Meseposta karácsonyra

Lassan 5 évesek, 5-en vannak és ötletekből kifogyhatatlanok. Közösséget építenek, oktatnak, játszanak, beszélgetnek – mindezt azért, hogy a világ elfogadóbb és nyitottabb legyen a fogyatékossággal élő gyerekekkel, emberekkel. A terézvárosi bázisú Egyesület az inklúzióért csapatának célja, hogy a sok átadott információ és megtapasztalt élmény segítségével megmutassa: bárkivel lehet kapcsolódni, kommunikálni, barátkozni. Ehhez minden lehetséges eszközt be is vetnek: érzékenyítenek, meséket postáznak és az oktatási rendszer kíméletes „meghekkelésére” készülnek.

Az egész valahogy úgy indult, hogy néhány szülő szerette volna, hogy a spéci gyereke együtt tudjon játszani a többiekkel. Vagy egyáltalán, játszani tudjon ő is – a játszótereken. Ezért speciális játékok gyártásába fogtak, amin egészséges és fogyatékossággal élő gyerekek közösen időzhetnek – országszerte jó néhány játszótérre rendeltek is a MagikMe által megálmodott spéci libikókákból, hintákból. Csakhogy közben a tettre kész anyukák rájöttek, hogy sajnos a tárgyi akadálymentesítés nem elegendő. Ha tényleges változást szeretnének elérni, ahhoz beszélgetni kell, információt átadni, bátorítani és kézen fogva elvezetni mindkét felet a találkozás helyszínére, ahol vidám és kötetlen hangulatban ismerkedhetnek egymással a sima és a fordított gyerekek. Elengedték hát a MagikMe-t, létrehoztak egy civil egyesületet és érzékenyítésbe fogtak. „Az, hogy kihelyezünk egy tárgyat, önmagában nem elég – magyarázza Török Flóra, az Egyesület az inklúzióért egyik alapítója, maga is érintett anyuka. – Szép lassan megértettük, hogy vissza kell lépni néhányat, és a fejekben kell elkezdeni akadálymentesíteni.”

 

 

 Balról jobbra: Daniss-Bodó Eszter, Sas Olivér, Szirányi Mariann, Élő Fruzsina, Bokor Györgyi, Török Flóra - Fotó: Őszi Károly

 

 

Egy közösség, ahol mindenkinek jó

 

Akkor még hárman – két spéci szülő és egy önkéntes gyógypedagógus –bekopogtattak egy XIII. kerületi általános iskolába, és egy másodikos osztállyal elkezdték az érzékenyítő foglalkozásaikat. „Láttuk, hogy azonnal leesik a tantusz a gyerekeknél, hallottuk, ahogy koppan – meséli Flóra az első élményeket. – Nagyon gyakorlati foglalkozásokat kell elképzelni, melyeken mindenki megtapasztalhatja, milyen például nem látni vagy kerekesszékben ülni. Elég volt egy alkalom, hogy a gyerekek meglássák, spéci társaik bizony már attól hősök, hogy elboldogulnak a nem akadálymentes iskolaépületben. Megértették, mennyi mindent tettek azért, hogy iskolába tudjanak járni.”

 

 

 

 

A foglalkozásoknak azonnal híre ment, egymásnak adták a kilincset az iskolák –középiskolák, sőt egyetemek is –, óvodák, cégek. A VI. kerületben a Derkóban és a Diákszempontban jártak. 

 

A Covid sem tudta őket megtorpantani – átálltak az online térre és további növekedésnek indultak. Ma már 5 fős a mag – köztük 3 spéci szülő. Egyikőjük kisfia extrém koraszülöttségből fakadóan sérült. Nem beszél, nem is nagyon mozog, 13 éves, szondán keresztül táplálják. Mégis igazi rocker és a betűtábláján filozofikus magasságokba emelkedve képes kommunikálni. Másikuk spéci gyereke szintén oxigénhiány miatt él idegrendszeri sérüléssel: ő főleg mozgásában, enyhén értelmileg is akadályozott, de ügyesen beszél és minden Beatles-számot felismer az első taktusról. „Nem az a lényeg, hogy kinek milyen fogyatékossága van – mondja Bokor Györgyi. Mi olyan közösséget szeretnénk, ahol mindannyian jól érzik magukat. A spéci és a sima gyerekek is.” – „Úgy szeretjük őket látni – veszi át a szót Flóra –, hogy csakis az lebeg a szemünk előtt, boldog emberek legyenek és be tudjanak jól illeszkedni.”

