Közös irány, közös tervek

A Terézvárost érintő fővárosi fejlesztésekről volt szó elsősorban Soproni Tamás polgármester és Karácsony Gergely főpolgármester szerdai találkozóján.

Az Eötvös utcai Polgármesteri Hivatalban találkozott a VI. kerület és a főváros vezetője. A főpolgármester és a városrészek vezetői között állandó a kapcsolat (már csak azért is, mert a polgármesterek a közgyűlés tagjai is egyben), Karácsony Gergely azonban most a kerületükben is meglátogatja a polgármestereket. A találkozón a főpolgármester és Soproni Tamás mellett részt vett terézvárosi részről Temesvári Szilvia zöldügyekért felelős alpolgármester és Győrffy Máté városfejlesztésért felelős alpolgármester, fővárosi részről pedig Balogh Samu kabinetfőnök is.

 

Soproni Tamás és Győrffy Máté

 

„Elsősorban a Terézvárost érintő fővárosi fejlesztésekről volt szó a találkozón. Így kiemelten beszéltünk az Andrássy úttal kapcsolatos rövid- és hosszú távú tervekről. Rövidtávon feladatunk az Oktogon és a Vörösmarty utca közötti, felszedett műgyep alatti zöldterület megújítása. Hosszabb időtávban gondolkodva pedig felmerül a forgalomcsökkentés, amihez kiindulóalap lehet, ha megvalósul az autómentes Városliget és lezárják a Kós Károly sétányt” – mondta Soproni Tamás a szerdai találkozót felidézve.

 

Felmerült az uniós források jövőbeni felhasználása: a területfejlesztési TOP plusz-pályázatok 60 milliárd forintot jelenthetnének Budapest számára. Itt a terézvárosi közterület-fejlesztési program és a fővárosi település-fejlesztési stratégiában szereplő Egészséges utcák program lehet a közös nevező.

 

Karácsony Gergely

 

A tervek mellett szó volt jelenleg futó, illetve előkészítés alatt álló projektekről, így a TÉR_KÖZ pályázati támogatással megújuló Jókai térről, valamint a Podmaniczky utca körútin belüli szakaszának hamarosan induló felújításáról. Előbbi fővárosi forrásból valósul meg kerületi kivitelezésben, utóbbi a főváros projektje.

 

Megkerülhetetlen téma volt természetesen a parkolás. Itt látványos előrelépés a kizárólagos lakossági parkolás elindulása, amely Terézvárosban valósult meg elsőként Budapesten, és amelyhez a kerület és a főváros szoros együttműködése kellett. Ehhez kötődik az úgynevezett mikromobilitási pontok kialakítása, amelyek a közösségi és magánhasználatú rollerek, bringák parkolására szolgál majd. Ezek létrehozása még idén elindul Terézvárosban, és a találkozón az is kiderült, hogy a fővárosi kezelésű területeken a főváros finanszírozza a pontok kialakítását. Az Andrássy út parkolási szempontból is téma volt: a külső szakaszon is tervezi a főváros a fizetős parkolás bevezetését, ezzel kapcsolatban Terézvárosnak fontos, hogy az állandó várakozási engedéllyel rendelkező helyieknek biztosított legyen az ingyenesség.

 

Temesvári Szilvia, Soproni Tamás és Győrffy Máté

 

Szöveg: Csepregi Botond

Fotók: Ancsin Gábor/képszerk.hu