Nagyobbra cserélik a szemétgyűjtőket

A hétvégén az eddigieknél nagyobb szemetesedények kerültek ki a Zeneakadémia környékére.

Közismert, hogy kerületünkben a Király utcában és annak környezetében a legnagyobb a turistalátogatottság, s ez a hétvégéken az itt működő szórakozóhelyek vonzerejének köszönhetően tovább fokozódik. Ilyenkor hihetetlenül nagy mennyiségben termelődik hulladék, amit a kihelyezett szemetesedények sok esetben nem voltak képesek elnyelni. Ezért fordulhatott elő, hogy a kukából kipotyogott szemét mindaddig csúfította az utcaképet, míg az önkormányzat takarítócégének emberei össze nem szedték azt. Mint arról már többször beszámoltunk, ezeket a frekventált területeket naponta, hétvégén és ünnepnapokon is takarítják, de szükséges volt az eddigi edények nagyobbra cserélése.

 

 

Az új, nagyobb űrtartalmú szemetesedényeket betonba ágyazva rögzítik le

 

Az első ilyen, a korábbinál kétszer nagyobb befogadóképességű szemeteseket a hétvégén helyezték ki a Liszt Ferenc térre. Mint megtudtuk, a csere folytatódik, s a közeljövőben még kilenc nagy űrtartalmú kukát szerelnek fel az eddigiek helyére a Király utcában. Ezek vandálbiztosak, megfelelően rögzítettek, fedéllel ellátottak. Remélhetőleg ez is hozzájárul majd ahhoz, hogy a nagy forgalmú, jelentős tömegek által látogatott városrész tisztaságát meg tudjuk őrizni.