Találkozó a terézvárosi egyházak képviselőivel

A kulturális és a szociális területen fűzné még szorosabbra az együttműködést a terézvárosi önkormányzat vezetése és civil kapcsolatok tanácsnoka a kerületben lévő egyházakkal – hangzott el az Eötvös10 kávéházában megrendezett találkozón.

A terézvárosi egyházak képviselőivel a bemutatkozó és az együttműködési lehetőségeket számba vevő kötetlen megbeszélést Soproni Tamás polgármester és Temesvári Szilvia környezetvédelemért, civil ügyekért és egyházi kapcsolatokért felelős alpolgármester kezdeményezte.

 

Soproni Tamás rövid köszöntőjében elismeréssel szólt a terézvárosi egyházak karitatív tevékenységéről, a kerület szellemi életében betöltött szerepéről. Mint mondta, egymás elfogadását, a kölcsönös tiszteletet, a szeretetet és a szolidaritást olyan alapértékeknek tekinti, ami az önkormányzat és az egyházak együttműködésének kiváló alapjául szolgál. Megítélése szerint kapcsolataik bővítésének a kulturális és a szociális területen egyaránt komoly lehetőségei vannak.

 

A katolikus, zsidó, baptista, metodista, hetednapi adventista egyház és a református cigánymisszió megjelent képviselői tevékenységük rövid ismertetésén túl néhány mondat erejéig kitértek a jövő évi programjaikra is. A Szent Teréz-plébánia világi vezetője és Udvardy Tamás, a Szent Család templom plébánosa szólt a 2020. szeptember 13–20. között megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról, szavaik szerint amilyen képet fest magáról a VI. kerület, Magyarországról olyan képet visz magával az a sok tízezer, a világ minden pontjáról érkező ember, aki az eseményre hazánkba látogat.

 

Temesvári Szilvia környezetvédelemért, civil ügyekért és egyházi kapcsolatokért felelős alpolgármester a polgármesterhez hasonlóan rendkívül fontosnak nevezte azt a munkát, amit az egyházak az emberekért, az elesettekért végeznek. A teremtésvédelmet olyan kapcsolódási pontnak nevezte, ami újabb közös programok elindítója lehet. Ígéretet tett arra, hogy a közeljövőben minden gyülekezetet személyesen is felkeres.   

 

Szilágyi Erika, a civil kapcsolatok tanácsnoka kezdeményezte, hogy a jövőben egyházi kerekasztal létrehozásával tegyék rendszeressé az önkormányzat és az egyházak közötti találkozókat.