Pályázat: Szépülhetnek a házaink

Mostantól még több lakóközösség juthat önkormányzati segítséghez, hogy megújítsa társasházát. A bővülő pályázati lehetőségek egyik fontos eleme, hogy a városkép szépítése érdekében emelkedik a homlokzatok felújítására igényelhető támogatás aránya.

„Már tavaly elkezdődött az a folyamat, amellyel a társasházi felújítási pályázatok körét igyekeztünk kibővíteni annak érdekében, hogy minél többen éljenek ezzel a lehetőséggel. Ezzel a támogatással nem csupán a lakóközösséget segítjük, de nagyban hozzájárulunk a műemléki értékek megőrzéséhez, illetve a városkép megszépítéséhez is. Fontos változás a korábbi évek gyakorlatához képest, hogy a pályázók egész évben, folyamatosan jelentkezhetnek. Ma már olyan munkálatokat is támogat az önkormányzat, mint a helyi védettségű épületek homlokzatfelújítása, az utólagos szigetelés, magánszemélyek pedig kéménybélelésre is pályázhatnak” – tudtuk meg Győrffy Máté városfejlesztésért felelős alpolgármestertől.

 

A Döntés-előkészítő Tanács február végi ülésén a képviselők újabb lehetőségeket építettek be a pályázat menetébe. A társasházak mellett szükségessé vált a pályázati részvétel lehetőségének kiterjesztése a lakásszövetkezeti lakóépületekre is, tekintettel arra, hogy a kerületben van ilyen, és ők is szeretnének pályázni.

 

Győrffy Máté kiemelte: „A városkép szépítése az önkormányzat számára kiemelten fontos, ennek pedig lényeges, meghatározó elemei az épülethomlokzatok. Ugyancsak fontos törekvés, hogy az önkormányzat anyagi segítségéhez minél többen hozzáférjenek. Sajnos az építőipari kivitelezési költségek emelkedése miatt a lakóközösségek nehezen tudják kigazdálkodni a felújítás költségét. Ennek a problémának az enyhítésére szolgál az a kedvezmény, hogy a külső homlokzat felújítására nyújtható támogatás hároméves futamidőre való vállalása esetén a támogatási összeg vissza nem térítendő aránya 40 százalék, a többi felújítási munka 30 százalékos arányától eltérően.”

 

A pályázati kiírásokat a legfontosabb információkkal PÁLYÁZAT címszó alatt itt találják.

 

G. E.