 

 

 

 

Játékba csomagolva

 

A varázsszó: inklúzió. Ezt a szemléletet igyekeznek a lehető legtöbb fórumon bevezetni a köztudatba. „Az inklúzióban nem csupán arról van szó, hogy a jófej többségi társadalom maga közé engedi azokat az embereket, akik valami módon különböznek az átlagostól, hanem közös felelősséget vállal a sima és a fordított abban, hogy egy, közös társadalmat hozzon létre – magyarázza Györgyi. – Mind a két fél tesz érte, mind a két fél látja, hogy valójában nem két fél van, hanem annyi, ahányan vagyunk. Értéknek ismeri el a különbözőséget, ami többé tud tenni egy csapatot, egy közösséget. Jó inklúziós szemlélet például a „design for all” (univerzális tervezés) fogalma. Azt tanítja, hogy amikor létrehozunk valamit, legyen az akár egy tárgy, egy szolgáltatás vagy egy közösségi esemény, az lehetőleg alkalmas legyen rá, hogy minél több típusú szereplő számára elérhető, megközelíthető legyen. Alapból legyen benne a más emberek létezése a gondolkodásunkban, hogy ne mindig utólag kelljen a világunkat rájuk igazítani. Az akadálymentesség a fejekben kezdődik – vallja Bokor Györgyi. – Amikor képes vagyok egy másik embernek kezet nyújtani. Amikor oda tudok lépni és meg tudom kérdezni tőle, hogyan lehet hozzá kapcsolódni.” 

 

 

 

 

Az önkéntesség kultúrája is nagyon fontos, előre mozdítandó feladata az egyesületnek, közös felelősségünk ugyanis, hogy a fogyatékossággal élő emberek is részt tudjanak venni a hétköznapjainkban. Olyan pofonegyszerű üzeneteket szeretnének átadni, mint hogy „te is tudsz tenni a másik emberért”; hogy „együtt játszani jó”; hogy „sima és fordított gyerekek köthetnek barátságot”. „Az a feladatunk, hogy ezt a témát becsomagoljuk játékba, mesébe, játékba, találkozásokba, és általa elérjük az akadálymentességet a fejekben.”

 

 

Illatos mesék, postán

 

A Covid, bár csavart egy nagyot a helyzetükön, hiszen a személyes találkozásoknak, óvoda- és iskolalátogatásoknak egy csettintésre véget szakadt, új lehetőségeket is nyitott az egyesület számára. Az Erőforrás csoportjuk, amely spéci gyerekek mögött álló szülők lelki folyamatait segíti, átköltözött az online térbe; létrejött a Padprojket, melyben egy egészséges gimnazistát és egy spéci kisebbet ültetnek közös virtuális padba, akik így 10 héten át barátkozhatnak egymással. Miközben a spéci kicsik személyre szabott tartalmat és egy nagyobb barátot kapnak, eközben a a gimisek intenzív érzékenyítése zajlik. 

 

Életre hívták a Mesepostát is, mely harmadik alapító társuk, Élő Fruzsina meseterapeuta „gyermeke”. Postaládába levelet kapni mindenki szeret, hát még ha ez a levél több borítékba csomagolt, különböző illatos és érzékszervekre ható kincsekkel megspékelt mesét, játékot rejt, melyet fordított” gyerekek és sima tesók együtt játszhatnak. (Spéci gyerek tesójának lenni nem könnyű, ezért hamarosan indul – a MOL Gyermekgyógyító Program támogatásának köszönhetően – egy mesecsoportjuk spéci gyerekek testvéreinek.)

