Költségvetés – 2021 a fejlődés éve lesz

Elfogadta a Döntéselőkészítő Tanács (DET) Terézváros idei költségvetését, így a járvány ellenére is közösen határoztak a képviselők arról, mire, mennyit költ 2021-ben az önkormányzat. A testület döntött még többek között kulturális díj létrehozásról, az utcafásítás tervezéséről, valamint a rendőrség és két segélyszervezet támogatásáról is.

Idén is folytatódnak a fejlesztések

 

Senki sem gondolta volna egy évvel ezelőtt, hogy a következő év költségvetésének tervezésekor olyan nehézségekkel kell számolni, amelyeket a COVID-járvány gazdasági hatásai, illetve a kormányzati elvonások okoztak. Ebből fakadóan jelenleg a működési bevétel 2 milliárd forinttal kevesebb a tervezettnél, ám 2021 így is a fejlődés éve lehet – vezette fel a költségvetési vitát Soproni Tamás (Momentum) polgármester, majd az idei fejlesztések közül sorolt fel jó néhányat.

 

Folytatódik a Lendvay utcai óvoda udvarfelújítása, megújul a Tóth Aladár Zeneiskola és a Szinyei Gimnázium homlokzata, korszerűsítik a Bajza tanuszoda fűtését, folytatódik a TESZ felújítása, modernebb lesz a gyermekfogászat. Idén befejeződik a Vásárcsarnok tervezése, hogy jövőre a belső felújítás is megkezdődhessen. Megnyílhat a lakosság előtt az Epreskert, és elkezdődhet a Jókai tér megújítása. Húsz lakást szolgálati lakásként, illetve szociális bérlakásként adnak majd át terézvárosiaknak és a kerületben dolgozóknak. Elkezdődhet az Aradi utca 22. szám alatti bérház három év alatt 1 milliárd forintból történő felújítása, rendbe hozzák a Bajza és a Bulcsú utcát összekötő gyalogos aluljárót, zöldítik a Paulay utca Hegedű utca és Liszt Ferenc tér közötti szakaszát, bevezetik a lakosságnak fenntartott parkolóhelyeket, mobilitási pontokat hoznak létre a kerékpáros közlekedés segítése érdekében és a térfigyelőkamera-rendszer teljes megújítása is tervben van.

 

Soproni Tamás arról is beszélt, hogy a koronavírus okozta világjárvány a 2008-ashoz hasonló gazdasági és szociális válságot eredményezett. Az önkormányzatok anyagi helyzetét nemcsak a gazdaság időszakos leállása, hanem a kormányzati elvonások is rontották. Csökkenő bevételek, növekvő kiadások jellemezték a múlt évet, és látható, hogy a meghozott kormányzati döntések 2021-ben is tovább nehezítik az önkormányzatok helyzetét.

 

 

A DET ülését Soproni Tamás polgármester a hivatal épületéből vezette le

 

 

A FIDESZ és az MSZP nem szavazta meg a 2021-es költségvetést

 

A közel másfél órás költségvetési vita során a frakciók vezetői kaptak szót. Az előterjesztéshez módosító indítványt benyújtó pártok, a Fidesz és az MSZP képviselői a polgármester után 10-10 percben indokolhatták javaslataikat, majd valamennyi képviselőnek 5-5 perces hozzászólási lehetőség járt.

 

Lindmayer Viktor (Fidesz) ezt jócskán kihasználta, plusz időt is kapott még, így feltehette az eddig meg nem válaszolt kérdéseiket is. Módosító javaslataik között szerepelt például a társasházi pályázatokra szánt összeg jelentős csökkentése és az utcafásításra tervezett pénz megfelezése azzal az indokkal, hogy a tervezett előirányzat sok ahhoz képest, amennyire szükség lesz. Többet költenének viszont az egyházak támogatására, egészségügyi gépbeszerzésre, intézményi felújításokra. Az MSZP ugyancsak intézményi rekonstrukciókra szánna többet és egyebek mellett a kutyafuttató felújításából és az utcafásítási program büdzséjéből vennék el a szükséges forrást. A testület a módosító javaslatokat nem fogadta el.

 

A végszavazáson a költségvetést a DK, a Momentum, az LMP delegáltjai megszavazták, a Fidesz és az MSZP képviselői viszont nem szavazták meg. Bálint György (MSZP) a szocialista képviselők nevében azt kérte: foglalják jegyzőkönyvbe, hogy ők „tudomásul veszik” a döntést. Soproni Tamás többször jelezte a képviselőnek, hogy három lehetőség van a voksoláskor: igennel, nemmel szavazhat, vagy tartózkodhat a szavazástól. Az MSZP képviselője ezek egyikét sem választotta, nem szavazott a költségvetésről.

 

 

A képviselők ezúttal is online szavaztak és mondták el észrevételéteiket

 

 

Újdonság: a Terézváros Kultúrájáért Díj

 

Miyazaki Jun (Demokratikus Koalíció), humán ügyekért felelős alpolgármester kezdeményezésére az idei évtől Terézváros Kultúrájáért Díjat kapnak azok, akik a területen kiemelkedő tevékenységet folytatnak, Terézváros kulturális életének fejlődéséhez kimagasló teljesítményükkel vagy életművükkel hozzájárultak.

 

A Terézváros Kultúrájáért Díj minden évben egy személy vagy csoport részére lesz adományozható. Lindmayer Viktor javaslatát, miszerint a díjat január 22-én, a magyar kultúra napján adják át, az előterjesztő nem vetette el, erről később döntenek majd.

 

 

Készülhetnek a fásítási program tervei

 

Újabb jelentős lépés tett az önkormányzat az utcafásítási program megvalósításához vezető úton, sikerült ugyanis kiválasztani a kivitelezési munka előkészítéséhez szükséges engedélyezési és kiviteli tervdokumentációk elkészítőjét.

 

Az előterjesztő, Temesvári Szilvia (Párbeszéd), zöld ügyekért felelős alpolgármester elmondta: a  beérkezett két ajánlat közül az olcsóbbat választották, így a munkát a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. végezheti el.

 

Az utcafásítási program, amely nemcsak fák ültetését, hanem a Csengery utca esetében a közterület komplett megújítását jelenti, az érintett utcákban idén már elkezdődhet. Öt utcában (Szondi utca, Szinyei Merse utca, Vörösmarty utca, Csengery utca, Eötvös utca) összesen hat utcaszakaszra készült már utcafásítási tanulmányterv. Az utcafásítási program első üteme a Csengery utca két szakaszát érinti: az Aradi utca és Szondi utca, valamint a Szondi utca és Podmaniczky utca közötti szakaszokat.

 

 

Adomány a rendőrségnek

 

Az önkormányzat és a helyi rendőrkapitányság hosszú évekre visszanyúló jó kapcsolata garantálja, hogy a lakossági jelzésekre az egyenruhások azonnal reagálnak, zavartalan az együttműködés.

 

A kerületünkben dolgozó rendőrök munkakörülményeit javítja az a 30 millió forintos adomány, melyről a DET most döntött. Ebből az összegből a kapitányság épületében lévő lift és az öltözőszekrények cseréje valósulhat meg.

 

 

Támogatás a segélyszervezeteknek

 

Az elmúlt évhez hasonlóan Terézváros önkormányzata 2 millió forinttal támogatja a Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezetének VI. kerületi karitatív tevékenységét.

 

A szervezet elmúlt évi munkáját ismertető beszámolóból kiderül, hogy a kerülettől kapott pénzösszegből egyebek mellett segélycsomagok készítésére, élelmiszervásárlásra, működési költségekre költöttek. A Vöröskereszt tavaly a VI. és VII. kerületben összesen 4289 hátrányos helyzetű embernek segített adományokkal.

 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat nappali melegedőt működtet az Eötvös utcában, ahol nemcsak hajléktalanoknak, de a kerületben lakó rászorulóknak is segítséget nyújtanak. Ez a szervezet az idei évre 4 millió forintos támogatást kap az önkormányzattól. Beszámolójukból kiderül, hogy tavaly több mint 6500 alkalommal tértek be hozzájuk tisztálkodni és 2840 alkalommal mosni a fedél nélkül élő emberek, de ezek mellett étel- és ruhaadományt is osztottak, tanácsot adtak a munkakeresőknek és csomagmegőrzőt is működtetnek.

 

 

Megszépül a közterület a hotelek környékén

 

A Paulay és a Hegedű utcában jelenleg egy időben több szálloda is épül. Az önkormányzat a beruházókkal településrendezési szerződést kötött, amelyben az építtetők vállalják, hogy a készülő hotel környékén rendezik a keletkezett károkat és rendbe teszik, megszépítik a közterületet.

 

Győrffy Máté (Momentum), városfejlesztésért felelős alpolgármester előterjesztéséből kiderült, hogy ennek érdekében most közterület-alakítási terv készül, amelyben figyelembe veszik a szűk keresztmetszetű utcák sajátosságait és azt, hogy ezek az utcák a rendezés után minél élhetőbbek legyenek.

 

 

Új funkciót kap a volt METESZ székház

 

A Dózsa György út 84/A. alatti, egykori METESZ székház egy ingatlanfejlesztő cég közreműködésével új funkciót kap, s az itt épülő épületszárny jobban szolgálja majd a kerületiek érdekeit is.

 

A beruházó vállalja például, hogy zöldhomlokzatokat alakít ki, felújítja az előkertet és a Városligeti fasor felőli út- és járdaszakaszt, közlekedési tanulmányt készíttet, a villanegyed közterületeinek és zöldfelületeinek fejlesztéséhez pedig 40 millió forinttal járul hozzá.

 

 

Több támogatás kapható homlokzatfelújításra

 

A társasházi pályázatok tapasztalatait elemezve döntöttek a képviselők arról, hogy úgy bővítik a lehetőségek körét, hogy a támogatásból minél több lakóközösség részesülhessen.

 

A külső homlokzat felújítására nyújtható támogatás három éves futamidőre történő vállalása esetén a támogatási összeg vissza nem térítendő aránya immár 40 százalék lesz a többi felújítási munka 30 százalékos arányától eltérően.

 

Szöveg: Gajdács Emese

Fotó: Berecz Valter/kepszerk.hu