Lezárultak az őszi tanfolyamok

Az oklevelek átadásával zárultak december 3-án az idei őszi tanfolyamok az Eötvös10-ben.
A jelenlévőket Bundula Csaba alpolgármester köszöntötte

Ahogyan az már lenni szokott, az idei ősszel is lehetőségük volt a terézvárosi lakosoknak ingyenesen részt venni az önkormányzat által szervezett és finanszírozott tanfolyamokon. A vállalkozó kedvű felnőttek angol és német nyelvet, valamint számítástechnikai ismereteket tanulhattak, majd a sikeres vizsgát követően oklevelet vehettek át a záróprogramon.

 

 

 
Az okleveleket Bundula Csaba alpolgármestertől vehették át a tanfolyamokat sikeresen teljesítők

 

Mint megtudtuk, ezúttal számítástechnikából huszonegyen, angol nyelvből harmincnyolcan, németből pedig huszonnégyen zárták sikeresen a félévet. Voltak, akik párhuzamosan több oktatáson is részt vettek, s olyanok is szép számmal akadnak, akik évek óta aktívan részt vesznek az ingyenes tanfolyamokon – ezt már Bundula Csaba alpolgármestertől tudták meg az ünnepélyes záróesemény vendégei.

 

 

A Ferkelencke Gyermekkar szórakoztatta a közönséget

 

Az alpolgármester elismerően szólt mindazokról, akik rengeteg időt és energiát áldozva, felnőtt fejjel is vállalkoznak a tanulásra. A tanfolyamokra pedig nem csupán jelentkeznek, de – a kitartó munka eredményeként – sikerrel be is fejezik azokat.

 

A tanfolyamzáró az oklevelek átadásával végződött. Az eseményt az Erkel Ferenc Általános Iskola alsó tagozatosaiból álló Ferkelencke Gyermekkar tette még emlékezetesebbé.

Megkérdeztük a résztvevőket

Dr. Barsi András, nyugdíjas állatorvos

Gyerek- és tinédzser koromban tanultam németül, sőt az egyetemen is ezt választottam második idegen nyelvként, aztán a fiam is németül tanult, neki is segítettem, viszont azóta nem foglalkoztam ezzel. Ugyanakkor nagyon érdekelnek a nyelvek, itt végeztem el az angol tanfolyamot is olyan szintig, ami „elvitt” a nyelvvizsgáig. Már hét éve nyugdíjban vagyok, nem akartam, hogy elbutuljak, ezért vettem részt örömmel a német tanfolyamon is, amin már a harmadik szintig jutottam el. Hálásak lehetünk a sorsnak, hogy Martikán Beatrixot kaptuk tanárnak, nagyon empatikus, jól tanít, reméljük, hogy, ha lesz folytatás, akkor is hozzá kerülünk majd.

Martikán Beatrix, pedagógus, iskolaigazgató

Ebben az évben már harmadszor indul német tanfolyam Terézvárosban, az önkormányzat szervezésében, aminek én, német szakos tanárként nagyon örülök. Jó érzés és kellemes dolog felnőtteket tanítani. Azt gondolom, a terézvárosiak is nagyon várhatták már a német tanfolyam elindítását, hiszen az első szemeszter is kimondottan magas létszámmal indult és most is – amikor már a harmadik féléve tanuljuk ezt a nyelvet – tizennyolcan jelentkeztek ebbe a csoportba.