Szerelem az első kattintásból

Teréz-nap előestéjén adták át az Eötvös10-ben Terézváros elismeréseit azoknak, akik a kerületiek jelölése és a képviselő-testület döntése alapján a legtöbbet tettek a városrész életéért, hírnevéért, egészségéért, kultúrájáért. Terézvárosért kitüntetést vehetett át idén Keleti Éva, Kossuth-, Prima Primissima- és Balázs Béla-díjas fotóművész.

Az Oktogon nem egy kis Magyarország, az egy kis Európa – mondja a Terézvárosért kitüntetés idei egyik birtokosa, Keleti Éva Kossuth-, Prima Primissima és Balázs Béla-díjas fotóművész.

 

Balerina szeretett volna lenni, de ez a vágy – bár olyan erős volt, hogy álmaiban a mai napig visszatér – a testi adottságai miatt beteljesületlen maradt. Fényképezőgépet először a Magyar Fotónál – a későbbi MTI-nél – töltött szakmai gyakorlaton, 20 éves korában vett a kezébe. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizika-kémia szakos hallgatójaként Keleti Éva maga sem gondolta, hogy az első kattintásokból életre szóló szerelem lesz.

 

Amikor pályájának a kezdetéről beszél, soha nem felejti el megemlíteni mesterei, Vadas Ernő, Langer Klára, Reismann Marian nevét. „A technikán kívül megtanultam tőlük, hogy ha nem vagyok ember, nem vagyok humanista, akkor nem leszek soha jó fotós” – mesélte. Később, a prózai és táncszínházi fotózásban egyaránt iskolát teremtett azzal, hogy az előadások dokumentálása helyett képein az adott darab esszenciáját magában foglaló pillanatokat, az általa megélt érzéseket mutatta meg. Színészportréiban is mindig a kamerája elé álló ember igazi énjét, lelkét kereste.

 

Győrffy Máté, Miyazaki Jun és Keleti Éva az átadóünnepségen

 

 

Az a gyönyörű a mi szakmánkban, hogy olyan pillanatokat örökítünk meg, amelyek megismételhetetlenek, mégis át tudjuk adni azoknak, akik nincsenek jelen – fogalmazott Keleti Éva, akinek az a legnagyobb öröm, ha egy képről a közönség ugyanazt gondolja, amit ő. – Mindig a teljes egyszerűségre, tisztaságra törekedtem.  A kíváncsiság mellett a lélekkeresés motivált. Az érdekelt, hogy az előttem álló emberben belül mi van.”

 

Életműve százezernél is több képből áll – ezek között néhány olyan is akad, amelyek miatt vallomása szerint érdemes volt megszületnie. Ha csak hármat menthetne meg közülük, az egyik a híres Ruttkai–Latinovits-kép lenne – a két színész, kezükben a szerelmük elején készült régi Rómeó és Júlia képpel az ablakpárkányon ül –, amelyiken kamerájával azt a pillanatot rögzítette, amikor tudatosult bennük: kapcsolatuk menthetetlenül véget ért. A másik a Levegőben című balettfotó, amelyen minden táncos a levegőben, de egy lánynak a lába a földön van, mintegy azt üzenve, szárnyalhatunk ugyan, de itt élünk a földön, ide tartozunk és ehhez ragaszkodunk. A harmadik Béres Ilona esküvői ruhában készült műtermi portréja lenne, „amelyiken olyan, mint egy egzotikus királynő”.

 

A Terézvárosért kitüntetés idei díjazottja nyolcvanöt éve él a kerületben – itt van otthon. „Terézvárosnak van egy jellegzetes hangulata. A legkedvesebb helyem az Oktogon legsarkán lévő pad, imádok ott üldögélni és nézni a forgalmat, a csoda- és roncsautókat, a fel- és leépült embereket. Itt minden megtörténik és annak az ellenkezője is: az Oktogon nem egy kis Magyarország, az egy kis Európa.”

 

Szöveg: Dobi Ágnes

Fotó: Szabó Balázs/képszerk.hu