Rendhagyó ünneplés a bölcsődék napján

Április 21-én a bölcsődék napja van, amit a járvány alatt csapatépítő tréninggel ünnepelnek a terézvárosi gondozónők.

Ma van a Bölcsődék Napja Magyarországon. 1852-ben ezen napon nyitották meg az ország első bölcsődéjét Budapesten, a Kalap utcában. A Bölcsődék Napja 2010-től államilag elismert ünnep, ám a járvány miatt az idei ünneplés nem a szokásos módon történik.

 

Mint azt Horváth Zoltánnétól, a Terézvárosi Egyesített Bölcsődék intézményvezetőjétől megtudtuk, munkatársaik most helyi csapatépítő tréninget tartanak.

 

„Megállunk egy kicsit, megpihenünk a folyamatos készenlétben, a járvánnyal való küzdésben. A járvány kezelése nagy feladatot ró ránk, hiszen figyelnünk kell a hozzánk járó családokra, a munkatársakra” – fogalmazott a intézményvezető.

 

A terézvárosi bölcsődék befogadóképessége 170 fő, a járvány előtt teltházzal működtek. Jelenleg újra 140-hez közelít az intézménybe járó kicsik száma. Őket négy helyen várják a hatodik kerületben: a Szondi utcai Csemetelak, a Városligeti fasori Manófészek, a Dózsa György úti Ficánka és az Aradi utcai Micimackó bölcsődében. A konyhájukat, amely a Szondi utcában működik Tápikának hívják, s itt főzik a gyerekeknek a napi melegételt.

 

Az első bölcsődét Francois Marbeau francia gyermekbarát kezdeményezésére 1844.  november 4-én nyitották meg Párizsban. Ebben a bölcsődében a párizsi munkások gyermekei, 2 hetestől 3 éves korukig kaptak második otthont. Alig 5 év múlva Párizsban 18, egész Franciaországban 400-nál is több bölcsőde működött. Franciaország példáját csakhamar követte Belgium is, ahol egy Brüsszel melletti községben „Créche – Ecole – gardianne” néven már 1846-ban felállítottak hasonló intézményt. Csakhamar hasonló intézmények nyíltak Angliában, Dániában, Olaszországban és Németországban. A szomszédos Ausztriában, Bécsben alapították az első bölcsődét 1849-ben „Krippe” néven.

 

Az első magyar bölcsőde 1852. április 21-én Pesten, a Kalap utcában nyitotta meg kapuit, fő funkciója már akkor is a napközbeni ellátás volt. Létrejöttében az Első Pesti Bölcsődei Egyletnek volt óriási szerepe.

 

Gajdács Emese