Nagy sikerű koncert a Zeneakadémia előtt

Ötödik alkalommal rendezett szabadtéri komolyzenei koncertet a Zeneakadémia előtt Terézváros önkormányzata, valamint a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége. Június 22-én este megtelt a Liszt Ferenc tér, az elfoglalt ülőhelyeken túl szép számú érdeklődő hallgatta végig állva a Kossuth-díjas zongoraművész, Balázs János koncertjét.

 

Hassay Zsófia polgármester köszöntötte az érdeklődő terézvárosiakat 

 

Az egybegyűlteket Becze Szilvia, a Bartók Rádió műsorvezetője, az est háziasszonya üdvözölte, majd Terézváros polgármestere, Hassay Zsófia mondott köszöntőbeszédet. Emlékeztetett, hogy az önkormányzat ötödik alkalommal rendez ingyenes szabadtéri komolyzenei koncertet a Liszt Ferenc téren, összekötve jeles képzőművészek zenére és a Zeneakadémia épületére komponált videoinstallációinak bemutatásával, ezekkel folytatta az Operaház előtt 2011-ben elkezdett egyedi kulturális rendezvényeinek sorát, amelyben ez a tizenkettedik.

 

A fellépő Balázs Jánost méltatva elmondta, hogy ő az egyik legfiatalabb Kossuth-díjas művészünk, aki jelentős hazai és nemzetközi előadóművészi karrierje mellett életre hívója a Cziffra Gyögy Fesztiválnak.

 

Megköszönte a rendezvények kigondolójának és megvalósítójának, Simonffy Márta alpolgármesternek, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége elnökének, hogy segítette az önkormányzatot abban, „hogy Terézváros közterein – mindenki által elérhetően – jelen lehessen a minőségi kultúra”.

 

 

Simonffy Márta alpolgármester, a rendezvény kigondolója és megvalósítója 

 

Balázs János előadásában romantikus darabok csendültek fel, az érdeklődő terézvárosiak és a vendégek hallhattak Liszt-, Verdi-, Chopin-, Schumann- és Kodály-művet. A párosával előadott számok között a közönség hangos tetszésnyilvánítással honorálta a művész játékát.

 

 

Romantikus zenedarabok csendültek fel Balázs János előadásában

 

A koncert két utolsó száma, valamint Gábor Éva Mária, Horkay István, Gutema Dávid, Mikula Dávid, Pál Gábor videoalkotásának bemutatása a vihar miatt elmaradt, de aki részt vett az eseményen, így is maradandó élménnyel gazdagodott.