenior örömtánc mozgalma Németországból indult el, és mára az egész világon elterjedt. Kitalálója egy némettanár, Ilse Tutt, aki a második világháború után kezdett dolgozni, és pedagógusi hivatása mellett a táncért is rajongott, gyerekek és fiatalok számára néptánccsoportokat szervezett. Egyszer az akkor már 90 éves anyósa tette fel a lelkes pedagógusnak a kérdést: „Ilse, miért nem találsz ki nekünk, időseknek is valami táncot?” Ilse Tutt akkor már maga is nyugdíjas volt, de a kérdés izgatta, és megkezdte egy új mozgásforma kidolgozását. Megismerkedett a Németországban élő, dániai származású táncpedagógussal, Inger-Merete Gerwiggel, és együtt alkották meg a szeniortánc módszertanát, majd képezték ki az első oktatókat. Az új mozgásforma sportorvosok és pszichológusok szakmai támogatásával, kihangsúlyozva annak sokoldalú, terápiás hatását, hivatalosan is elismertté vált. 1976-ban a Német Szeniortánc-szövetség megalakulásával kezdetét vette a mozgásforma nemzetközi térhódítása. Előbb több ezren fogtak bele Európában, majd Brazíliába, Új-Zélandra is eljutott, aztán más országokban is létrejöttek szeniortánc-szövetségek. Ilse Tuttnak köszönhetően a szeniortánc önálló fogalommá vált a táncirodalmon belül, ő pedig érdemei elismeréséül 1981-ben az egyik legrangosabb német állami kitüntetést vehette át.

 

Szöveg: Gajdács Emese
Fotó: Ancsin Gábor/kepszerk.hu