Lechnernek is tetszene

Tavaly tavasszal röppent fel először a hír, hogy végre elkezdik az egykori Balettintézet felújítását, de a látványos építkezésre mostanáig várni kellett. A generáltervezői munkát végző Bánáti + Hartvig Építész Iroda egy hónappal ezelőtt nyilvánossá tette a látványterveket, ezek alapján a Drechsler-palotában születő ötcsillagos luxusszálloda díszítésében, formáiban olyan kulturális értékek is megjelennek majd, amelyek Magyarországhoz, Budapesthez vagy konkrétan az épülethez kötődnek – fátyolszerű tüneményekkel, színhasználatával a luxushotel megidézi a falak között majd fél évszázadon át működő Balettintézet hangulatát is.

A Drechsler palota, vagy ahogy a budapestiek jobban ismerik, a Balettintézet azon Andrássy úti épületek közé tartozik, amelyek sorsát mintha azonos forgatókönyv alapján írták volna: miután az állam az önkormányzat tulajdonába adta az ingatlant, a városrész akkori vezetői, menekülve a műemlékvédelem által előírt felújítási kötelezettség alól, pénzhiányra hivatkozva mélyen áron alul értékesítették. Az Operaházzal szemben álló palota esetén a 220 millió forintos eladási ár négyzetméterre vetítve 20 ezer forint körül mozgott – akadt olyan ingatlanszakértő, aki szerint ennyiért nemhogy a város egyik legértékesebb épületét, de egy főváros széli szántót sem lehetett volna megvenni. Az ügyletből óriási botrány kerekedett. Miután a fővárosi közigazgatási hivatal beavatkozott a privatizációs folyamatba, az értékesítés újratárgyalásakor a vételár a duplájára emelkedett. Ezt követően az épület kézről kézre járt, 2007-ben már 7,5 milliárd forintért cserélt gazdát. Jelenlegi tulajdonosához, a Luxemburgban bejegyzett céghez, amely mögött a katari uralkodócsalád egyik tagja, az ötödik legnagyobb iszlám bank tulajdonosa áll, 2014-ben került.

 

Felkészülés az értékvédelemre

 

Bánáti Béla, a generáltervező építésziroda egyik tulajdonosa és a projekt vezetőtervezője elmondta, a befektetőcsoport elég hosszasan kereste a létesítmény üzemeltetőjét, majd amikor végre sikerrel járt, a kiszemelt Starwood beolvadt a Mariott hotelláncba. Eltartott egy darabig, amíg kikristályosodott, hogy Lechner Ödön palotájába a W Hotels Worldwide szállodalánc tagjaként tér vissza az élet. A tervezési munkák három és fél évet vettek igénybe, és az idén májusban adták át a kivitelezési terveket. A feladat nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy a munkában az építészektől kezdve a restaurátortól a műemléki, szakmérnöki tervezőkig mintegy 15 szakág csapata, nagyjából 100-120 szakember vett részt. Korábban, már az első tervezési etapban elkészültek a restaurálási és a mélyépítési munkák tervei, így azok az elmúlt években részben meg is valósultak – immár a rekonstrukció „alig” 90 százaléka van hátra.

 

 

„A Drechsler-palota nem pusztán műemlék, hanem egy városképi jelentőségű épület. Így a tervezés során evidens volt számunkra, hogy az összes külső díszítményt, műemléki elemet, amely a keletkezéskor még ékesítette az épületet, de az idők során lepusztult, helyre kell állítanunk. A munkánkat nehezítette, hogy az eredeti tervek csak hiányosan álltak rendelkezésünkre. Az viszont nagy segítség volt, hogy Hadik András és Fehérvári Zoltán jóvoltából készült a palotáról egy kiváló műemléki hatástanulmány és értékleltár, amelyek hiánytalanul felsorolták a védendő értékeket. Ezek közé tartoznak a földszinti belső kapualjak, a belső udvar tere, az épületen belüli U alakú közlekedőrendszer a rendkívül díszes, finom gipszarchitektúrát tartalmazó sarokterekkel, az eredeti homlokzati architektúra, a nyílászárók és a tető díszítményei. Megannyi, már nem létező apró részletet pedig a meglévő irodalomból bányásztunk elő és rekonstruáltunk Baliga Kornél segítségével. Az épület kívülről garantáltan az eredeti pompájában fog tündökölni, mindenféle változtatás nélkül” – jelentette ki a tervező.

