Muskátlitenger a Hunyadi téren

Nyolcezernél is több muskátlitövet vihettek haza a terézvárosiak az idei virágosztásról.

A Föld napját immár hagyományosan nagyszabású szabadtéri rendezvénnyel ünneplik meg a hatodik kerületben. Nem volt ez másként az idén sem, amikor is április 13-án kiosztásra váró virágok tengere borította el a Hunyadi téri focipályát.

 

 

Az érkezőket Hassay Zsófia polgármester csokitojással fogadta

 

Hiába riogattak az időjósok esővel, hideggel, ezen a szombat délelőttön még a nap is kisütött és kellemes tavaszi időben sütkérezhettek a programra kiérkezők. Reggel kilenctől délig jöhettek a lakosok, akik lakcímkártyájuk bemutatása után a focipályán vehették át a környezetbarát tasakokba csomagolt virágokat. A három tő piros muskátli mellé idén még levendulát is csomagoltak a szervezők, a terézvárosiak nagy örömére.

 

 

A virágosztást a polgármesteri hivatal dolgozói és önkéntesek segítették

 

A focipálya körül türelmesen várakozó, majd oda beérkező lakosokat Hassay Zsófia polgármester üdvözölte és csokitojással is megajándékozott mindenkit. A kerület vezetői mellett a polgármesteri hivatal dolgozói segítették a munkát, adták át a virágokat a terézvárosiaknak.

 

 

A lakosság leadhatta a veszélyes hulladékokat is

 

A Föld napján a környezetvédelemről sem feledkeztek meg a szervezők. A Hunyadi tér mellett teherautóra pakolták azokat a veszélyes hulladéknak számító holmikat, amelyek a háztartásokban felhalmozódtak. A kerületi óvodások már előző nap behozták a polgármesteri hivatalba az általuk összegyűjtött hulladékokat. Őket Matokanovic Lídia képviselő, a környezetvédelemért is felelős tanácsnok fogadta, aki elbeszélgetett a csoportokkal, és süteménnyel, üdítővel kedveskedett a környezetükért tenni kész kicsiknek.

 

Bencsik Julianna

Hatvankilenc éve lakom a kerületben, és mivel van időm és imádom a virágokat, szívesen szépítgetem a folyosót, a lakást. Bár jövőre már 90 éves leszek és járókerettel közlekedem, mégis örömmel jöttem ki ma a Hunyadi térre. Gyönyörű a virág, amit kaptunk, a levendula pedig kedves meglepetés volt, köszönjük szépen! Én minden évben szépen elteszem az itt kapott kis növényeket, így most már több ládát is kitöltenek az „önkormányzati” muskátlik.

Bélay Nicole és Herman Lisa

A Hunyadi téri piacra járunk vásárolni, ezért aztán ki nem hagytuk volna ezt a mai rendezvényt. Nagyon jó ötletnek tartjuk a virágosztást, mert így az emberek talán még inkább odafigyelnek a környezetükre, elkezdik szépítgetni a házakat, erkélyeket. Mi is virágládába ültetjük majd a muskátlit és a levendulát, ami az ablakba kerül. Nagyon szeretjük a Hunyadi teret, ami mindig tiszta, nyugodt légkört áraszt, jó itt elidőzni, gyönyörködni a növényekben.