Száz után a járványnak is vége

Egy a Covid miatt hónapok óta a bemutatójára váró mozifilmben több száz éves boszorkányt alakít, a Szeretett vezérünk című darabban pedig Ceaușescu bőrébe bújik. Amióta a sokarcú és sokoldalú színésznő, Fazakas Júlia nem tud játszani, festményparafrázisokat készít. A Hunyadi téren május végéig 41 alkotása látható kiállítva, de a közösségi oldalára már a hetvensokadik festménybe öltözős képe is felkerült. Ezekről és a román exelnök nevéről beszélgettünk.

Több mint egy éve gyártja a parafrázisokat, tart még a lendület?

 

Százig nem akarok megállni, talán az lehetne az utolsó – úgy tervezem, addigra a járványnak is vége lesz. Háromnaponta csinálok egyet, ha így haladok, még nagyjából 75 napot kell kibírnunk. 

 

 

A Covid-biztos kiállításmegnyitón azt mondta, nagyon fontos, hogy szeresse a festőt, akinek a képével dolgozik. Van kedvenc?

 

Nagyon szeretem például Romaine Brooks amerikai származású festőt (a Hunyadi téren látható képe: Péter, a fiatal angol lány – a szerk). Legalább száz évvel megelőzte a korát: az 1900-as évek akkor még tabunak számító leszbikus és meleg szubkultúráját örökítette meg. Egyszer egy modellje arra panaszkodott a róla készített portré láttán, hogy a festő nem szépítette meg. Erre Brooks csak annyit felelt: „Sokkal inkább megnemesítettelek”. 

 

Egy másik kedvelt festőm Mark Ryden – őt teljesen véletlenül tettem a felesége, Marion Peck mellé a kiállításon. Ők most Amerika leghíresebb élő kortárs festőpárosa. Miután felraktam a képeikről készült parafrázisokat az Instagramra, ismeretlenül is reagáltak rá, hogy tetszik nekik. 

 

 

Ha a néző jól figyel, apró titkokat, személyes információt is talál a képekbe, például a szignókba rejtve…

 

Igen, Daria Petrilli A flamingóvirág magányossága című képét például Koronás Júliaként írtam alá, mert akkor fertőződtem meg a vírussal, amikor épp az készült, Jerry Weiss Susan című festményén pedig a Júlia Covidoff 19 szignó jelöli a vesztegzár végét. Elárulom még azt is, hogy a Szent Rókus-képhez, amivel nyertem a Szépművészeti Múzeum pályázatán, szétvágtam egy szőrmemellénykémet, abból csináltam szakállat; néhány fotón pedig a kutyám, Mozi szerepel. Mindig ott lebzselt körülöttem, részt akart venni az alkotásban, úgyhogy egyszer csak megengedtem neki: az Országh Lili-képhez szükségem volt egy hatalmas patkányra, amit nem tudtam otthonról beszerezni. Mivel Mozit amúgy is sokszor lepatkányozzák, tökéletes megoldás volt őt a képbe ültetni.

 

 

Amikor épp nem parafrázisokat gyárt, akkor színészkedik, babákat varr, jelmezt tervez, zenekarban énekel. Tagja például az Utcaszínházi Alkotóközösségnek. Mindent elkaszált a vírus?

 

Mindent. Most már újítjuk fel az Utcaszínházzal a Madarak tanácskozását és egy új produkcióban is részt veszek, amelyben a jelmezeket tervezem 14 emberre. Egyetlen tanult szakmám a színészet, de gyerekkorom óta szabok-varrok. A Boszorkányház című filmben, amelynek a bemutatóját az utolsó pillanatban hiúsította meg a Covid, nemcsak Lucát, a több száz éves modernkori boszorkánylányt játszom, de a jelmezek is az én terveim alapján valósultak meg.

 

 

Online látható valamiben?

 

Az egyetlen streamelt előadásom Jon Fosse Én vagyok a szél című darabja volt (május 16-án és 28-án újra élőben látható a TRIP Hajón) – a Trip Hajó, a Szkéné és a Transzformáció Alapítvány karantén alatt született közös előadása. Szorcsik Krisztával ketten játsszuk, nagyon aktuális. Két emberről szól, akik egy magányos bárkában hánykolódnak a nyílt tengeren. Az egyikőjük meg akar halni, a másikuk azt szeretné, ha élne. De az erős sodrásban egyre vonzóbb a mélység… Persze ott a remény is, hogy egyszer végre partot érnek. 

 

 

Korábban játszott a Halmozottan hátrányos helyzetű angyalok karában, amellyel a nevelőotthonokat járták. Az talán a hánykolódásnál is valóságosabb volt.

 

Főleg, amikor az előadások utáni levezető beszélgetésekben szemtől szemben ott ültünk olyan 14-15 éves gyerekekkel, akik számára teljesen természetesnek tűnt a darab alapvetése, vagyis hogy „persze, hogy kurva leszek, mert csak úgy lehet pénzt keresni”. Úgy indultak neki az életnek, hogy vagy bolti eladók lesznek, vagy prostituáltak. Minden reakciójuk mellbevágó volt.

 

 

Békeidőben az RS9 színházban Frida Kahlót alakította – ő a parafrázisok közt is szerepel. Kedvenc ő is?

 

Azt hiszem, sok közös vonás van bennünk, a sikertelen gyerekszülés, a gerincproblémánk, a festés, az élet szeretete, a hedonizmusunk vagy a katartikus szerelem keresése.

 

 

A Terminal Workhouse Szeretett vezérünk című abszurd show-jában Ceaușescu (cs-vel mondom: Csaucseszku) bőrébe bújik. Segített a karakter megformálásában erdélyi származása?

 

Csauseszku, s-sel (javít ki). Van az előadásban egy pillanat, amikor leállítom a darabot és megtanítom a nézőknek, hogy kell helyesen kiejteni Ceaușescu nevét. Senki nem tudja. És igen, segít, hogy maximálisan megéltem gyerekként a romániai kommunizmust – nagyon jól tudom például utánozni Ceaușescut. Majdnem mindennap láttam a tévében, csak őt, semmi mást. Belém ívódott. Amúgy sokféle alakot ölt az előadás során – maga a despotizmus megtestesítője vagyok, ami egy anya, egy apa vagy egy szerető éppúgy lehet, mint szeretett vezérünk.

 

Juli parafrázisaiból az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér rendezett kiállítást a Hunyadib téren. A tárlat május 31-ig látogatható.

 

Szöveg: Csejtei Orsolya

Kép: Tuba Zoltán