Lakossági fórum a Podmaniczky utca felújításáról

Négy téma, a biztonságos gyalogos- és kerékpáros-közlekedés, a forgalomcsillapítás, a parkolás és a zöldfelületek kialakítása állt a Podmaniczky utca – Bajcsy-Zsilinszky út és Teréz körúti szakaszának – tervezett felújításáról február 25-én az Eötvös10-ben tartott lakossági fórum fókuszában. Az egyeztetésen a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Főkert szakemberei, a környezetvédelmi bizottság elnöke, az önkormányzat környezetvédelemért és fejlesztésért felelős alpolgármesterei reagáltak az elhangzott kérdésekre, javaslatokra.

A terézvárosi önkormányzat annak ellenére, hogy a beruházás finanszírozásában és megvalósításában nincs szerepe, fontosnak tartotta, hogy a tervek véglegesítése előtt a kerületben élők megismerhessék és véleményezhessék a BKK részletes koncepcióját a Podmaniczky utca felújításáról – mondta elöljáróban Temesvári Szilvia környezetvédelemért és civil kapcsolatokért felelős alpolgármester.

 

Pap Zsigmond, a projekt vezetője prezentációval szemléletessé tett rövid előadásában beszámolt az útszakasz jelenlegi állapotáról. A fejlesztés céljaként a gyalogosútvonalak biztonságosabbá tételét és akadálymentesítését, a kerékpársáv létesítését, a fák életkörülményeinek és a közlekedési feltételeknek a javítását jelölte meg. Fontosnak nevezte, hogy a fejlesztéssel nemcsak a közlekedés lesz kényelmesebb, de a mai szűk és zsúfolt utcakép is rendezettebbé, tágasabbá válik.

 

 

Tegzes Gegely, a Via Futura kft. tervezője és Pap Zsigmond válaszolt a kérdésekre

 

A szakember tájékoztatása szerint a járdák és az úttest műszaki felújításán túl az állapotfelméréskor négy menthetetlennek bizonyult fa cseréjére, valamint új fák ültetésre is sor kerül. A közvilágítás korszerűsítése is része a projektnek, a járdákra csúszásmentes, a fatörzsek köré pedig vízáteresztő térkő burkolatot tesznek. A Jókai utcánál jelzőlámpás gyalogátkelőhelyet, a Bajcsy-Zsilinszky út torkolatában a sávkiosztás módosításával pedig egy fás, utcabútoros miniteret terveznek. Az átalakításokkal és a merőleges helyett párhuzamossá váló parkolással csökken a jelenleg rendelkezésre álló parkolóhelyek száma. A beruházás ütemezése szerint a munkák 2021-ben indulhatnak meg.

 

Kérdésre válaszolva Pap Zsigmond elmondta, a gázvezeték felújítása a közelmúltban megtörtént, a projektvezetők között elsőként sajnálatosan nem őt éri az a megtiszteltetés, hogy egy útszakasz teljes rehabilitációja előtt a szolgáltatók elvégzik a közművek általános cseréjét. Nyilatkozataik szerint ugyanis ezt az elkövetkező években egyáltalán nem tervezik – jegyezte meg.

 

A fórum résztvevői a parkolóhelyek számának csökkenésével kapcsolatban nagyon sok kérdést és észrevételt fogalmaztak meg. A megszólalók többsége annak az aggodalmának adott hangot, hogy a környéken élők egyáltalán nem tudnak majd otthonuk közelében parkolni.

 

Heltai László, a környezetvédelmi bizottság elnöke hangsúlyozta, az önkormányzat kidolgozta azt a stratégiát, ami a parkolási káosz felszámolását és a lakosság ilyen típusú gondjainak enyhítését célozza. Szavai szerint a forgalomcsillapítástól kezdve a díjszabási rendszer átalakításán, a mélygarázsok kerületi parkolási rendszerbe integrálásán át az önkormányzat minden rendelkezésére álló eszközt bevet annak érdekében, hogy megoldja ezt a problémát. Mint mondta, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a parkolóhelyek jelentős hányadát kizárólag a kerületben élők használhassák, de ehhez fővárosi hatáskörű rendeletmódosításokra és törvényi változásokra van szükség.

