Máshol furán érezném magam

Második paralimpiai aranyát szerezte Tokióban a terézvárosi az asztaliteniszező, Pálos Péter. Nehéz út vezetett az első balatoni pingpongozástól a bajnoki címekig, amelyet vizsgálatok okozta tortúra, árulás és munkahelyi problémák is öveztek.

„A kieséses szakasz minden mérkőzése rémálom volt számomra – pozitív végkicsengéssel. Istenigazából ebből a versenyből bármi lehetett volna, azzal is elégedett lettem volna, ha egy ötödik hely jön össze, de ha »görbül a jegy«, vagyis összejön egy érem, az már óriási” – mondta a terézvárosi Pálos Péter, aki a nemrég véget ért tokiói paralimpián aranyérmet szerzett az asztaliteniszezők S11-es kategóriájában (az enyhén értelmi sérültek között). Valamennyi kieséses meccsét, közte a döntőt komoly hátrányból fordítva nyerte meg. Ebben inspirációja is volt, amihez annak a sörreklámnak „van köze”, amelyikben valaki sokféle eszközzel pingpongozik: „Ismerem azt a srácot, az idén játszottam is ellene, nagy hátrányból fordítottam, mondta is nekem, hogy egy ilyet Tokióban! És ez be is ugrott nekem verseny közben.”

 

Varázsütésre megváltozott

 

A 36 éves sportolónak ez már a harmadik paralimpiai érme. 2012-ben aranyesélyesként érkezett Londonba, aztán a csoportkörben kikapott egy 16 éves dél-koreaitól, megilletődött volt. A vereségtől kis híján összeomlott, az idei döntőben azonban éppen a koreai ellen szerezte meg a győzelmet. 2016-ban pedig bronzot nyert. „Rio rossz emlék, minden összejött, hogy ne sikerüljön jól a paralimpia” – mondja, ugyanis sérülések és a csapaton belüli konfliktusok is megnehezítették a felkészülését. Úgy érzi azóta is, hogy az egyik sportvezető elárulta őt, és ez épp a brazil fővárosban derült ki.

 

 

Péter elmondta, többéves procedúra volt, komoly tortúrát jelentett, hogy megkapja a paralimpiai kategóriát

 

A most már kétszeres bajnok kacskaringós úton jutott el a sikerekig. „Rettenetesen rossz gyerek voltam az iskola kezdetén, félelmetesen agresszívan viselkedtem, mintha nem is én lettem volna” – mondja a Felsőerdősor utcában töltött évekről. Amikor második után új suliba került, varázsütésre megváltozott minden, „azt hiszem eldöntöttem, hogy jó akarok lenni és nem akarok szomorúságot okozni az édesanyámnak”. Persze mindennek oka van, Péter azt mondja, valamennyi létező tanulási nehézséget kimutatták nála, anyukája folyamatosan vizsgálatokra és fejlesztésekre hordta. Ennek később jelentősége is lett.

 

Túl sokat edzett

 

A pingpongozás tizenévesen, egy balatoni nyaralás alatt fogta meg annyira, hogy hamarosan a megszállottja lett. „Azt vettem észre, hogy minden szabadidőmet ez tölti ki. 13-14 évesen egy iskolatársamtól hallottam arról, hogy a BVSC-ben lehet pingpongozni. Emlékszem, az első utunk nagyon kalandos volt, az Árpád híd metróállomáson keresztül jutottunk el Zuglóba, miközben a lakásunktól mindössze négy megálló a terem földalattival” – idézi fel nevetve.

 

A klubban már egyenesebbre sikerült az útja, igaz, elsőre azt gondolta, az egy teljesen más sport, amit a nála sokkal kisebbek műveltek. Mégsem lankadt a lelkesedése. Olyannyira nem, hogy a hobbicsoportban, ahová először járt, rászóltak, hogy sokkal több edzésen van ott, mint amire a „bérlete” jogosítja.

 

Végigcsinálta

 

Az évek során behozta a lemaradást, amit az okozott, hogy később kezdte a sportágat. Több korosztályt ugrott egyszerre, 2005-re pedig már NB/A csoportos játékos lett – természetesen az „épek” között. Paralimpiai karrierje ezzel párhuzamosan épült: első edzője vetette fel, hogy a parasportolók között is versenyezhetne. Tetszett neki az ötlet, de nem volt mindig biztos abban, hogy végigmegy az úton.

 

 

Másodszer is sikerült ...

 

„Többéves procedúra volt, nekem komoly tortúrát jelentett, hogy megkapjam a paralimpiai kategóriát. A fejlesztésekről, a korábban elvégzett vizsgálatokról kellett beszerezni a papírokat, illetve újakra elmenni, sokáig nem is volt világos, miről szól ez az egész. Volt egy pont, amikor megalázónak éreztem, és azt mondtam, nem csinálom végig. Az emberek sokszor előítéletesek, lenézők, én azonban jól érzem magam a bőrömben és tudom, hogy megvan a magamhoz való eszem. Édesanyám mondta, hogy csináljuk végig a procedúrát, nézzük meg, mi lesz belőle.”

 

Kirúgás a verseny előtt

 

Végigcsinálták, a többi már történelem. Ugyanígy nem volt könnyű az sem, hogy Péter a versenysportot és a megélhetését összehangolja. Sokáig munka mellett sportolt, de a munkáltatói – raktárakban, építőiparban dolgozott – kicsit sem tolerálták egyéb elfoglaltságait.

 

2011-ben éppen a paralimpiai válogatóverseny előtt rúgták ki amiatt, hogy sokallták a szabadságát. Azóta megteremtődött a lehetősége, hogy csak a sportra koncentráljon. A magyar parasport anyagi körülményeit jónak tartja, a paralimpián jól szereplőket nagyon megbecsüli az állam. Amin talán még lehetne javítani, hogy a játékok közötti időben a felkészülés támogatása kiegyensúlyozott legyen. 

 

Itt tervez

 

„Máshol furán érezném magam – mondja a kerülethez való ragaszkodásáról a 2012-ben Terézváros sportolója címmel kitüntetett Pálos Péter. Bár élete első néhány évében nem a kerületben éltek az édesanyjával, büszkén mondja született terézvárosinak magát, hiszen az egykori MÁV Kórházban született. – Amikor alakulhatott volna másképp, többször makacs és hajthatatlan voltam, most sem tervezem, hogy máshol éljek.”

 

Szöveg: Csepregi Botond
Fotó: Berecz Valter/kepszerk.hu