Köszönet az embermentő papnak

Több ezer zsidót keresztelt meg 1938 és 1944 között dr. Hévey Gyula, az Avilai Szent Teréz Templom egykori plébánosa, hogy megmentse az életüket. Hősies cselekedetéért csütörtök este emléktáblát kapott a plébánia falán – hálából és emlékeztetőül: amikor a diktatúra mindent maga alá hajt, akkor is van választás!

„Élni, gondolkodni, hinni az semmi – idézte Martin du Gard írót Sebes József, a Raoul Wallenberg Egyesület elnöke az emléktábla-avatáson – ha az ember nem tudja életét, gondolkozását, meggyőződését cselekvés alakjában is kifejezni.”

 

Ugyanezzel a gondolattal zárta az ünnepséget a leleplezés utáni imájában Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, érsek is: „kérlek, növeld bennünk azt a szeretetet, amely eltöltötte Hévey Gyula plébános úr szívét is, hogy az ő példáját követve ne csak hallgatói legyünk igédnek, hanem tettekre is tudjuk azt váltani, és irgalmas szívvel forduljunk minden rászoruló embertársunk, de leginkább az üldözöttek és az elesettek felé.”

 

 

Erdő Péter bíboros, prímás érsek megáldja Hévey Gyula emléktábláját

 

 

Ebben a példamutató egyetértésben és közös gondolatiságban zajlott csütörtök kora este az ünnepség, melyen megrendülten ácsorgott több mint 100 ember a zuhogó esőben a terézvárosi templomkertben, hogy fejet hajtson Hévey Gyula és káplánjai bátorsága és könyörületessége előtt. Ahogyan a történetet feltáró kutatásban részt vevő Dési János újságíró fogalmazott, tettük azért is példaértékű, mert „tudták azok a papok, akik kereszteltek, hogy nem megtértek új híveik, mégis kockáztattak, mert hitük és emberségük erre kötelezte őket.” A vészkorszak első krónikásának, Lévai Jenőnek a naplójából idézve elmesélte, mennyire nem volt könnyű ez a helyzet senkinek sem: „a július–augusztusi sűrű légitámadások alatt aztán az óvóhelyeken érdekes és jellemző jelenetek zajlottak le. Katekizmusokból tanultak, és egymást kérdezgették az áttérő-jelöltek, s ugyanakkor ijedtükben és félelmükben héber imákat mormoltak. Egy óvóhelyi diskurzus során hangzott el ez a jellemző mondat is: – Minden jó lenne a katolikus vallásban, csak térdelés után nem tudok felkelni – panaszolta keserveit barátnőjének egy hatalmas, molett hölgy az elemi iskolás katekizmus lapjait gyűrögetve…”

 

 

Dési János, a kutatásban résztvevő újságíró Hévey Gyula tetteit méltatja

 

 

A kissé profán kitérőt követően Dési maga is valamiféle átszellemültségben sorolta mindazok nevét, akik a táblára ugyan nem fértek fel, de épp akkora hősök, mint maga Hévey, hiszen, és ezt már Dr. Szécsi József, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára hangsúlyozta, idézve a Talmud Szanhedrin traktátusát: „Aki megment egy életet, egy egész világot ment meg.”

 

Egy megmentett élet is a mikrofon elé állt – Gergely Anikó 1944-ben mindösszesen hat éves volt, amikor édesanyjával együtt keresztlevelet kaptak Terézvárosban. Nekik sikerült megmenekülniük, édesapja azonban soha nem tért haza. Az idős hölgy felidézte a majd’ 80 évvel ezelőtti eseményeket, majd kissé szabadkozva a jelen lévő zsidó és keresztény főméltóságok előtt, megosztotta egy intim gondolatát a folyamatos esőben már egy órája rendületlenül kitartó hallgatósággal. „Ahogy jöttek az emlékek, azt gondoltam, hátha van Mennyország, és hogyha van, akkor Hévey plébános ott van, és az angyalok – itt elcsuklott a hangja – az ölükbe veszik és megsimogatják a fejét.”

 

 

Gergely Anikót 1944 júliusában keresztelték meg édesanyjával együtt az Avilai Szent Teréz Templomban, hogy megmentsék az életüket

 

 

Az emléktáblán először a táblaavatást kezdeményező Raoul Wallenberg Egyesület, az Avilai Szent Teréz Plébánia és a Keresztény-Zsidó Társaság helyezte el koszorrúját, majd mécsesekkel és virágokkal a többi jelenlévő – a terézvárosi önkormányzat részről Temesvári Szilvia alpolgármester – is lerótta kegyeletét.

 

 

A terézvárosi önkormányzatot Temesvári Szilvia alpolgármester képviselte a megemlékezésen

 

 

Horváth Zoltán plébános és kollégái folyamatosan kutatják az akkori eseményeket – Hévey Gyula embermentő történetét a washingtoni székhelyű United States Holocaust Memorial Museum (USHMM) munkatársai igyekeznek feldolgozni. A kutatásban Dési János újságíró is részt vesz, aki arra kéri önöket, hogy ha vannak emlékeik vagy bármilyen ismeretük, helyi információjuk a történtekről, írják meg neki a desijanos@outlook.com címre.

 

Szöveg: Csejtei Orsolya

Fotó: Dimény András/Képszerkesztőség