Szépíróverseny: diákok alkotásait díjazták

Az idén tavasszal már második alkalommal írta ki a terézvárosi szépíróversenyt az Eövös10-et fenntartó Terézvárosi Kulturális Közhasznú Nonprofit Zrt. és a kerületi magyartanárok munkaközössége. A tavalyihoz képest több mint duplájára nőtt a beérkezett pályamunkák száma: a három korcsoportból összesen 59 alkotással – verssel vagy prózával – pályáztak a diákok.

Baczanyiné B. Gabriella, a felsős munkaközösség vezetője elsőként a pályázó gyermekhez intézte szavait, igyekezett megnyugtatni őket, hogy most már felesleges izgulniuk, mert a nehezén túl vannak. Kosztolányi Dezső: Gyermek és költő című írásából idézett egy metaforát a költészetről. A közelgő költészet napjára is kitért beszédében, hangsúlyozva: a mostani ünnepélyes díjátadáson a kis költőket, írókat ünneplik – megérdemelten.

 

Ezután Bundula Csaba, a zsűri elnöke, Terézváros alpolgármestere köszöntötte a felkészítő tanárokat, a gyermekeket és szüleiket. „A versenyek eredményhirdetését az értékelők rendszerint azzal kezdik, hogy nehéz dolga volt zsűrinek” – mondta az elnök, hozzátéve, a szófordulat részben igaz jelen esetben is, részben pedig nem, mert akadtak alkotások, amelyek olyan kimagaslóak voltak, hogy esetükben a zsűri tagjai gyorsan jutottak egyöntetű döntésre. Gratulált a versenyben részt vevő gyerekek bátorságához, hiszen – ahogy fogalmazott – ahhoz, hogy megfogalmazzák és mások elé tárják gondolataikat, titkaikat, bátorságra van szükség.

 

Az alpolgármester rövid beszédét követően bemutatta a szakértő zsűri tagjait, Brém-Nagy Ferenc írót, a Terézváros újság főszerkesztőjét és távollétében Óvári Gyula esztétát, a Budapest Film vezérigazgatóját, valamint a munkájukat elősegítő Bökönyi Anikót, az Eötvös10 vezérigazgatóját. Megköszönte a felkészítő tanárok közreműködését és a gyermekek szüleinek támogatását.

 

 
Brém-Nagy Ferenc adta át emléklapokat

 

Mindhárom korcsoportban külön próza- és verskategóriában osztotta ki a zsűri a díjakat, az ajándékcsomagokat, emléklapokat a négy pályázó általános iskola és a három gimnázium tanulóinak. A díjazottak stílszerűen könyvet kaptak, jegyzetfüzetet és tollat, valamint Budapest Film-mozibérletet.


 

 
Az első helyezett alkotásokat Létay Dóra színművész előadásában hallgathatták meg a jelenlévők

Leiszter Flóra (12)

A magyartanárom ösztönzésére kezdtem el írni a szakkörön. A történet is elsősorban a szakköre született, a főszereplője egy fiú, Misi, aki élete legjobb napját éli meg, de a csavar miatt a végén kiderül, hogy reggel nem sikerült felkelnie az ágyból és újrakezdheti – reméljük, a legjobb napját. Ha valaki más a főszereplő, akkor könnyebben bele tudom magam élni a történetmesélésbe.

Tóth Gergely Richárd (12)

Tavaly is jelentkeztem, és az idén nagyon szerettem volna nyerni. A rókás történetemért egy emléklapot kaptam. Szívesen írok – főként meséket, amelyek rendszerint mindig pozitív véget érnek.

Gellér Misi (12)

Ötödikes korom óta írok verseket. Az első kötetben 15 vers van, azóta született újabb 10. Sokat gondolkozom a rímeken, amelyeket tematikusan gyűjtögetek. Felnőttkoromban is szívesen írok majd, csak inkább angolul, hogy minél többen olvashassák.