Katus Attilával edzettek a SportPontban

A sztáredző, Katus Attila mozgatta meg július 6-án a Rózsa utcai SportPont lelkes közönségét.

A koronavírus okozta járvány miatt kerületünk szabadidős központja március közepe és június eleje között zárva tartott.

 

- A veszélyhelyzet idejére karanténba kényszerült embereknek online igyekeztünk segíteni. A SportPont Facebook oldalán rendszeresen osztottuk meg olyan videókat, amelyek az otthoni mozgáshoz adtak ötleteket, segítséget. Kollégáim közül többen önkéntesként is dolgoztak Terézvárosban – mondta el érdeklődésünkre Leposa Milán, a központ vezetője.

 

 

Katus Attila a saját maga által kifejlesztett Best Body Aerobik gyakorlatait mutatta be az edzés során

 

Mint megtudtuk, a június 2-ai nyitás után szépen lassan tért vissza az élet az intézménybe. A fertőzés elkerülése érdekében szigorúan betartják az óvintézkedéseket és főként az egyéni edzéseket ajánlják a közönségnek, a csoportos foglalkozásokat pedig fele létszámmal tartják meg. Nagyon népszerű a tollaslabda, az asztalitenisz, az olyan nevek, mint Katus Attila pedig természetesen óriási húzóerőként hatnak. Így volt ez július 6-án koraeste is, amikor a sármos sztáredző Best Body Aerobik óráján idősebb és fiatalabb hölgyek, de még egy fiatalember is lelkesen vett részt.

 

Leposa Milán arra is felhívta a figyelmet, hogy a SportPont a Hunyadi téri nyár programjait is gazdagítja. Július 18-án a zumba szerelmeseit várják a zenepavilonhoz, ahol ingyenes szabadtéri parti keretében mozoghatnak együtt a terézvárosiak. Augusztus 1-jén ugyanezen a helyszínen asztalitenisz versenyt rendeznek, míg augusztus 15-én futóversenyre nevezhetnek a sportolni vágyók.

 

Gajdács Emese

Fotó: Berecz Valter/kepszerk.hu