Nem munka, életforma volt

Nézőpont kérdése, hogy egy évtized rövid vagy hosszú idő. A történelem homokórájában szinte érzékelhetetlenül apró szemcse, az ember életében azonban távolról sem az, felnőttként a munka világában töltött időnk negyede. Bökönyi Anikó napra pontosan tíz évig töltötte be tisztségét a Zrt. élén: 2010. november 26-án érkezett a Terézvárosi Kulturális és Közhasznú Nonprofit Zrt. élére, tisztségében 2020. november 25-én töltötte utolsó munkanapját. 

Az adottság kötelez

„Közel 30 éve Terézvárosban élek és gyalogosan közlekedem. Az otthonomból elindulva 6 perc alatt az Operaházhoz, 8 perc alatt az Eötvös10-hez érek, ahonnan a Kodály köröndön áthaladva 8 percnyire van a Hősök tere. Huszonegynéhány perc alatt – az építészeti környezetet és a kulturális intézményeket is beleértve – olyan csodákat láthatok, amit sehol másutt a világon. Akárcsak tíz évvel ezelőtt, ma is úgy gondolom, ez az adottság önmagában is kötelez. Az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színteret igyekeztem olyan intézménnyé formálni, hogy méltó része legyen ennek a kulturális közegnek – meséli a most leköszönő vezérigazgató. – Egy épphogy elindult, saját programok nélküli, befogadó kulturális intézménynek ebben a térben arcot adni egyszerre nehéz és könnyű, de mindenképpen megtisztelő és szép feladat.”

Elmondása szerint sokféle tervvel érkezett, a gazdasági ismereteknek sem volt híján, ennek ellenére, mivel a nonprofit cégformára – közhasznú minősítéssel – speciális szabályok vonatkoznak, ráadásul a társaság az önkormányzat tulajdonban van, akadt még tanulnivalója. Úgy gondolta, ahhoz, hogy eredményesen és jogszerűen végezze a munkáját, nem árt, ha a nemzeti vagyonról, az önkormányzatokról, az államháztartásról szóló törvénnyel is tisztában van.

„Néhány hét alatt felállítottam azt a koncepciót, ami 5-10-15 évre megszabta az intézmény stratégiáját, a rendezvényszervező és marketinges munkatársaimmal közösen pedig viszonylag rövid idő alatt elkészítettük az első programstruktúrát” – idézi fel az indulást hozzátéve, hogy mind az önálló arculat, mind a szervezeti munkakultúra kialakításakor a tiszteletre építkezett.  

„Számomra egyértelmű, hogy tiszteljük a hazánk, a szűkebb pátriánk kulturális értékeit, hagyományait, az itt élő embereket. Ez garanciát jelent arra, hogy minőségi munkát végzünk, olyan programokat szervezünk, amelyek a színvonalas, tartalmas és többletet adó kategóriába tartoznak. De arra is biztosíték, hogy a karbantartótól kezdve a vezetőkig elismerjük a munkatársaink szakértelmét, teljesítményét. A kötelező tisztelet megszabja a külső, belső, személyközi kommunikáció stílusát, nyugodt, a munkát segítő légkört teremt” – hangsúlyozza Bökönyi Anikó.  

Ezernyi kedvenc

„Az első perctől kezdve az volt a célunk, hogy minél több embert megszólítsunk. Igyekeztünk széles spektrumú programkínálatot létrehozni, amelyben az egészen kis gyerekektől az időskorúakig mindenki talál olyan előadást, foglalkozást, koncertet vagy klubot, ami felkelti az érdeklődését” – fűzi hozzá. 

A számok azt mutatják, sikerrel jártak. Míg 2010-ben 28 ezer, egy évvel később már 73 ezer látogatója volt az intézménynek, tavaly pedig már 90 ezernél is többen vettek részt valamilyen programjukon. A koronavírus-járvány azonban megváltoztatta a statisztikák alapján készített grafikon eddig kizárólag felfelé ívelő görbéjét. „Tavasszal, a járvány kitörésekor néhány napig dermedten álltunk, sorra le kellett mondanunk az összes meghirdetett programunkat, be kellett zárnunk mindkét házat. De ez a bénultság nem tartott sokáig, filmeket készítettünk és az online térbe költözve tettük a dolgunkat. Akinek ebben a munkában nem akadt feladata, az a Terézvárosi Gondozó Szolgálatnál az idősek ellátásában segédkezett. Bár nem tettem kötelezővé, a csapatból 12-en vállalták ezt” – tér ki egy gondolat erejéig a mostanihoz nagyon hasonlító tavaszi helyzetre.  

