Líra-Pont: irodalmi est Ács Margittal

Ács Margit, József Attila-díjas magyar író mesélt pályájáról a Líra-Pont teraszán augusztus 29-én.

A jelenlévő érdeklődőket és az írót elsőként Simonffy Márta alpolgármester köszöntötte, aki a közönség minden tagját Ács Margit egy-egy könyvével is megajándékozta.

Ezt követően Doboss Gyula beszélgetett a szerzővel életéről, írói munkásságáról, végül pedig a legutóbbi, Párbaj című művéről.

Az irodalmi est résztvevőit Simonffy Márta alpolgármester köszöntötte

Ács Margit Füst Milán-, József Attila-, Kölcsey- és Babérkoszorú-díjas író, esszékkel, tanulmányokkal, műkritikákkal kezdte pályáját. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-történelem szakán diplomázott, s még diákként találta meg az a pályázat, amelynek révén a Szépirodalmi Kiadó lektora lett, s így került az irodalmi élet fősodrába. 1976 óta jelennek meg szépprózai művei, novellái, elbeszélései és kisregényei.

Ács Margit őszintén mesélt írói munkásságáról és legújabb könyvéről

Az irodalmi esten egyebek mellett megtudtuk, hogy kezdetben már-már nyomasztóan hatottak rá az olyan nagy művészek, mint Illyés Gyula, Pilinszky János, Weöres Sándor, Nagy László vagy Nemes-Nagy Ágnes. Első műveit, novelláit évekig nem is merte másnak megmutatni, mint akkori férjének, Domokos Mátyásnak.

Ács Margit arról is őszintén beszélt, hogy nőként milyen nehézségekkel kellett megküzdenie irodalmi munkássága során. Mint mondta, ő női, de nem nőirodalmat ír, s bár érezte ennek hátrányát, ezen nem sokat bosszankodott. Hátrány bőven érte, például politikai megnyilvánulásai miatt is. Emiatt közel húsz évig nem jelentek meg elbeszélései, csupán harcos hangvételű esszékben tudta kifejezni véleményét.

A szerzővel Doboss Gyula beszélgetett

Az irodalmi est végén Doboss Gyula a Párbaj című könyvről kérdezte Ács Margitot, aki igazán őszintén vallott a műről. Elárulta azt is, hogy bár nem életrajzi regényről van szó, saját házasságának kudarcával próbált leszámolni, amikor elkezdte az írást.

A történetben férje hagyatékát rendezve egy özvegy váratlan leletre bukkan: a férfi és annak előző felesége közötti levelezésre. Előbb kíváncsiságból, majd szinte kényszeresen olvasva merül egyre mélyebbre művészettörténész férje és a korábbi feleség, a festőnő közötti viszony intimitásaiba. Lépésről lépésre egy merőben más férfialak mutatkozik meg előtte, mint akit ismerni vélt, szeretett és tisztelt.

Ács Margit végezetül azt is elárulta a Hunyadi téri közönségnek, hogy most egy olyan mű megírására készül, amely arról szól, miként kezdte el pályáját egy újpesti munkáscsalád gyermekeként.