Öt új fával gyarapodott Terézváros

A Padthai Wokbar adományaként öt új fával gyarapodott a Rózsa utcai foghíjtelken szombaton megnyíló közösségi-, illetve pihenőkert. A gyorsan növő sudár fűzfák évente annyi szén-dioxidot kötnek meg, amennyit egy autó 4150 kilométernyi út megtételével kibocsát.

Soproni Tamás polgármester és Temesvári Szilvia környezetvédelemért felelős alpolgármester örömmel számolt be arról, hogy terveik szerint a nyáron megnyílik a közösségi kert előterében kialakított, virágokkal tarkított kis pihenőkert is, ahol a környéken lakók üldögélhetnek, olvasgathatnak, beszélgethetnek.  

 

A kertészet munkatársai jóvoltából elültetett, ily módon a földből egyik napról a másikra „kinőtt” mintegy két és fél méter magas fiatal fűzfák rendkívül gyorsan gyarapodnak, így nagyon rövid idő alatt árnyat is adnak. Nem szólva arról, hogy ez egy olyan speciális nemesítéstű fűz, aminek a lombja háromszor annyi széndioxidot köt meg, mint egy sima fűzfa. A pihenőkert fáinak száma a két korábban elültetett ostorfával együtt az úgynevezett Treemighty programnak köszönhetően hétre emelkedett.

 

 

A facsemeték várják, hogy elültessék őket

 

Treemightly, azaz tudatos vállalati faültetés

 

A vállalati faültetési programhoz csatlakozó cégek fontosnak tartják a környezet védelmét, s azt, hogy a gazdasági élet szereplőiként felelősséget vállalva a holnapért, ellensúlyozzák cégük ökológiai lábnyomát.

 

„A Padthai nevében idén Budapesten 80, az elkövetkező 3-5-10 évben a Treemighty programon belül több száz, akár több ezer fa elültetése szerepel a városfásítási terveinkben” – hangsúlyozta Reményik Áron, a program mögött álló Raconteur Zrt. vezérigazgatója. Egyedülállónak nevezve elismeréssel szólt a foghíjtelken létrehozott közösségi és születőben lévő pihenőkertről.

 

 

Temesvári Sziévia zöld ügyekért felelős alporgámester, Soproni Tamás, Terézváros polgármestere és Reményik Áron, a Raconteur Zrt.
vezérigazgatója körbeszalagozzák a frissen elültetett fákat: Fák=a természet szeretete, a jövő építése...

 

„Helyet is kell találni a fák elültetéséhez, ami kivált a belső kerületekben nagyon nehéz. Mi pórbáljuk egyre több helyen feltörni a betont, hogy közterületeinken minél több fa lehessen. A közeljövőben éppen a Csengery utcában hozunk létre egy szép kis fasort” – jegyezte meg Soproni Tamás.

 

„Nagy izgalommal készülünk a közösségi kert szombati átadására – mondta a program ötletgazdája, Temesvári Szilvia. Magunk is meglepődtünk, hogy a meghirdetett pályázatra milyen óriási volt a túljelentkezés” – fűzte hozzá.

 

A Terézvárosban élők mellett, kaptak egy-egy ágyást az önkormányzat kertészkedni szerető dolgozói és a kert háta mögött található Szív utcai ovisok is. A projektgazdák éppen azon törik a fejüket, meg lehet-e valahogyan oldani, hogy a gyerkőcöknek ne kelljen körbejönniük, hanem közvetlenül az ovi udvaráról átjuthassanak a közösségi kertbe. Beültetésre készek az ágyások, a rózsalugas tartószerkezete is elkészült, a kertben négy helyen lehet vizet venni az öntözéshez, a kerítés mentén már van egy kis málna, és ribizli „ültetvény”. Az alpolgármester helyzetjelentése szerint gyakorlatilag most már minden a kertészeken, no meg az időjáráson múlik.

 

 

Ilyen szépen alakul a közösségi kert

 

„A pihenőkertben még meg kell oldanunk az árnyékolást, a mosdót, a biciklitárolót és a közösségi kertészek szerszámtárolóját. Ezeken még dolgozunk. Három havi kemény tervezgetés, szervezés, munka fekszik a Rózsa-kertben, remélem, mindenki annyi örömét leli majd benne, mint mi” – mondta az alpolgármester.

 

Szöveg: Dobi Ágnes

Fotó: Adrián Zoltán