Maratoni ülés fókuszban a parkolással, közterületek megújításával

Hét és fél órán át tartó testületi ülésen hetvennél is több témában hoztak döntést Terézváros képviselői.

 

A testületi ülés elején letette hivatali esküjét Óvári Gyula, a Fidesz frakció új tagja, aki Császárné Csóka Ilona helyét vette át a grémiumban.

 

 

Óvári Gyula (balról) átveszi megbízólevelét Soproni Tamás polgármestertől

 

 

Bővülő parkolási lehetőségek autóknak, bicikliknek, rollereknek 

 

A belvárosra jellemző parkolási nehézségeket enyhíti majd a kizárólagos lakossági várakozóhelyek és a mikromobilitási pontok kijelölése.

 

Terézváros a fővárossal együttműködve 90 (kerékpárok, rollerek számára fenntartott) mobilitási pontot hoz létre. A mobilitási pontok egyik célja, hogy szabályozottá tegye a kölcsönzött e-rollerek használatát és tárolását is. Ezeket az eszközöket kizárólag ezeken a helyeken lehet majd letenni, így eltűnhetnek a járdákon elhagyott rollerek. A pontok kiépítése azért is indokolt, mert a szolgáltatókon kívül magánszemélyek is tárolhatják ott kerékpárjukat és saját rollerüket, valamint a Bubi-hálózat jövőbeli bővítését is segíti.

 

 

Dr. Kerék-Beleznay Zsuzsanna, Temesvári Szilvia és Győrffy Máté

 

 

Terézvárosban a parkolás régóta komoly probléma az itt élők számára. A kizárólagos lakossági parkolóhelyek ezt a gondot enyhíthetik. A Fővárosi Önkormányzat úgy döntött, hogy kizárólagos parkolóhelyeket csak ott lehet kijelölni, ahol mobilitási pontok is vannak, így most Belső-Terézvárosban lesz 405 lakossági parkolóhely. Ezeket a parkolóhelyeket táblák jelzik majd, a két hónapos próbaidőszak után pedig felfestés is mutatja az aszfalton, hova állhat csak kerületi, éves parkolási engedéllyel rendelkező autós 18-tól reggel 7 óráig.

 

Az önkormányzat Győrffy Máté alpolgármester koordinálásával egyeztetett a kerületben található parkolóházakkal is, hogy felmérje, mekkora ezek kihasználtsága és nyitottak-e valamilyen együttműködésre az utcai parkolási nehézségek csökkentésében. 

 

Három szolgáltatóval történt előrelépés, így öt helyszínen (WestEnd fedett parkolóház, Nagymező utca, Zichy Jenő utca, Székely Mihály utca és Kertész utca) összesen 120 darab férőhelyet bocsátanának kedvezményesen a terézvárosiak rendelkezésére a parkolóházak úgy, hogy a havi bérletek költségét az önkormányzat részben átvállalja. A támogatás igénybevételével egyidejűleg az autósnak le kell mondania lakossági várakozási hozzájárulásáról.


A parkolóházakkal történő konkrét megállapodás után a részletekről hamarosan bővebb információt adunk.

 

 

Eldőlt, milyen legyen a Csengery utca

 

Széles körű lakossági egyeztetés után, az ott élők véleményének figyelembevételével a testület döntött arról, melyik tervet fogadja el a Csengery utca (Aradi és Podmaniczky utca közötti szakasz) megújítására. 

 

A tervezők két változatot készítettek el. A képviselők a lakosság többségének véleményével egybehangzóan  az „A" változat mellett döntöttek, ami több parkolóhellyel számol, de hangsúlyos benne a sebességcsökkentő és zöldfelületi elemek kialakítása is egy teljes fasor betelepítésével.

 

Zöld sziget a Vörösmarty utcában

 

A Vörösmarty utca 47/b. szám alatt lévő tüdőszűrő állomás melletti lakóépület állapota annyira leromlott, hogy felújítása már gazdaságtalan lenne. A képviselő-testület az épület lebontása mellett döntött, és emellett érvelt az ülésen Szász Károly (DK), a körzet képviselője is a ház rendkívül rossz állapota miatt.

 

 

Bundula Csaba és Lindmayer Viktor, a Fidesz frakcióból

 

 

A terv szerint a bontás után egy mintegy 400 m2 területű, a Vörösmarty utcához kerítéssel kapcsolódó közösségi park jöhet létre, aminek kialakítását ideiglenes jelleggel kell tervezni, mert a telek építési telek marad, és későbbi beépítése is lehetséges. Lindmayer Viktor (Fidesz) javaslatára lakossági egyeztetés előzi meg a tervezést. A vita során Gaár Iván Zsolt (MSZP) kifejtette, hogy a közelben lévő iskola miatt nem támogatná, ha felmerülne az üres telken egy parkolóház építésének ötlete, mert az megnövekedett forgalmat és balesetveszélyt idézne elő.

 

Augusztus végén indulhat a Bajza és Bulcsú utcai aluljáró felújítása

 

A terézvárosi önkormányzat koordinálásával, a MÁV, a fővárosi és a XIII. kerületi önkormányzat közreműködésével megkezdődhet a régóta nagyon rossz állapotban lévő alagút megújítása. A munka novemberig tarthat, addig az alagút le lesz zárva a forgalom elől. A felújítás során új, színes aszfaltburkolat létesül, eltűnnek a veszélyes, zajos fedlapok, lesz új világítás, megoldódik a vízelvezetés, és a Bulcsú utcai kijáratnál fákat is ültetnek.



Új pályázatok és megítélt támogatások

 

A társasházi zöldfelületek fejlesztésére kiírt, 15 millió forint keretösszeggel bíró pályázaton 26 lakóközösség indult, és ezek összesen 11 millió 603 ezer forintot kaptak céljaik megvalósítására. A fennmaradó 3 millió 397 ezer forintra a korábbi tartalommal új pályázatot írnak ki a társasházak számára.


Egy új, a magánterületi fák ápolási és növény-egészségügyi munkálatainak elvégzésére szóló pályázatot is kiírt a testület intézmények, társasházak és nonprofit szervezetek részére.

 


 

Képviselők munka közben: (jobbról) Temesvári Szilvia, dr.Kerék-Beleznay Zsuzsanna, Németh Helga Anna, Sajószegi Péter, Bálint György, Szilágyi Erkia, Gaár Iván
 
 

 

Óvári Gyula (Fidesz) kérdésére, hogy miért nem használják ki teljesen a lakók a pályázati kereteket, Temesvári Szilvia alpolgármester elmondta, hogy újszerű pályázatokról van szó, időre van szükség ahhoz, hogy a terézvárosiak megismerjék ezeket a lehetőségeket.


Az önkormányzat civil szervezeteknek és egyházaknak szóló pályázatain az év első felében 29 civil szervezet és 6 egyház indult és kapott különböző mértékű támogatást.

 

Változó igények, eltérő érdekek

 

A 2009-ben megszületett kerületi csendrendeletet is felülvizsgálja a testület. Hozzászólásában Kecskés Balázs (DK) kiemelte, hogy a jelenlegi rendelet módosításokkal több mint 10 éve van érvényben, és maga is tapasztalta a pénzügyi és jogi bizottság ülésein, hogy a folyamatosan változó érdekek a jogszabály felülvizsgálatát, aktualizálását indokolják.

 

 

A Demokratikus Koalíció frakciója: Miyazaki Jun, Szász Károly és Kecskés Balázs

 

 

A képviselő-testület lehetővé tette a Kerületi Építési Szabályzat módosítását a Nagymező utcában épülő Hard Rock Hotel bővítésének érdekében. A vita során Heltai László (LMP) elmondta, hogy szerinte a kerületnek nem a szállodák, hostelek, airbnb lakások számának növekedése, hanem új lakások kialakítása, a lakóépületek felújítása, s ezáltal a lakosság megtartása az érdeke. Az előterjesztést az MSZP-frakció sem támogatta. 

 

 

 

Heltai László (LMP) és dr. Bodnár Zoltán, a vagyonkezelő vezérigazgatója
 

 

 

EGY MONDATBAN

 

-         Gyalogos-átkelőhely lesz a Podmaniczky és Szív utcai csomópontban, így csökkenhet a balesetveszély a Ferdinánd híd tövében. 

-         Terézvárosban idén október 28-án, 17 órakor, az Eötvös10-ben rendezik meg a közmeghallgatást.

-         Négy társasház igényelt és kapott támogatást kerékpártámaszok telepítésére összesen 360 ezer forint értékben.

-  Megkezdődhet dr. Kerék-Beleznay Zsuzsanna alpolgármester előterjesztése nyomán a kerületi térfigyelőkamera-rendszer megújítása és fejlesztése.

-        Terézváros Magyarországon elsőként csatlakozik ahhoz a kampányhoz, amelyben az önkormányzatok kötelezettségvállalást tesznek azért, hogy az egyszer használatos termékek helyett az újrahasználható cikkeket részesítik előnyben.   

 

 

 

-  Az önkormányzat Miyazaki Jun és Győrffy Máté alpolgármesterek javaslatára felméri a Dózsa György út 104. és a Szondi utca 91. szám alatt üzemelő bölcsődék bővítésének lehetőségét, s erről telepítési tanulmánytervet készítenek.

-         Az önkormányzat változtat a 100 millió forint feletti becsült értékű közbeszerzésekkel kapcsolatos eljárásrendjén. Ehhez kapcsolódóan a polgármester felkéri az önkormányzati intézmények vezetőit, hogy folytassanak piackutatást integritási célú monitorozásra.

-    Más kerületek gyakorlatát is figyelembe véve összehasonlító elemzés készül szeptemberre a kéthetente megjelenő Terézváros magazin előállítási költségéről, a racionalizálási lehetőségekről.

-  A testületi ülések közvetítésére az önkormányzat szerződést köt a Globomax Zrt-vel, így a jövőben az önkormányzati tv hálózatán lesznek követhetők élőben a testületi ülések.

 

Szöveg: Gajdács Emese

Fotó: Adrián Zoltán/kepszerk.hu