Minden pályán töltött perc megérte

Első perctől kezdve gondjaiba vette a nehéz sorsú, problémás gyerekeket. A kevésből próbálta kihozni a maximumot Gabonyi Zsuzsanna, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanítója. Harminchét esztendős pályafutása alatt sokat tett a hatodik kerületi gyerekekért, áldozatos munkáját a Terézváros Közoktatásáért kitüntetéssel ismerte el a kerület.

„Számomra minden gyermek egy megfejtendő csoda. Vallom, hogy az eredményeiket – adottságaikat, képességeiket és lehetőségeiket szem előtt tartva – a saját haladásukhoz és nem a másik gyerek teljesítményéhez kell mérni – mondja. – Ha a manapság divatos egyenmércével méricskélték volna a tanulmányai elején lassú felfogásúnak ítélt Einsteint – aki egyesek szerint diszlexiás volt, mások szerint gyerekkorában az Asperger-szindróma enyhe tünetei mutatkoztak nála –, lehet, hogy sosem lett volna belőle Nobel-díjas tudós”.

 

Sosem buktatott

 

Tanítói pályáján mindig az motiválta, hogy minden egyes rábízott gyerekben megtalálja azt az apró csírát, amiből kellő odafigyeléssel, törődéssel virágzó növényt lehet nevelni. Mindig a gyerek fejlődését értékelte, még akkor sem buktatott, ha az adott pillanatban a diák a pedagógiai nagykönyvekben lévő elvárások egyikének sem felelt meg. Az éppen aktuális helyzetnél sokkal fontosabbnak tartotta azt, amivé válhat egy gyerek, ha elhiszi magáról, hogy ő is képes megtanulni bármit.

 

Jó ideje úgy látja, az iskolákban nem csökken, sőt, inkább nő a hátrányos helyzetű, tanulási és magatartási problémákkal küszködők száma. Szerinte komoly társadalmi probléma, hogy a szülőknek nem jut elegendő idejük a gyerekek nevelésére.  „A kisgyermekkorban elszenvedett hiány mérhetetlen károkat okoz, a mulasztásokat pedig később nem lehet pótolni. Az iskola és a pedagógusok ezeket semlegesíteni nem, legfeljebb enyhíteni tudják ” – mondja a tanítónő. – Pedig a kicsik nagyon vágynak az odafigyelésre, a szeretetre, a jó szóra, a sikerélményre. Sok esetben megértem a munkahelyük megtartásáért küzdő, kivált a gyereküket egyedül nevelő szülők helyzetét, de sajnos nem mindig lehet a családokat felmenteni”.

 

 

A Terézváros Közoktatásért kitüntetéssel az önkormányzat Gabonyi Zsuzsanna harminchét esztendős pályáját ismerte el

 

Kétszer annyit adni, mint kapni

 

A pályára lépésétől kezdve tudatosan vállalta fel a nehezebben induló kisdiákokat. „Édesanyám tanító volt, az alapindíttatás innen ered. Mindig felkarolta a kiszolgáltatott, mostoha sorsú tanítványait. Szó szerint hazahordta a munkáját, volt úgy, hogy 4, 5, 6 gyerek is aludt nálunk, mert a szüleik vagy dolgoztak, vagy olyan volt a szociális családi hátterük, hogy édesanyám úgy gondolta, jó, ha legalább az éjszakát nyugalomban és biztonságban töltik. Az a neveltetés, amit szüleimtől kaptam, gyakorlatilag kijelölte számomra az utat. Ha úgy adódik, a kevésből próbálom kihozni a lehető legtöbbet, addig harcolok a gyerekért és fogom a kezét, ameddig csak lehet” – foglalja össze pedagógiai módszerének lényegét.

 

Nagyra tartott tanítójának útravalóját sem felejtette el, aki azt mondta neki a főiskola végén: „Kétszer annyit adj magadból, mint amennyit kapsz”.

 

Egész életét tanítványainak szentelte, tőlük, a kollégáitól és a szülőktől kapott szeretet kárpótolta mindazért, amiről eddig hivatása miatt lemondott. De most eljött a búcsú ideje, a tanév végén nyugdíjba vonul. Annyi szabad ideje lesz, amennyi még sosem volt: kirándulni fog, olvasni és gyöngyöt fűzni.

 

Szöveg: Dobi Ágnes
Fotó: Adrián Zoltán/kepszerk.hu