Nem mind látszik, ami érték

Ötödik éve zajlik a kerület védett lakóépületeinek vizsgálata Terézváros önkormányzata, a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodája, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszékének együttműködésében. A diákok bújják a levéltári anyagokat, járják a házakat, és fotódokumentációt, leírást készítenek minden apró részletről. A kész adatlap számukra félévi gyakorlati jegyet, a Főépítészi Irodának pedig ismeretet és hivatkozási alapot jelent, ha például egy társasház felújítási, átépítési szándékkal keresi meg őket. Igazi win-win szituáció!

„Valószínűleg ez itt egy eredeti ablak, és olyan zöld lehetett minden keret, mint amilyet azon az ajtón lát – magyarázza az egyik lelkes építészhallgató, mire kell figyelniük, mit érdemes észrevenni gyakorlati helyszínük, jelen esetben egy Szív utcai bérház feltérképezése során. – Felújítás itt nem nagyon volt az elmúlt néhány évtizedben, de az udvart azért gondosan lebetonozták.” Ugyanakkor – erre már a diákokat segítő egyik külsős mentor, Simon Mónika, a köröndi Hübner Udvar felújítását is végző Studio Kvarc Kft. építésze, a projekt tervezője hívja fel a figyelmet – megmaradtak a lépcsőházi nyílászárók madaras motívumokkal gazdagított metszett üvegei, így lehet azt is vizsgálni, megjelenik-e az ornamentika valahol máshol is a házon. A hulló vakolat ugyan csúf, hívja fel rá a figyelmet a szakember, de nagy haszna van a falszínkutatásban…

 

A fele már megvan

 

A történet 2016-ban kezdődött, amikor Matus István, a kerület főépítésze megkérte a Főépítész Irodában településfejlesztési ügyintézőként dolgozó Szenczi Zsófiát, aki maga is okleveles építész, sőt azóta műemlékvédelmi szakmérnök, hogy dolgozzon ki egy olyan értékfelmérési programot, amelyből mindenki profitál, aki csak részt vesz benne. Zsófi a világörökségi területen lévő, kerületi védelem alatt álló épületek arculatának, állagának feltérképezésére, monitorozására a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszékét hívta segítségül.

 

„A kar harmadéves diákjai féléves gyakorlati feladataként évente ötven-ötvenöt (az idén ősszel, mivel nagy az évfolyam, hetven) épület vizsgálatát végzik el, reményeink szerint ezzel is segítve a társasházak életét – magyarázza Zsófi, aki a jelenleg is futó projektről írta szakdolgozatát a szakdiplomájához. – Az elmúlt években sok-sok szervezet, egyesület és építészettörténész készített vizsgálatokat a kerület értékes épületeiről, de a 703 helyi védett ház mindegyikéről nem volt a kerület birtokában olyan dokumentáció, ami azonos szempontok szerint mutatta volna be a védelem tárgyát. A program célja, hogy ezt a hiányosságot pótolja – mostanra nagyjából a védett terézvárosi épületek felével vagyunk meg.”

 

 

 

Felújítani értékmentéssel

 

Bár a kerület épületeinek nem kis része világörökségi területen fekszik, az állapotukon és az állagukon mindez cseppet sem tükröződik. Némelyekhez lassan több mint 100 éve hozzá sem nyúltak, másokat felújítgattak, toldoztak-foldoztak, átépítettek vagy beépítettek, de ezen munkák nagy részében nem nagyon volt és van köszönet. Sok esetben pont az veszett el vagy azt kezdte ki az enyészet, ami az épület értékét adta.

 

„Ha ezek a házak mesélni tudnának – mondja a programgazda, Szenczi Zsófia –, rengeteg izgalmasabbnál izgalmasabb történetet hallgathatnánk. Ugyanakkor ezeknek az épületeknek a mai tulajdonosai – általában társasházi közösségek – már nincsenek tudatában, hogy mi az otthonukként szolgáló épület fő értéke, mit érdemes megőrizniük, mire kell fokozottan vigyázniuk. A programnak többek között a házak »öntudatra ébresztése« is célja. Reméljük, hogy a megőrzött, illetve még megmaradt értékek újrafelfedezése és nyilvántartásba vétele segíti a társasházakat abban, hogy ha belefognak egy felújításba, azt az értékvédelem szem előtt tartásával tegyék.”

 

Matus István főépítész szerint is a felújításokra, a karbantartásokra kellene koncentrálniuk a társasházaknak – miközben a diákokra várva álldogálunk az Izabella utca 82. előtt, lelkesen magyarázza, hogy még az egészen rendben tartott homlokzatú épületek esetén is a pusztulásnyomok azok, amik először szemet szúrnak az embernek. Egy komplett gyakorlati órát rögtönöz 10 percben, sorra veszi a homlokzat jellegzetességeit, mutatja, hogy az épület „földszintje kváderezett, erősen tagolt, található egy jellegzetes osztópárkány az első emelet fölött, utána talán ráépítés kezdődött, de inkább mégis egyben épült, mert van egy nagyon jellegzetes fedélszéke nagy ereszkiüléssel. Fontos megnézni, milyen az ereszkidolgozás – ez azért különösen lényeges, mert a lezúduló csapadékvíz tudja a legjobban tönkretenni az épületet. Régebben mindegyik ereszcsatorna be volt kötve a közcsatornába, ma már minden harmadik nincs, mert nem javították meg, amikor eltört, elmozdult vagy tönkrement.”  

 

 

 

Óvatosan a tetőtér-beépítéssel

 

Az időközben befutott hallgatókat – akiknek egy-egy egyetemi oktató, valamint a kerületet jól ismerő építészmentorok segítenek a munkában – Matus István maga orientálja kérdéseivel, hogy mi mentén haladjanak a felmérés során. Milyen a lábazat? Milyen stílusú a ház? Honnan tudjuk, hogy az eklektikába már egy kis szecesszió is vegyült? Milyen a redőnytok? Hol eredeti, hol pedig nem adott a nyílászáró?

 

A szomszédos Szív utcában egy másik háznál a főépítész arra mutat rá, milyen az, amikor egy védett ház számára nem megváltás a felújítás: „Egy tetőtér-beépítés kapcsán megújult ugyan sok minden, de lett az udvaron egy ide nem illő, márványos burkolat, egy új emelet, szintén stílusidegen tetővel, ami a pluszgangot védi, a gázvezetékeket, az alapvezetékeket éppen csak kicserélték, de a gépészet nem újult meg, így az épület veszített az értékeiből. Mezős Tamásék – akinek a neve fogalom a műemlékvédelemben, volt a KÖH elnöke is – készítettek egy felmérést, hogy mennyire használ a házaknak az emeletrá-, illetve a tetőtér-beépítés, és az lett az eredmény, hogy egyáltalán nem.”

 

Jó hivatkozási alap

 

Mivel a társasházaknak nincs forrásuk finanszírozni egy felújítást, kapóra jön nekik a befektető, aki a tetőtérért cserébe például a homlokzat megújítását kínálja, de nem mindegy, hogy hogyan nyúl hozzá. A programban a kezdetektől mentorként részt vevő Simon Mónika szerint azért is nagyon hasznos ez az úgynevezett értékklaszterezés – túl azon, hogy a diákok valós környezetben tanulhatják a szakmát és érezhetik, hogy fontos a munkájuk –, mert egyfajta védelmet jelenthet ezeknek az értékes terézvárosi épületeknek.

 

„Mivel nem műemléki, csak kerületi védett házak, nem szükséges a műemlékvédelmi hivatallal jóváhagyatni például a felújítási, átépítési terveiket, így a beruházónak könnyebb dolga van, ha nagyobb nyomást szeretne gyakorolni a saját érdekei mentén. Amennyiben van egy ilyen értékvédelmi dokumentációnk, az nagyon jó itiner és hivatkozási alap a főépítésznek, az építésznek, valamint a beruházónak is, hogy mit lehet és mit nem ajánlatos megcsinálni, mit kellene mindenképp kijavítani adott épületen” – sorolja Simon Mónika.

 

Kihasználatlan segítség

 

„Az önkormányzatnak rengeteg társasházi felújítási pályázata van és emeltük a homlokzatfelújításra adható vissza nem térítendő támogatás összegét is, hogy minél többen pályázzanak – mondja a városfejlesztésért felelős alpolgármester, Győrffy Máté, aki maga is építészszemmel járta végig az idei, őszi felmérés helyszíneit. – A probléma ott van, hogy hiába az önkormányzat segítő szándéka, ha a társasházak nem tudják kigazdálkodni a felújításhoz szükséges összeg önrészét. Sajnos pont a legrosszabb állapotban lévő épületek nem tudnak elindulni. Ezek sok esetben el is vannak adósodva, vagy nincs aktív lakóközösségük, esetleg a közös képviselőjük nem olyan, aki utána akarna menni a lehetőségeknek.”

 

Matus István szerint még egy olyan, viszonylag rendben tartott épület, mint amilyen az Izabella utca 82., homlokzatfelújítása is legalább 80 millió forintba kerülne, de ha minden értékét megújítva szeretnék renoválni, akár 200 milliót is rá lehetne költeni. Ehhez tetemes önrészre van szükség. „Ráadásul – folytatja a gondolatmenetet Győrffy Máté – a kerületen és az itt élőkön az átlagnál nagyobb a nyomás, hiszen a különféle védettségek, illetve a világörökségi helyszín miatt a társasházak nem csinálhatnak meg bármit, sokkal többe kerülnek a felújítások, mint máshol. Mivel már a belépő is nagyon nagy tétel, marad minden úgy, ahogy van.”

 

Ha meg nem, akkor sokszor olyan megoldások születnek, mint amit a Szív utca és a Szondi utca sarkán álló házon is láthatunk: az egyik homlokzata megújult, de a másik továbbra is rohad, a szép új párkány a saroknál elmetszve lóg a levegőben.

 

Matus István azt mondja, mindent megtesznek, amit csak tudnak, de a nagyon elhanyagolt épületek esetén tízszeres forrásra lenne szükség ahhoz képest, amit az önkormányzat adni tud. Úgy véli, ha az állam komolyan gondolja, hogy Terézváros nagy része világörökségi terület, jobban a szívén kellene viselnie ezeknek a csodaszép házaknak a megmentését és be kellene szállnia a finanszírozásba. Hogy mennyi értéket mentene vele, arra az öt éve készülő adatlapok egzakt bizonyítékul szolgálnak.

 

A Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodája minden évben felkér néhány helyismerettel rendelkező külsős mentort (építészt, építészettörténészt, műemlékes szakembert) is a programban való közreműködésre. A mentorok feladata, hogy a vizsgálatot végző diákok munkáját segítsék – egy-egy csoportba 3-4 hallgató tartozik, akik egy épületet mérnek fel a helyszíni bejárás és a féléves tanszéki konzultációk során. A külsős mentorok a Budapest VI. kerület tervtanácsi tagok egy részéből, a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztálya munkatársaiból, külsős gyakorló építészekből és örökségvédelmi szakemberekből, valamint a Terézvárosi Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodájáról kerülnek ki.

 

Szöveg: Csejtei Orsolya

Fotó: Berecz Valter/képszerk.hu