 

Visszatérve a Mesepostára – „tavaly 4 mesével indultunk, de idén karácsonyra már 6 különféle sztoriból lehet választani – mondja Flóra. – Ezekben a mesékben a megértés van akadálymentesítve: a különböző tevékenységek és érzékszervi tapasztalások a játék menetében segítenek megérteni a mese üzenetét.” 4500 forintos adomány az ára – ha valaki többet adományoz, akkor olyan gyerekekhez is el tud jutni a csomag, akik nem biztos, hogy amúgy hozzájutnának a Mesepostához.

 

 

 

   

Meghekkelni a rendszert

 

Az egyesület belevágott két új projektbe – LEGO kockák segítségével játszanak,  mesélnek az inklúzió szemléletéről, idén már 1500 gyereket sikerült elérniük általa. Az érzékenyítő társasjáték alsós osztályok számára elérhető (jövőre újra lehet majd a holnapon keresztül előjelentkezni, ha ismét megnyerik a támogatást) – játék közben öt fogyatékossági területről szereznek élményt, tapasztalatot a gyerekek, s közben tanulják az inkluzív szemléletet. Egyelőre 8 általános iskolában van kint a játék,  de szeretnék, ha jövőre újabb 30-ba kikerülhetne. 

 

A szintén LEGO kockákkal játszható My Story-t olyan óvodás gyerekeknek fejlesztették, akik valamilyen fogyatékosságban – például autizmusban – érintettek. A játék segít nekik megérteni, hogy az óvodában lévő szociális helyzetekben miként lehet jól tájékozódni. Mit kell tenni, ha teszem azt, szeretnének lecsúszni a csúszdán, de valaki ott ül a végén… „Jelenleg 100 gyógypedagógusnál van ott a szett – mondja Györgyi –, olyanoknál, akik korai fejlesztésben, tehát 6 évnél fiatalabb gyerekekkel dolgoznak. Szeretnénk abba az irányba továbbfejleszteni, hogy sima ovisoknak vagy hátrányos helyzetű gyerekeknek is hasznos legyen – jól bele lehet csomagolni ebbe a játékba azt a tudást, ami az iskolaelőkészítő feladata.

 

 

 

 

Nagy vágyunk továbbá, hogy a pedagógusképzésbe is megvessük a lábunkat. Szeretnénk megmutatni azt a sok színt, amivel egy pedagógus egy gyerekcsoporton belül találkozhat. Jó volna egy az inklúzió mentén kialakított, gyerekekről szóló tematikát bevinni az egyetemi színtérre, de tudjuk azt is, hogy ehhez rendszerszintű hekkre van szükség. Előre kell menni, hogy a még meg nem született gyerekeket néhány év múlva olyan pedagógusok várják, akik már inkluzív szemüvegen keresztül nézik őket. Nagyon elkötelezettek vagyunk, hogy minél több olyan ponton beavatkozzunk, ahol reményt látunk arra, hogy változást lehet elérni” – zárja Bokor Györgyi, amihez Török Flóra még hozzáteszi: „Aki civil szervezetet csinál, annak idealistának kell lennie!”

 

 

Megvalósított inkluzív szemlélet 

 

Az “egy sima, egy fordított szlogenről” ismert egyesület nemcsak beszél az inklúzióról, hanem igyekeznek meg is valósítani azt: ha lehetőségük van rá, bevonnak a munkába megváltozott munkaképességű vagy fogyatékosságban érintett  személyeket is. A LEGO kockákkal játszható szettek nyomdai munkáit a fogyatékossággal élő embereket alkalmazó ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft. végezte; a szütyőket a társasjáték tárolásához a debreceni Fény Felé Alapítvány megváltozott munkaképességű asszonyai varrták; a My Story-szettet pedig egy a Nem Adom Fel Alapítványnál dolgozó autista futárlány juttatta el a gyógypedagógusokhoz. 

 

 

További információ, jelentkezés: https://www.egysimaegyforditott.com/

Szöveg: Csejtei Orsolya

Fotók (csapatportrén kívül): Szász Marcell - Érzékenyítés a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolában