Mindent elárulnak az emberről

Ha városszerte ismert virágost keres az ember Terézvárosban, Wéber Judit és Huber Fruzsina aprócska virágboltját, a Szófia utcai Régimódi Virágüzletet az elsők között említik az ajánlások. Nem mintha ne lennének máshol hasonlóan szépek a növények vagy makulátlan a kiszolgálás, biztosan akad még profi virágos Budapest-szerte, ám olyan, ami ennyire igazi, és ahol a vevő akár egyetlen vásárlás alkalmával „családtaggá” avatódhat, már nincs sok.

Nagy a „család”, beletartozik mindenki, aki az elmúlt 30 évben, amióta Fruzsiék Terézvárosba költöztek, megfordult a csakis jó értelemben véve régimódi, ugyanakkor nagyon is modern boltocskában. „Mivel magadnak dolgozol – meséli Fruzsi –, itt vagy állandóan, sok sorsot megismersz. Eltemetsz szülőket, nagyszülőket, ott vagy esküvőkön, ballagásokon – belelátsz családok életébe.” Amíg beszélgetünk, többen beköszönnek. Egy az üzlet felett lakó asszony mentében és jöttében is próbálkozik, hátha ráér Fruzsi egy kis csevejre. Nem virágért érkezik az a fiatal fiú sem, aki megtörve meséli: az ünnepek alatt elveszítette édesanyját, és szintén csak úgy bekukkantani áll meg az ajtóban Hugi, a rockmenedzser. „Ezer éve ismerjük egymást – eleveníti fel az első találkozásukat Fruzsi. – Amikor már vagy ötödször fordult meg nálunk virágokat válogatni, megkérdeztem tőle finoman, szomorú esemény miatt jár-e mindig feketében. Erre hangosan felröhögött, és félméteres körmeit felvillantva csak annyit mondott, a fekete a rock ’n’ roll!” 

 

 

Kezdetben a Váci utcában volt a családnak boltja, ahol az akkor még gyerek Fruzsinak volt egy saját polca, ahol aludhatott, később pedig a Hunyadi téri piacon béreltek helyiséget. Meg sem fordult a fejében, hogy édesanyja és növénynemesítő nagyapja után más is lehetne, mint virágkertész. Kicsi lány volt még, de éjfélkor felöltözve állt az előszobában, hogy mehessen ő is virágért a nagybanira. Akkoriban a piac közössége adta a „nagycsalád” magját. „Záróra után ültünk a rekeszeken, együtt ünnepeltünk születésnapokat, névnapokat. A világ legjobb piaca volt. Csak a libamájat utáltam meg – meséli Fruzsi kissé pironkodva –, a baromfis ugyanis nem szerette kifizetni a számláit, cserébe inkább mindig átküldött két libamájat.” 

Bámulatos nézni, milyen szenvedéllyel, ugyanakkor gondoskodással nyúl Fruzsi a virágokhoz. Mielőtt csokorba kötné, végigsimítja őket, alig észrevehetően morzsol egyet a leveleken, finoman beléjük szagol: a látvány, az illat és az adott virágról megszerzett tudás összessége áll össze intuícióvá a fejében, ami megsúgja neki, kinek mire van leginkább szüksége. A borostyán például szerencsét hoz a gazdagságban és a szerelemben, a pisztácialevélnek friss, zöld illata van, az eukaliptusz pedig melegben enyhe mentaillatot áraszt. Úgy vesz kézbe egy szál rózsát – a nagy fejű Pink Floyd a kedvence –, mintha egy törékeny hercegkisasszonyt dédelgetne.  „A legjobb a virágban, hogy mindent elárul az emberről. Futni kell, ha egy nő nem értékeli!” – mondja Fruzsi, aki láthatóan nemcsak dolgozik a csodaszép növényekkel, de nap mint nap érzéki örömöt is lel bennük. 

 

 

Miközben köti a kedvünkért a téli hidegben depresszióűző rózsaszín-zöld csokrot, megállás nélkül sztorizik. Egy szál boglárka, majd egy történet a család másik szenvedélyéről, a bowlingról, amelyet profi szinten űztek. Judit, az édesanyja volt a legjobb játékos, még motort is nyert egyszer. Aztán jön egy szál bouvardia, majd egy sztori a titkos orosz üzletemberről, akinek a házában egy hatalmas oroszlánbőr és néhány pitbull között kellett Fruzsinak virágokkal lakberendeznie. A különleges szegfűfajta, a zöld diantus, a csúcsos veronika és a szépséges frézia közé pedig egy szívügy kerül: fotós barátnőjével, Őszi Szilviával rendszeresen segítik a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív központját.

Az elmúlt harminc év alatt sok önkormányzatot „kiszolgáltak” már, de csak az idén kapták meg azt a megtisztelő feladatot, hogy elkészítsék Terézváros adventi koszorúját a Hunyadi téren. Szintén az önkormányzattól ajánlották be őket a Terézvárosi arcok fotópályázatra, amelynek köszönhetően kora ősszel óriásplakáton „ismerkedhettek” velük a járókelők az Andrássy úton. 

Aki egyszer díszítést rendel tőlük, személyes ismerőssé válik. A Régimódi Virágüzlet nem ismer lehetetlent, ha kell, virágtőzsdéről szereznek be kuriózumokat, és minden egyes virágkölteményt személyre, kívánságra szabnak. Legyen szó barátról, egykori tanárról, kerületi cégről vagy az éppen most 100 éves olimpiai bajnok tornászról, Keleti Ágnesről. 

 

 

Egyetlen dolgot nem ajánlanak, ami Valentin-nap közeledtével megfontolandó: hiába rendelnek tőlük rózsaszirmot garmadával, mivel nincs hozzá permetezési napló, csak a földre szórásért vállalnak felelősséget. „Mindig elmondom ilyenkor nagy pironkodva a magyar rózsatermesztők figyelmeztetését: nem fürdünk rózsaszirmokban és nem szexelünk rajtuk!”

 

Szerző: Csejtei Orsolya

Fotó: Adrián Zoltán