Karrier baráti társaságban

Két munka között, átmenetileg ragadtak seprűt annak idején, hogy eltartsák a családjukat, ma már többtucatnyi köztisztasági dolgozó munkáját irányítják. Lakatos János és Rézműves Péter elmúlt 10-15 éve tanítani való karriertörténet, hiszen azt bizonyítja, hogy baráti és inspiráló közegben a szorgalom utat tör magának.

Ha csak Jánost vagy csak Pétert ismernénk, nem tudnánk a másikuk létezéséről. Azt gondolhatnánk, egyszeri, ritkaságszámba menő sztori az övé. Átlagosnak vagy tipikusnak persze egyikük pályafutása sem mondható, és sikereiket leginkább saját szorgalmunknak köszönhetik, de meghatározó az a közeg, amelyben azzá válhattak, amivé: megbecsült vezetőkké. 

 

Messziről jöttek – legalábbis élethelyzet szempontjából –, de régóta itt vannak, és úgy tűnik, még sokáig maradnak a Terézvárosi Közfoglalkoztatásért Felelős Nonprofit Kft.-ben, amelynek munkatársai az év minden napján azért dolgoznak, hogy a városrész tisztább, élhetőbb legyen.

 

 

„Janikám, segíts már!”

 

Lakatos Jánosnál kevés „terézvárosibb” ember él. Sokan heccelik azzal, hogy szédülhet, ha elhagyja a kerületet. „Őszintén szólva, ez így is van. Bárhová máshova megyek, kényelmetlenül érzem magam, mert nem ismerem az embereket – vallja be János félig viccesen. – Nyáron egészen az önkormányzat siófoki üdülőjéig jutottam, nagyon fura volt az utcán, hogy senki sem köszön…”

 

János Terézvárosban nőtt fel, itt járt óvodába, iskolába, ahogy a lányai is – mind a négy. Szülei, testvérei is kerületiek. Körülbelül ötszáz lépést tesz meg, ha a legkisebb gyerekét iskolába viszi, százat, ha egyenesen dolgozni megy – ha mindez fél órába is beletelik, annak csak az az oka, hogy lépten-nyomon leszólítják. „Janikám, segíts már!” – hangzik a leggyakrabban. És ő segít, ha valaki épp lakást vagy munkát keres a környéken (hiszen ő maga a helyi infoközpont), ha szorult helyzetbe kerül vagy zavarja a boltja elé pakolt szemét. Leggyakrabban köztisztasági ügyekben szólítják meg/le, bevallása szerint a fél kerület tudja a telefonszámát, és tárcsázza is, ha illegálisan letett hulladékot vagy koszos utcasarkot lát. Ez a férfit csöppet sem zavarja, máris intézkedik. „Nemrég egy csellista hölgy hívott a Hajós utcából, hogy van egy kényes utcarész náluk, segítsek abban, hogy ki legyen takarítva. Küldtem oda kocsit. Aztán megint hívott, megint küldtem. Azóta már a napi rutin részeként oda is megyünk. Felajánlotta, hogy hálából csellózik nekem.”

 

Nem csoda, hogy János minden helyet és helyit ismer a környéken: 15 éve hetente legalább öt alkalommal járja végig Terézváros utcáit. Az első „túrára” 2005-ben, szinte véletlenül „esett be”: két meló között volt, várta, hogy visszaszóljanak neki egy helyről, édesapja tanácsára jelentkezett közmunkára a helyi köztisztasági céghez, hogy ne teljenek tétlenül a napjai, no és némi pénzt is keressen. 

 

János szakmáját tekintve szobafestő-mázoló, de a válság idején otthagyta az akkor vegetáló építőipart, és egy ötcsillagos budapesti szálloda londínere lett. „Jól kerestem, izgalmas munka volt, túl izgalmas – idézi fel. – Nem családos embernek való.”

 

 

 
Lakatos János

 

 

Egy biztos állomás

 

Egy ideig biztonsági őrként dolgozott, és folyt volna tovább az élete a pár havonta, évente változó munkahelyeken, ám az átmenetinek szánt köztisztasági munka nem várt kihívásokat tartogatott a számára. „Ez a cég – ahogy a nevében is benne van – egy állomás, egy segítség annak, aki dolgozni akar. Innen tovább lehet menni, nincs ezzel semmi gond. Én is így terveztem annak idején. 

 

Seprűsként kezdtem, aztán nagyon hamar kiderült, hogy nemcsak van jogsim, de jól is vezetek, így átkerültem gépre. Bármikor ugrasztható voltam, és vagyok a mai napig – így volt ez a Teréz körúti robbantás éjszakáján is, ahol hajnalig takarítottunk –, mert soha nem iszom alkoholt és mindig szívesen jövök. Rájöttek, hogy számíthatnak rám, és egy jó cégnél ez nagy dolgozói érték – meg is hálálták: emelkedett a bérem, új kihívásokat kaptam. Sofőrként már két emberért és egy többmilliós gépért voltam felelős. Egy idő után én vittem az új sofőröket próbaútra.”

 

Peregtek az évek, és János egy ponton úgy érezte, hogy „leragadt”, nem tud fejlődni, előrébb jutni a cégnél. Ahogy mondani szokás, kapott egy jó ajánlatot máshonnan.

 

A cég azonban nem engedte, szükség volt egy ilyen jó munkaerőre. Emeltek a bérén, állandó státuszt és egy új feladatot kapott: a „büntisek” ellenőrzését hétvégente. Ekkor dolgoznak ugyanis azok, akik számára a bíróság közhasznú munkát határoz meg büntetésként. Nem a legmotiváltabb társaság, János mégis megtalálta velük a közös hangot.

 

 

Több ezer kilométer Terézvárosban

 

„Talán a karakán kiállásom és a roma származásom miatt jobban elfogadták tőlem, amit mondok, mert köztük is sok a roma” – mondja János, hozzátéve, hogy ezzel a csapattal, ahogy az állandó munkatársakkal is, mind a mai napig, minden egyes műszakban gyalog járja végig a körzetet. „A teherautóból nem látni, hogy hova kell még embert átvezényelni, hogy milyen problémák adódnak az egyes utcákban. Mivel magam is seprűztem annak idején, pontosan tudom, hogy milyen szakasz hány embert és mennyi időt igényel – ezért tudom jól irányítani a folyamatot.” Elhivatottságát jól mutatja, hogy a telefonján a legtöbb kép a kollégáiról készült munka közben, és hogy még az e-mail-címe is a tiszta szót és a kerület számát ötvözi.

 

Az elmúlt tíz évben már nemcsak a büntisek irányítója, hanem – a szerdai és csütörtöki pihenőnapja kivételével – az állandó brigádé is. Több ezer kilométer lehet a lábában a fiatal kora ellenére a cégben rangidőssé lett férfinak, aki nemcsak a munkaidejét, de a pihenőidejének egy részét is a munkatársaival tölti. „Bejövök bármikor, ha hívnak, ha kellek, otthon az öt nőnek csak láb alatt vagyok” – mondja nevetve.  

 

„Itt olyan társaság, légkör van, ami leírhatatlan. Ez egy család. Mindenféle ember dolgozik a kft.-ben, mégis hatalmas az összhang, a csapatszellem. Itt nagyon sok szerelem, barátság szövődött, jó ide bejönni. És fontos az is, hogy megbecsülnek minket, a munkánkat. És ez nemcsak azt jelenti (bár szintén lényeges), hogy igényes munkaruhánk van, hogy karácsonykor fejedelmi lakomát csaphatunk, hogy figyelnek arra, hogy télen melegedni, nyáron hűsölni tudjunk, hanem azt, hogy jó itt lenni.”

 

 

Jövő kellett a családnak

 

Rézműves Péter is ezt, a cégnél lévő jó hangulatot és a baráttá lett munkatársakat emeli ki elsőként, amikor azt kérdezzük, mi tartotta itt az elmúlt tíz évben. No meg a biztos megélhetést és a megbecsültséget, amelyben korábban nem volt része. Péter bár Budapesten született, Szabolcsban nőtt fel, ott ismerte meg a párját is, akivel három gyermeket neveltek fel – ma már mindegyikük érettségizett, nyelvet beszél, jól boldogul. Küzdelmes volt azonban eljutni idáig. „Azért is volt fontos, hogy a gyerekeim tanuljanak, mert én annak idején otthagytam a kőművesiskolát, és nagyon rosszul tettem. Szakképzetlen emberként, ráadásul Szabolcsban, nem várt rám nagy jövő – kezd bele a történetébe Péter. – Csak a mezőgazdaságban lehetett dolgozni, alkalmi munkák adódtak, mint például a dohánytörés. Gyilkos egy meló. Nekem nagyon szép feleségem van. Nem akartam, hogy beleöregedjen, tönkremenjen a napszámba. Ezért feljöttem Pestre, építőipari munkákat vállaltam, havonta egyszer-kétszer tudtam csak hazamenni. Bár így már volt miből élnünk, hiányoztak nekem. Kaptam egy nagyobb burkolási megbízást, a kapott pénzből kivettem egy lakást és felköltöztettem a családot. Azóta is itt élünk Terézvárosban.”

 

 

 
Rézműves Péter

 

 

 

Ahogyan egykor Jani, úgy Péter is a szülei javaslatára jelentkezett a köztisztasági kft.-be, amikor csökkent az építőipari megbízások száma. „2010. március 24-én álltam munkába – idézi fel Péter. – Seprűsként kezdtem, és nem sokkal később, amikor kiderült, hogy van jogsim és szívesen bejövök hétvégén is a büntiseket irányítani, János meg volt elégedve velem a próbakörön, és teherautóra tettek. Szeretek vezetni és a kihívásokat is, meg akartam mérettetni, odamentem hát a művezetőhöz, és azt mondtam neki: Sanyi, a jogosítványom nem csak hétvégére szól, hadd legyek rendes sofőr. Pont volt üresedés...”

 

Miután Jánost kiemelték irányítónak, szükség volt valakire, aki a szabadnapjain vezeti a műszakot. Így Péter még feljebb lépett a ranglétrán. Közben kiderült, hogy jó érzéke van a szereléshez, a mai napig ő végzi a kisebb javításokat a gépeken, hogy „nehogy már minden apróságért a szervizbe kelljen küldeni őket”. Péter azt mondja, a kft.-t a második otthonának érzi, ezért is tesz szívesen azért, hogy megóvja értékeit és hasznosan töltsön minden percet, amikor szolgálatban van.

 

Szabadidejében leginkább horgászni szeret – mindig újabb és újabb tavakat fedez föl. Mivel rajta kívül senki sem eszik halat a családjában, általában visszadobja a zsákmányt. A kérdésre, hogy ilyenkor mit kíván, azt válaszolja: „az aranyhalat még nem fogtam ki, de ha megtörténne, csak annyit kérnék tőle: minden maradjon pont így”.

 

 

 

A Terézvárosi Foglalkoztatást Elősegítő Nonprofit Kft. (1064 Budapest, Rózsa u. 81–83.) az alábbi munkakörökbe folyamatosan keres munkavállalókat: utcaseprőket, járdamosókat, kisgépkezelőket. Jelentkezés: Róna Attiláné HR-vezető, +36 70 400 60 83.



 

Szöveg: Kertész Anna

Fotó: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség