Százhuszonkét évvel ezelőtt pont ilyen volt a vásárcsarnok

Visszanyerte eredeti szépségét a Hunyadi téri vásárcsarnok. A neves építész, Czigler Győző tervei alapján 1897-ben átadott műemlék épület külsejének megújulását az önkormányzat sok száz terézvárosival közösen ünnepelte.

A szeptember 28-ikai kulturális esemény az Operaház művészeiből alakult Solas rézfúvós kvintett műsorával kezdődött. Liszt Ferenc és Johann Strauss csodálatos muzsikája után Hassay Zsófia, a kerület polgármestere köszöntötte mindazokat, akik elfogadták az önkormányzat meghívását, hogy osztozzanak abban az örömben, hogy a patinás csarnoképület homlokzata ismét olyan szép, mint amilyen százhuszonkét éve, az átadás pillanatában volt.

 

 

Az Operaház művészeiből alakult Solas rézfúvós kvintett műsorával kezdődött a műsor

 

A mostani önkormányzati vezetés, beteljesítve a kerületben élők kívánságát, eredményes gazdálkodásával előteremtette a vásárcsarnok rekonstrukciójához szükséges összeget. A beruházás megvalósításakor pedig – messzemenően figyelembe véve a Terézvárosban élőknek azt a kérését, hogy az árusítás a csarnokban csupán a lehető legrövidebb ideig szüneteljen – az önkormányzat négy ütemre tagolta a beruházást, aminek a homlokzat felújításával a harmadik szakasza a végéhez ért. A soron következő fázisban a megkezdett munkát a belső tér ugyanilyen minőségű kialakításával és megvalósításával folytatják.

 

 

Papp László és Simonffy Márta alpolgármesterek is részt vettek az ünnepségen

 

A homlokzatok felújításának nagyságrendjét érzékeltetendő, az 1 milliárd forintot meghaladó munka során a téglafelületek fugáinak kikaparása és újrafugázása 13 ezer folyóméternyi, azaz 13 kilométernyi területen történt. Restaurálták vagy vadonatújan, de az eredetivel megegyező módon legyártattak 200 fa és fém nyílászárót. Restauráltak vagy pótoltak több mint félezer homlokzati díszt. Megtisztítottak 1800 négyzetméternyi téglaburkolatot és kőfelületet.

 

 

Hassay Zsófia polgármester köszönetet mondott az építkezésben résztvevőknek is
 

A polgármester ünnepi beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek ebben a nagyfokú precizitást és kiemelkedő szakértelmet igénylő helyreállítási munkában. „De a legnagyobb köszönet azokat a kétkezi munkásokat illeti, akik állványon és anélkül, kosaras emelővel és létrán állva csiszolták, építették, javították és tisztították négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre a homlokzat tégláit, vakolatsávjait és díszeit” – mondta a polgármester.

 

 

Gutema Dávid és Mikulán Dávid a csarnok homlokzatára vetített videoinstallációkkal kápráztatta el a közönséget

 

A vásárcsarnok előtti rendezvény szervesen illeszkedett a terézvárosi önkormányzat hagyományos, az Operaház és a Zeneakadémia előtti szabadtéri összművészeti estjeinek sorába, amelyek megálmodója és legfőbb szervezője Simonffy Márta alpolgármester, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének elnöke.

 

 

Az őstermelői piac portékáinak kóstoltatásával zárult az esemény

 

Brahms V. és VI. Magyar táncának dallamára két kiváló képzőművész, Gutema Dávid és Mikulán Dávid a csarnok homlokzatára vetített videoinstallációi korábban sohasem látott módon emelték ki az épület szépségét és rendkívüli adottságait. A terézvárosiak hangos ovációval fogadták a felejthetetlen élményt adó, lenyűgöző fényjátékot.