Barkóczi Mariann: „Kihívásként éljük meg a helyzetet”

A virtuális oktatás tapasztalatairól kérdeztük Barkóczi Mariannt, a Fasori Kicsinyek Óvodájának vezetőjét.

 

– Hetedik hete van óriási változás az életünkben. Hogy látod, a diákoknak sikerült elkapniuk a fonalat?

– Azt gondolom, hogy nagyon szerencsések vagyunk. A szülők és a gyerekek is nagyon együttműködők.

– A gyerekek hozzászoktak a teljesen új élethelyzethez?

– A járvány okozta rendkívüli helyzet a gyermekek életében is hatalmas változást okozott. Szinte minden biztos pont kicsúszott a lábuk alól. Természetesen a család mint alapbázis a mindennapokban jelen van, azonban a megszokott napi rutin eltűnt: óvoda, iskola, edzés. Az első hetekben talán nem is érzékelték igazán a változást, kicsit olyan volt, mint a szünetek. Ahogy teltek a hetek, úgy erősödött fel a társak, barátok hiánya. Talán az óvodás korosztály könnyebben alkalmazkodik a „maradj otthon” állapothoz, az iskolásoknál nehezebb a tananyag virtuális feldolgozása. Ha nem sikerül kialakítani egy napi menetrendet, könnyen szétcsúsznak a napok.

– Az óvónők könnyen vették az akadályokat?

– Felkészülve nem voltunk az „online óvodára”, az tény. De abban biztosak voltunk, hogy nem szeretnénk a kapcsolatot elveszíteni a családokkal, de legfőképpen a gyerekekkel. Így nem is volt kérdés, hogy kitalálunk valamilyen formát a kapcsolattartásra. Kihívást láttunk a helyzetben, így mindenki a lehetőségeihez mérten, a képességeinek megfelelően kezdett elmerülni a digitális világban. Mostanra nagyon változatos anyagok születtek, amelyeknek a fő elemei a pedagógusoktól érkező személyes mesék, énekek, játékok. Jó látni, ahogy támogatják, segítik egymást az óvó nénik.

– Mennyire volt könnyű vagy nehéz az átállás egyik napról a másikra?

– Talán nem is az egyik napról a másikra való változás (volt) a megterhelő, hanem az elhúzódó, kiszámíthatatlan vég. Az első hetekben tudtuk, mit kell tennünk, milyen intézkedéseket kell meghozni. Mostanra az a kérdés, hogy meddig kell ezek szerint működni. A bizonytalanság az, amit az ember nehezen kezel, de büszke vagyok a csapatomra, mert rugalmasak, segítőkészek, remekül helytállnak ebben a nem könnyű időszakban (is).

– Mit látsz a legnehezebbnek ebben a helyzetben?

– Azt, hogy senki nem látja a végét. Mindenki félti a szeretteit, a munkáját, az egészségét. Az egymástól való elszigeteltség miatt nehezebben vesszük észre, ha a környezetünkben valaki támogatásra szorul. Számomra a legnehezebb, hogy nem látogathatom a szüleimet, pedig tudom, hogy szükségük lenne a segítségemre.

– Mi az, aminek jót tett a változás, ha van ilyen egyáltalán?

– Természetesen mindennek meg kell (lehet) találni a jó oldalát is. Talán most sokan megállnak egy pillanatra (vagy kettőre), és végiggondolják, mi is fontos igazán az életükben. A kapcsolatokat megtöltjük tartalommal, odafigyelünk, mit mond a másik. Leülünk a gyerekekkel beszélgetni, játszani, valós értékeket kezdünk el átadni. Személy szerint többet olvasok és gyarapítom az „élesztő felhasználók” népes táborát. Ha nem csak erről az oldalról nézzük a pozitív változásokat, sokat lehet olvasni a légszennyezettség látványos visszaszorulásáról, a növény- és állatvilág újraéledéséről.

– Mik a visszajelzések, hogy élik meg a gyerekek a helyzetet?

– A legnehezebb számukra a szabad mozgás a levegőn, a barátokkal való „bandázás” megvonása, a nagyszülőkkel való érintkezés hiánya. A hirtelen megszakadt viszonyok, amelyekről nem tudunk biztosat mondani, hogy meddig lesz ez így. Az óvodásoknál talán az iskolába készülők vannak a legnehezebb helyzetben: várták, hogy elbúcsúznak az óvodától, a társaktól, amelyre most – jelen helyzet szerint – ünnepélyes keretek között nem kerül sor.

– Érkeznek-e visszajelzések a szülőktől, van-e napi kapcsolatotok velük?

– A csoportos óvodapedagógusok napi szinten kommunikálnak a családokkal. Persze csak azokkal, akiknek erre igénye, szüksége van. Heti rendszerességgel küldünk ki anyagokat, amelyekről a szülők reakciói alapján írnak összefoglalót a pedagógusok. Igyekszünk reagálni a felmerülő igényekre, így tartottunk már online fogadóórát, készítettünk videót mozgásos játékról, olvasnak fel mesét az óvó nénik stb. Képes üzenetet készítettünk a családoknak, fontosnak tartjuk, hogy intenzív legyen a kapcsolat. (https://www.facebook.com/ fasorikicsinyek/photos/pcb.249781359032 3148/2497810343656806/?type=3&theater, https://www.facebook.com/fasorikicsinyek/ photos/pcb.2497813590323148/249781040 3656800/?type=3&theater)

– A nehezebben boldoguló vagy sajátos igényű gyerekek, aki korábban fejlesztésre szorultak, tudnak pluszsegítséget kapni ebben az időszakban?

– Az intézményben dolgozó szakmai segítők (logopédus, fejlesztőpedagógus, gyógytestnevelő) szintén rendszeresen készítenek online anyagokat a családok számára. A logopédus online órát ad annak a gyermeknek, aki jelezte az igényét.

– Mi az a pozitívum, amibe te személy szerint tudsz kapaszkodni ebben a nem mindennapi helyzetben?

– A családomba és a kollégáim által biztosított támogatói légkörbe. Soha ennyire nem fogtunk össze, nem álltunk egymás mellett, mint most. Elismeréssel tartozunk a családok felé is, amelyek az első pillanattól fogva együttműködnek. Ezúton is köszönöm nekik, hogy kitartanak, és nagyon büszke vagyok a Fasori Kicsinyek Óvoda valamennyi dolgozójára és minden családjára.