Közös a cél: élhetővé tenni a Paulay Ede utcát

Tucatnyian vettek részt azon a Paulay Ede utcai lakossági fórumon kedd este, melyen az utca élhetetlenségét, a parkolás szabályozatlanságát, az építkezések és az ideiglenesen kiadott teraszengedélyek miatti parkolóhelyfogyást, valamint a túlzott forgalmat kifogásolták leginkább az ott lakók.

A Paulay Ede utca 18. szám alatti The Garden Studio & Cafe két parkolóhelyet elfoglaló ideiglenes terasza volt a helyszíne annak a beszélgetésnek, melyet a lakossági igényre reagálva Szilágyi Erika, a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője kezdeményezett. Meghívására a fórumon a képviselőasszony mellett Tódor Csilla közös képviselő, dr. Bodó Krisztina, a Városüzemeltetési Főosztály vezetője, valamint Győrffy Máté, városfejlesztésért felelős alpolgármester is részt vett.

 

A Paulay 18. és a környéken lakók nevében az egyik lakó, Dr. Dohán Orsolya kifogásolta a békés egymás mellett élés körülményeinek tisztázatlanságát. Mint mondta, élhetetlen a Paulay Ede utca, túl nagy az átmenőforgalma, poros, tele van zsúfolva autókkal – amúgy is lehetetlen a környéken parkolóhelyet találni, amit a sorozatos építkezések és a vendéglátóhelyeket ideiglenesen segítő teraszlehetőség csak tetéz. A lakó azt is kifogásolta, hogy velük semmilyen egyeztetés nem történt azzal kapcsolatban, hogy a házuk aljában lévő dizájnbisztró „kiköltözik” a jelentős forgalommal terhelt, egymás hegyén-hátán parkoló autókkal túlzsúfolt utcára – ezért Tomcsányi Dóri, a The Garden Studio & Cafe dizájnüzletének tulajdonosa a lakók elnézését kérte – „Szeptemberben nyitottunk, közben adódott mindenféle nehézség, beáztunk, jött a Covid, novemberben már be is kellett zárnunk. A teraszengedély adott lehetőséget a nyitásra, örültünk, hogy valahogy túléltünk, megfeledkeztünk róla, hogy egyeztessünk a ház lakóival. Nem szeretnénk tömeget idevonzani, 4-5 asztalunk van kint, figyelünk a nyugalomra, számunkra is fontos a békés egymás mellett élés” – mondta a vendéglátóhely társtulajdonosa.

 

A parkolás és a keskeny utca terheltsége miatti lehetetlen helyzet ezzel együtt valamiféle megoldásért kiált – korábban lehetőségük volt az itt élőknek kedvezményesen parkolóhelyet igényelni a közeli Székely Mihály utcai parkolóházban, ahonnan tulajdonosváltás és duplájára emelt bérleti díj miatt szorultak ki. Dr. Dohán Orsolya szerint egy hasonló lehetőség a mostani helyzetben is segítséget nyújthatna az itt lakóknak.

 

 

 

Sorban: Győrffy Máté, dr. Bodó Krisztina, Szilágyi Erika és Tódor Csilla 

 

 

Győrffy Máté arról biztosította a lakossági fórum résztvevőit, hogy az önkormányzatnak is az a célja, hogy Terézváros utcái – köztük a Paulay Ede – élhetőek legyenek, rajtuk az élet szabályozott formában működjön. – „Folyamatosan vesszük fel a kapcsolatot az összes környéken lévő parkolóházzal és a szállodák mélygarázsaival, melyekben szeretnénk az itt lakóknak kedvezményes parkolóhelyet biztosítani. Ez hosszútávon fog megoldást kínálni a parkolási nehézségekre, a projekt megvalósulási ideje jövő éve elejére-közepére várható.” Az alpolgármester arra is ígéretet tett, hogy idén nyár végére, ősz elejére kék színnel felfestett lakossági parkolóhelyeket hoznak létre az utcában, ahol estétől reggelig kizárólag az itt élők várakozhatnak.

 

A szezonra kialakított ideiglenes teraszok ügyében Győrffy Máté türelmet kért – egyfelől mindenki, a vendéglátóhelyek is a túlélésért küzdenek, az önkormányzat őket is épp úgy szeretné támogatni mint a lakókat, remélve, hogy megvalósítható a békés egymás mellett létezés.

 

Szilágyi Erika körzeti képviselő is azt hangsúlyozta ki a lakossági fórum végén, hogy a probléma leginkább az elcsúszott kommunikációban rejtezik, és biztosította a jelen lévőket, hogy az önkormányzat, ahogy most is, ezentúl is vállalni fogja a mediátori szerepet és felkarolja a problémás ügyeket, hogy azok mielőbb kisimíthatók legyenek. Hangsúlyozta, egy másik probléma is tisztázódott az utcafórumon. A lakók sérelmezték, hogy az ő beleegyezésük nélkül a korábbi dizájnstúdió kávézóvá „változott”, úgy, hogy ők nem járultak hozzá a funkcióváltáshoz. A hivatal részéről elhangozott, hogy a kereskedelmi törvény, illetve a kormányrendelet értelmében, profilváltás esetén, a társasház beleegyezése, illetve jóváhagyása nem feltétel, az nem kell a nyilvántartásbavételi eljáráshoz.

 

Mindenre gyógyírt kínáló azonalli megoldás sajnos nincs az itt felmerült problémákra, de abban a képviselőasszony és az alpolgármester is egyetért, hogy sok-sok apró döntés (tervezett díjemelés, a fizetési időzóna kitolása este 10-ig, a parkolóházakkal zajló tárgyalások, lakossági parkolóhelyek létesítése, a Paulay Ede utca zöldítése) remélhetőleg egyfelé tud hatni és idővel élhetővé teszi a belvárosi utcákat.

 

Szöveg: Csejtei Orsolya

Fotó: Berecz Valter/kepszerk.hu