 

Amit a madarak látnak

 

„Az igazi kihívást a belső rész kialakítása jelentette, hiszen a 21. század költözik a 19 század végi falak közé. A régihez képest úgy kellett definiálnunk egy gyökeresen új megoldást, hogy a kettő együtt éltesse és erősítse egymást. Az épület a MÁV nyugdíjintézetének a bérpalotája volt, és ahhoz, hogy ebbe a rendszerbe egy szálloda beköltözhessen, a teljes emelet általános térszerkezetét át kellett alakítani. Amikor valamilyen akadályba ütköztünk, feltettük a kérdést: vajon mit tenne most Lechner? Ez persze egy nagyon furcsa és teoretikus felvetés, hiszen nem tudhatjuk, hogy az ő gondolkodása a mai korban hogyan működne. A módszer azonban hasznosnak bizonyult, hogy akár a kémények felhasználásánál vagy a korábban funkció nélküli tetőtér beépítésénél visszakacsintottunk az ő munkásságára” – avatott be Bánáti Béla az egyik stratégiájukba. A szabályozás szerint ugyanis tetőtér-beépítés esetén semmiképpen nem lehet hagyományos tetősíkablakokkal az Andrássy út felé fordulni.

 

 

„Mint korábban annyiszor, ez alkalommal is a nagy elődhöz fordultunk – mesélte az építész –, és a választ a későbbi Lechner-épületek adták meg számunkra, amelyeken a tetőket színes Zsolnay-mázas kerámiamintázatokkal díszítette az építész.” Ezt a motívumot idézi majd vissza az egyes helyiségek bevilágítósávja, ami az ott elhelyezett szobákat természetes fényhez juttatja. A tervek alapján az önmagában is gyönyörű tetőkép, ha lehet, még szebb lesz a finom és elegáns sormintás díszítésként ható ablakokkal. Állítólag anno sokan megkérdezték Lechnertől, miért készít olyan díszes tetőket, amikor azokat senki sem látja, mire ő csak annyit felelt: „De látják! A madarak.”

 

Várt és nem várt fellángolások

 

Amikor 1882-ben Lechner felkérést kapott Pártos Gyulával közösen, hogy építsenek bérpalotát a MÁV nyugdíjintézete számára, még nem talált rá a saját, markánsan „magyar szecessziós” stílusára. Akkoriban tért haza hároméves franciaországi útjáról, amelyen harminc vidéki kastély renoválásában vett részt, így nem meglepő, hogy a Drechsler-palota – Lechner kísérletező törekvései mellett – erőteljesen mutatja a francia reneszánsz jellegzetességeit is. Az 1886-ra átadott bérpalotában, amelyben eredetileg 24 lakást alakítottak ki, egy többszintes kávéház-étterem is helyet kapott sörcsarnokkal, tekepályával, bizonyos női szalonnal és egy játszóteremmel. Az étterem egyik bérlője volt Drechsler Béla, akinek a neve az épületre is átragadt. Ő alakította meg többek között a legendássá vált Muskátli asztaltársaságot, amely rendre vendégül látta a szemközti Operában fellépő hírességeket előadások után. Többek között Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, Mascagni, Puccini, Leoncavallo, Wagner, Gustav Mahler, de még Ibsen is megfordult az asztalaiknál.

