Rajtunk múlik a találkozás

Az egy éve tartó járványválság kevéssé emlegetett nagy vesztesei az előadóművészek, illetve az őket foglalkoztató rendezvényszervezők. Kleb Attila és Vető Balázs, a jazz és világzenei koncerteket szervező GetCloser Concerts alapító-szervezői megelégelték a hallgatást, és kampányba kezdtek: „rajtunk is múlik, mikor találkozhat újra művész és közönsége”. A nemzetközi zenei életet Terézváros egyik magaslati pontjáról szemlélő Kleb Attilával folytonos újratervezésekről, kifogyhatatlan reményről és egy Andrássy úti koncert víziójáról beszélgettünk.

Mikor volt az utolsó GetCloser-koncert?

 

Tavaly március 8-án, a szokásos évi jazz fesztiválunk utolsó napján. Már az is kicsit felemásra sikerült, mert a Snétberger Trió helyett Snétberger szólóval kellett beérnie a közönségnek – a bőgős Anders Jormin és a dobos Joey Baron a covid miatt nem tudtak iderepülni. Annyi mázlink volt, hogy Richard Bona, aki előző nap lépett fel a fesztiválon, még itt volt, és beugrott Snétberger mellé. Fél órát játszottak együtt – ez a kuriózum mindenért kárpótolta a közönséget.

 

 

Mit csinál egy koncertszervező a több mint egy évig tartó kényszerpihenő alatt?

 

Újratervez. Aztán megint újratervez. Ha feltennénk a kezünket, hogy isten tudja, mi lesz, becsukhatnánk a boltot. Bízunk. Bíztunk a tavaly őszben, aztán az idei tavaszban, most reménykedünk benne, hogy talán nyáron már újraindulhat az élet. Ron Carterrel kezdenénk június 7-én, őt tavalyról toltuk át erre a nyárra, jó lenne, ha nem kéne tovább sakkozni az időpontokkal. Egyrészt már 83 éves, nem sok lehetőség lesz őt itthon élőben hallani, másrészt egy igazi legendáról van szó, a mai napig a világ legtöbb lemezen szereplő jazz-zenésze. Mindenkivel játszott, aki számít, Herbie Hanckocktól Chick Coreán át Miles Davisig, akinek a bőgőse volt. Méltó újrakezdés lenne. Ha minden jól megy, olyan erős idei őszünk-telünk lesz, amilyen még soha nem volt. Telepakoltuk a naptárat világsztárokkal.

 

 

Ilyenkor vár a közönség is, hogy hátha egyszer meglesz a koncert, amire jegyet váltott, vagy visszakéri a jegyárat?

 

Jogilag csak a lemondott koncertek jegyeit köteles egy szervező visszaváltani. Ha csupán az időpont változik, az szerződésmódosulásnak minősül, így visszaváltásra nincs lehetőség. Ennek ellenére úgy érezzük, tartozunk annyival a közönségünknek, hogy megértsük a problémáikat, ezért, ha nem fogadják el az új időpontot, felajánlunk nekik egy a jegy értékével megegyező árú kupont, amit bármelyik koncertünkre beválthatnak. Iszonyú nehéz helyzet ez mindannyiunknak. Az a szerencsénk, hogy a jazz közönsége intelligens közönség, nagyon normálisan állnak hozzá a koncertek áthelyezéséhez. A tavaly elmaradt Dave Holland-John Scofield koncertet, mely már 70 százalékban el volt adva, például muszáj volt lemondanunk, mert nem tudtuk, mikor lesz, lesz-e rá új időpont. A lemondás miatt mindenki visszakövetelhette volna a jegyárat, de csak egyetlen egy valaki élt a lehetőséggel. Nagyon reménykedünk benne, hogy idén már nem kell csalódniuk, őszre ugyanis megvan az új időpont. Olyan erős idei őszünk-telünk lesz, ha minden jól megy, amilyen még soha nem volt. Telepakoltuk a naptárat világsztárokkal.