Visszatérve a békeidő adataihoz, nehéz lenne felsorolni a tíz év alatt megvalósított programokat, amelyek sorában az egyszeri alkalommal megtartott ismeretterjesztő, színházi előadásoktól, koncertektől, kiállításoktól és a különböző klubok foglalkozásaitól kezdve a helytörténeti, életvezetési tanácsokat adó, a személyiség kibontakozását, az egészséges családi és emberi kapcsolatokat segítő, a konfliktusok megoldási lehetőségeit bemutató pszichológiai előadás-sorozatokon át a táncig és a sportig minden helyet kapott. „Évi 1300-1500-zal számolva jóval több mint tízezer olyan programról beszélhetünk, amihez munkámból adódóan közöm volt” – összegez Anikó, akinek a kedvencei közé tartoztak a helytörténeti séták és a kerület kincseit feltáró előadássorozatot, értékrendjéből fakadóan ugyanis kezdettől fogva kiemelten fontosnak tartotta, hogy az itt élők érzelmileg is kötődjenek Terézvároshoz. 

„A gyerkőcöknek kiírt alkotói pályázatok is nagyon kedvesek voltak számomra. A vers és próza kategóriában nemcsak az általános, de a középiskolásokat is sikerült megmozgatni. Jó volt látni, milyen fantasztikusan okos gondolataik vannak egy-egy témáról. De az újszülötteknek, az ovi- és sulikezdőknek, valamint az ötödikeseknek szánt ajándékcsomagok és tájékoztató füzetek összeállítása is szép feladat volt. Abba is hagyom ezt a kis nosztalgiázást, mert rájöttem, még a kedvenceimet is lehetetlen lenne nevesíteni” –  mondja Bökönyi Anikó.

Álmokból valóság, összefogással

Öt évvel ezelőtt a hely megtalálásától kezdve a terveztetésen, a közbeszerzésen, a kivitelezésen át menedzselte a kerületben élőknek napi mozgásra teret adó SportPont születését, amit azóta is a zrt. működtet. De az Eötvös10 pincéjében a 172 négyzetméteres kiállító helyiség létrehozását sem hagyná ki a leltárból. „Önálló dizájnnal egy kávézót is kialakítottunk, remélve, hogy majd könyvbemutatók, a Szómágia és a Borharmónia programunk otthona lesz. Az örömünk azonban nem tartott sokáig, mert a szomszédban több mint tíz éve folyó építkezés eláztatta a falakat, így az álmaink meghiúsultak.  Ez talán az egyetlen fájó emlék, amit magammal viszek” – vallja be Anikó, aki számára az Eötvös 10-et, a SportPontot működtetni, a falakon túli programokat kitalálni és levezényelni számára nem munka, hanem életforma volt.  

„Sem én, sem a munkatársaim soha nem néztük az órát, a napnak akkor volt vége, ha elvégeztük az aktuális feladatainkat. A napi tennivalókon túl a jelen idő gyakorlatilag nem létezett. Mindig minden a jövőről szólt, hiszen egy-egy program az ötlet születésétől a megvalósításáig többnyire heteket, hónapokat vesz igénybe. De ez a már jól bejáratott rendezvények esetén sincs másként” – jelenti ki Anikó. 

Komoly érdemnek tartja, hogy az elmúlt 10 évben egy-egy cél érdekében az önkormányzat és cégei, intézményei, az óvodák, iskolák, a rendőrség, de egész Terézváros valódi közösségként működött együtt. „Köszönettel tartozom munkatársaimnak, az önkormányzatnak, az intézmények vezetőinek és dolgozóinak azért, hogy segítettek abban, hogy egy olyan jól prosperáló, a kerületben élők által szeretett intézményt adhatok át az utódomnak, amire büszke vagyok. Örömmel szolgáltam az itt élőket, és hiszem, hogy tevékenységemmel hozzájárultam Terézváros kulturális gazdagságának megőrzéséhez és gyarapításához” – búcsúzik a vezérigazgató.

Szöveg: Dobi Ágnes

Fotó: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség