Pár lépés csak Mexikóig

A Nagymező utcai autentikus mexikói éttermet a Csókay testvérek és társaik utazgatásainak köszönheti Terézváros. Meglepő módon azonban nem egy mexikói útnak, hanem egy New York-inak. Itt érte ugyanis olyan gasztronómiai élmény az alapítókat, hogy hazaérve nekifogtak egy hasonló étterem kialakításának. Olyan helyre vágytak, ami érzésük szerint hiányzott Budapestről. Megcsinálták.

„Többet akartunk, mint a mexikói konyha fogásait reprodukálni Budapest szívében” – meséli a koncepcióval kapcsolatban Csókay Bence, a Tereza egyik tulajdonosa. Az étterem ars poeticája, hogy az ízek mellett szerepet kapjon valamiféle összművészetiség, és így ne csak kulináris, hanem teljes életérzésélményben mártózhassanak meg a vendégek. Emiatt maga a zöld tónusú, dzsungeles, természetes anyagokat felvonultató berendezés is hamisítatlan mexikói közeget nyújt. Gyakran adnak helyet dél-amerikai muzsikának, természetesen nem hiányozhatnak a latin-amerikai italok által inspirált koktélok, long drinkek sem. 


 

 

 

Frida visszatér

 

A Terezában szerep jut a képzőművészeteknek, amiről a terézvárosiak is meggyőződhetnek a Frida visszatér! hónap keretében novemberben. Kevésbé köztudott idehaza, de létezik egy receptkönyv, amelyet Frida Kahlo mostohalánya állított össze a művész legkedvesebb receptjeiből – a Tereza kreatív séfje ebből a kötetből készít különleges menüt, amely november negyedikén egy rendhagyó esemény keretében debütált. A hónap hátralévő részében számos program várja a látogatókat: filmvetítéstől kezdve a kerekasztal-beszélgetésen át hétvégi családi és gyermekprogramok közül válogathatnak az érdeklődők. 

 

A Frida visszatér! hónaphoz hasonló inspiráció, továbbgondolás amúgy is jellemző a helyre. „Nem célunk, hogy a leghűbb módon főzzük le a mexikói fogásokat, ezek sokszor csak kiindulási alapot jelentenek, amit aztán kreatív séfünk, Kelemen Áron továbbfejleszt. Gyakran elkalandozunk a fúziós ételek irányába” – magyarázza Csókay Bence. A séf komoly előtanulmányokat végzett, hogy megfelelő magabiztossággal nyúlhasson a tradicionális alapanyagokhoz és konyhai eljárásokhoz. Beutazta Dél-Amerikát, és többek közt Mexikóban kifejezetten olyan éttermeket keresett fel, amelyekben megfigyelhette a Nagymező utcai helyen később követni kívánt irányvonalat. Persze a névválasztás sem a véletlen műve: Tereza egy spanyol női név, de jó lokálpatriótaként egyszerre utalnak Terézvárosra is, amelynek lakói befogadták és hamar megszerették a hangulatos latinos éttermet. A vendégek többnyire magyarok vagy nálunk élő külföldiek, de kiváló az étterem kapcsolata a Mexikói Nagykövetséggel is – maga a nagykövet szintén rendszeresen megfordul náluk, ha enne egy kis „hazait”. 

 

A Tereza amúgy nem csak Mexikóra és a hatalmas ország egy-egy kiemelkedő régiójára koncentrál, rendszeresen tartanak tematikus heteket is itt: például argentin street food vagy bolíviai hetet, amelyeket a már említett Frida-hónap követ.   

 

Oázis a belvárosban

 

A tulajdonosi kör terézvárosi elkötelezettségét mutatja, hogy a Tereza mellett egy másik, emblematikus szórakozóhelyet is üzemeltetnek egy kőhajításnyira innen. A Zsiráf sörkert a Nyugati pályaudvar melletti-mögötti szépen felújított téren várta a látogatókat kora tavasztól egészen mostanáig – ameddig az időjárás kegyes volt hozzá október során.

 

 

 

 

„Nagy szabadtéri helyet álmodtunk ide, ami megtelik emberekkel, élvezik a zenét, a társaságot, az italokat, a sportközvetítéseket” – mutatja be az éppen téli álomra vonuló Zsiráfot Csókay Bence. És hogy honnan a névválasztás? Azt mondja, a zsiráf nagyon viccesen iszik, ahogy széles terpeszben kitámasztja a lábait és grandiózus háromszöget alkotva a víz fölé hajol. A sör- vagy fröccskert is egy jó értelemben vett itató, vagy hívjuk inkább oázisnak a város kellős közepén, ahol jó érzés lenni, pihenni, szórakozni vagy éppen hallgatni a Lépcső Akusztik fesztivál aktuális fellépőit. Az sem lényegtelen, hogy sokak szerint országos összevetésben is itt kapható az egyik legjobb lángos, ami, ismerjük el, komoly fegyvertény.

 

Szerző: BK

Fotók: Tereza, Adrián Zoltán/Képszerkesztőség

 

 

Egy mexikói recept a Tereza konyhájából

 

Rántott avokádó (Aguacate Frito)

 

 

 

 

Hozzávalók:

2 érett avokádó

100 gramm panko morzsa

100 gramm liszt

2 tojás

100 gramm krémsajt

1 púpozott evőkanál savanyított jalapeño 

2 evőkanál tej

étolaj

 

Az érett avokádót meghámozzuk és kimagozzuk, majd hosszában négy egyenlő részre vágjuk. A lisztet, a felvert tojást, a panko morzsát három különböző tányérra tesszük, ezt követően egyesével bepanírozzuk őket. Eközben annyi olajat öntünk egy lábosba, amely ellepi az avokádókat. A sütésnél nagyon fontos a megfelelő hőmérséklet, a zsiradékot közepes forróságúra hevítjük. Míg az avokádók aranybarnára sülnek, elkészítjük a jalapeñós krémsajtmártást. Ehhez a paprikát finomra aprítjuk, majd egy kis tálban összekeverjük a krémsajttal és a tejjel, végül ízlés szerint sózzuk.