 

Arra a felvetésre reagálva, hogy a közterületi parkolási igények csökkentése érdekében nem tervezi-e az önkormányzat annak támogatását, hogy a lakosság parkolóházakban állítsa le az autóját, Győrffy Máté fejlesztésért felelős alpolgármester jelezte, ezt a lehetőséget is mérlegelik.

 

A parkolás kapcsán az is felmerült, hogy a csomag- és áruszállítás biztosításához a Podmaniczky utcában a tervezett egyetlen kijelölt helynél többre lenne szükség. Pap Zsigmond szerint ennek elvileg nincs akadálya, de tudomásul kell venni, hogy a kérés csak a lakosság parkolási lehetőségének rovására teljesíthető.

 

 
A Főkert Nonprofit Zrt. favédelmi csoportvezetője

 

A fórumon jelenlévők, valamint az egyeztetést megelőzően a projektről az önkormányzat oldalán véleményt nyilvánítók is megegyeztek abban, hogy több fát, nagyobb zöldfelületet, bokrokat szeretnének a Podmaniczky utcában.  

 

Szaller Vilmos, a Főkert Nonprofit Zrt. favédelmi csoportvezetője szerint ez elméletileg lehetséges, de figyelembe véve a szokásokat, gyakorlatilag erre nagyon korlátozott lehetőség áll rendelkezésre. Az utcában a mostani merőleges parkolás miatt a fákon rengeteget olyan, az élettartamúkat megrövidítő sérülés található, ami úgy keletkezett, hogy az autósok parkolás közben nekimentek a törzsüknek és megsértették a kérgüket. A párhuzamos parkolás bevezetésével a fák biztonságba kerülnek, azonban ha a fákat bokrokkal vennék körül, azok ugyanilyen veszélyeknek lennének kitéve. A leparkoló autósok ugyanis a ki- és beszálláskor állandóan rájuk nyitnák az ajtót, az emiatt elszenvedett sérüléstől pedig a növények hamar tönkremennének.

 

Mint mondta, a fák legnagyobb ellensége az ember és az informatikarobbanás, ugyanis az informatikai kábelek lefektetésekor nagyon sok fa támasztógyökerét vágták el, és ezeket később a dőlésveszély miatt ki kellett vágni. Az emberek többsége nagyon ökotudatos és nagy favédő mindaddig, amíg az a személyes érdekeit nem sérti, nincs útjában, ha parkolni akar, nem kell összeszednie a lehullott lombot. A fáknak három hibájuk van, nem fizetnek adót, nem kiabálnak, ha bántják őket és nem szavaznak ötévenként – jegyezte meg.

 

 

A felújítással kapcsolatban sok hasznos észrevételt fogalmaztak meg a fórum résztvevői

 

A forgalomcsillapítás lehetőségeinek számbavételekor többen tettek javaslatot arra, hogy a 9-es busz ne a Podmaniczky utcában közlekedjen. Pap Zsigmond reagálásban levezette, hogy a kérés teljesítése miért nem lehetséges. Az utcában a 40 km/h-s sebességkorlátozás bevezetésének lehetőségére viszont a projektvezető nem mondott nemet.

 

Az egyeztetésen némi vita alakult ki arról, hogy szükség van-e kerékpársáv kijelölésére vagy sem. A többség álláspontja szerint igen volt a válasz. A több mint két és félórás találkozóról összességében elmondható, hogy kifejezetten konstruktív, okos ötleteket megfogalmazó, jó hangulatú egyeztetés volt.

 

Fotó: Varga Jennifer / kepszerk.hu