 

 

A bérház fénykora egészen 1909. november 6-ig tartott, amikor is egy tűzvészben odaveszett az épület teljes fedélszéke, ledőltek a tornyai, és a rekonstrukciót követő években jó néhány kevéssé előnyös átalakításon is átesett. A tűzesetről, amelyet feltehetően egy a padláson mászkáló lakó hanyagsága okozott, minden korabeli napilap részletesen beszámolt – a helyszíni tudósítók magát „Lechner bácsit” is látni vélték, aki „majdnem könnyezve tekintett fel a kormos, még épen maradt tetődíszekre, és szomorúan azt mondta: nem hiszem, hogy újra fel tudnám úgy építeni…”

 

A Pesti Napló beszámolója szerint az utcán bámészkodó tömeg egy ideig együttérzően körbefogta az építészt, ám aztán a figyelmük a ház gondnokára – hivatásában magyar államvasúti titkár –, Luger Kamillóra szegeződött, aki életét kockáztatva próbált feljutni a tűz közelében lévő lakásába, hogy kimentse az előző nap összeszedett negyedéves házbért a fiókból, összesen negyvenezer koronát. Ezt a tűzoltóknak, némi lakossági segítséggel, sikerült megakadályozniuk, és bár mire a tüzet eloltották, a kár nagyságát nagyjából háromszázezer koronára becsülték, a fiókba zárt házbér épségben megúszta.

Az épülettel kapcsolatos következő szenzációra 1936-ig kellett várni: ekkor nyitotta meg magántánciskoláját az első emeleten a palota új bérlője, Nádasi Ferenc, akkorra már világhírű balettművész, aki feleségével a náci uralom elől menekült Berlinből vissza Budapestre. Miután a kommunista hatalomátvétel burzsoá túlzásnak bélyegezte a lechneri miliőt, és egyedül Nádasi balettstúdióját ítélték az ideológia számára emészthetőnek, 1949-ben beköltöztették a falai közé az Állami Balett Intézetet, amely 2002-ig működött itt, közben és azután is kitéve az enyészetnek ezt a szecessziós csodát.

 

Szívügy volt, az is maradt

 

Pedig Lechner épülete, ahogy korábban Bánáti Béla fogalmazott, nem puszta műemlék. Nemzetközi építésztanoncok jártak a csodájára, és maga az építész is így nyilatkozott róla: „Becsvágyam sarkallt, de vigyáznom kellett, hogy az én épületem ne viselkedjék tolakodóan Ybl remekével szemben, mert az udvarhölgy lehet szebb, mint a királyné, de úgy kell, hogy a királyné királyné maradjon.” Bár az elmúlt évtizedek nagy pusztítást végeztek az épületen, a sors most úgy hozta, hogy az udvarhölgy hamarosan újra a régi fényében tündökölve, ismét méltó párja lehet Ybl mesterművének. Ha minden a tervek szerint halad, akkor a Drechsler-palota nagyjából az Operaházzal egy időben nyeri vissza régi fényét, aminek tökélyre fejlesztése a kivitelezést elnyerő építésziroda szívügye.

 

 

„Nem is tudom, ilyen mélységben, ahogyan mi tettük, hogyan lehetne érzelmek nélkül továbbgondolni egy olyan korszakalkotó építész munkáját, mint amilyen Lechner volt” – válaszolta Bánáti Béla arra a kérdésre, szereti-e a mestert. Felidézte, hogy Lechner Ödön akkortájt került méltó helyére, zárkózott fel elismertségben az olyan nagy historizáló építészek mellé, mint Ybl Miklós, Steindl Imre vagy Hauszmann Alajos, amikor ő építészhallgató volt. Mint mondta: mindig nagyon tisztelte a munkásságát, azt az elszánt útkeresést, amit a többiek nem jártak végig. A saját építészeti nyelv kialakításával, újító törekvéseivel, tudásával a bécsi, a francia, a belga, a katalán építészettel azonos szintre emelte a korszak magyar szecesszióját.

 

A megszépülő Balettintézet átadási ünnepségén a pezsgőbontásra Bánáti Béla szerint legkevesebb két évet kell várni.


Szöveg: Dobi Ágnes, Csejtei Orsolya

Fotó: Adrián Zoltán kepszerk.hu; Bánáti + Hartvig Építésziroda