 

 

 

 

Bíznak az emberek is? Fogynak a jegyek?

 

Most semmi nem fogy. Olyan szinten kiszámíthatatlan minden és összevissza zajlik a kommunikáció, hogy egy hétre előre sem lehet gondolkodni. Van néhány saját produkciónk is, amiben népszerű színészek énekelnek – egy Cseh Tamás-est, egy Woodstock-koncert, illetve egy az elmúlt 50 év rockslágereiből szemezgető produkció, a Like a Rolling Stone –, amelyekkel főleg vidékre utaztunk vagy önkormányzati rendezvényeken léptünk fel. Most nagyon látszik, hogy nemcsak egyéni szinten kerültek nehéz helyzetbe az emberek, de az önkormányzatoknál sincs pénz, vagy pedig teljes a bizonytalanság. Márciusra általában már egész évre be vagyunk táblázva, most pedig van összesen két megkeresésünk: a Cseh Tamás-estet vinnénk júniusban a Városmajori Szabadtéri Színpadra, szeptemberben pedig az idén 10 éves pécsi Kodály Központba.

 

 

Akárhogy is nézzük, a rendezvényes és az előadóművészi szakma is olyan, ha nem az egyik legolyanabb, amelynek létszükséglete a normális kerékvágásba való visszatérés. Nem él meg online. Ezért is készítettek kampányvideót a személyes felelősségvállalásról?

 

Hosszú ideje foglalkoztatott, hogy valamit kellene tennünk, lépnünk, megszólalnunk, hiszen mindannyiunkon múlik, mikor találkozhatunk újra. Mikor találkozhatnak a színpadi emberek a közönséggel. Ehhez összeszedtünk egy fantasztikus csapatot, műfaji és politikai hovatartozás vagy felhang nélkül, akik az arcukat is adták a kampányhoz. Miklósa Erikától Balázs János zongoraművészen, Harcsa Veronikán, Gyémánt Bálinton, Gerendás Péteren, Egyed Bea táncművészen és a saját produkcióink báziszenekarán, a Bonus Tracken át olyan ismert színészekig, mint Gryllus Dorka, Simon Kornél, Thuróczy Szabolcs, Törőcsik Franciska és Sztarenki Dóra. Az LGT Miénk itt a tér című dala a kiindulópont, és ez a mondat a koncepció lényege is: „miénk itt a tér”, a színpad a művészeké, a nézőtér pedig a közönségé. Írtam Presser Gábornak, hogy szeretnénk a dalból ezt a sort, illetve a dallamot felhasználni, örülnék, ha hozzájárulna, de annak még jobban, ha ő játszaná fel, esetleg még az arcát is adná hozzá. Meglepetésemre igent mondott. A MOMKult adta a helyszínt, Salamon András rendezte, és mellénk állt a terézvárosi Lumiere Filmiskola is – profi technikát kaptunk tőlük. Mindent nem szeretnék elárulni a filmről, de valami olyasmi a lényeg, hogy mennyire fájó, amikor már a színpadon is „csak ecetfa nő”… A művésznek és a közönségnek is. Mindenki ki van már éhezve a kultúrára. Olyan pluszt ad az ember szívének, ami kisimogatja a napi problémák által összezilált lelket. Azt érzem, hogy aki most kitart és életben tud maradni, azt a közönség a tenyerén fogja hordozni.

 

 

Évek óta él Terézvárosban – el tudna képzelni valahol itt egy GetCloser-koncertet?

 

Bármelyik saját műsorunkat szívesen idehoznánk, annyi a nehézség, hogy ezek mind nagyszínpados produkciók. De akár a Cseh Tamás-estünket, akár a Woodstock vagy a Like a Rolling Stone dalait el tudom képzelni Terézváros utcáin. Mondjuk a lezárt Andrássy úton, az Opera előtt. Jó kis utcabál lenne.

 

Szöveg: Csejtei Orsolya

Fotó: Dimény András/Képszerkesztőség