Hömpölyög a víz a belvárosban

Terézváros és a belvárosi kerületek több pontját elárasztotta a lezúduló nagy mennyiségű eső.

Az úttesten lábközépig ért a víz az Oktogonon, az Andrássy út, az Aradi utca és a Csengery utca egy része is víz alá került. Jurás-Pálinkás Gábor, a Belvárosi Katasztrófavédelmi Őrs parancsnokának tájékoztatása szerint a Fővárosi Katasztrófavédelemmel közösen folyamatosan dolgoznak a helyszíneken. Tizenhét tűzoltóautó, 62 tűzoltó vesz részt a károk elhárításában, szivattyúzzák az úttesten hömpölygő, pincéket elárasztó vizet, eltávolítják a balesetveszélyes ágakat.

 

Beázott a TESZ is

 

Nem kímélte a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálatot sem a hétfő hajnalban lezúduló özönvízszerű esőzés. A Csengery utcai rendelőintézet belső udvarán és alagsorában még délben is a beázás nyomait igyekeztek eltakarítani a munkatársak. Mint azt dr. Czermann Imre igazgató főorvostól megtudtuk, szerencsére az intézményben zajló felújítási munkálatokat nem befolyásolja az alsó szintekre betörő víz, de a károk elhárítása így is sürgető.

 

 

Az oltásoknak is helyt adó alagsort áztatta el a víz

 

 

„Amellett, hogy raktárak, műhelyek vannak az alagsorban, a Covid elleni védőoltások beadása is az itt lévő rendelőkben zajlik. Itt vannak a fecskendők, valamint a szérum beadáshoz szükséges eszközök. Ezeket nem áztatta el ugyan a víz, de jelenleg megközelíthetetlenek a kertből beömlött sár miatt. Ezen dolgoznak most is kollégáink” – mondta Czermann főorvos.

 

A  nagy esőzések miatt a Terézvárosi Gyermekkönyvtár is beáztott, ezért bizonytalan időre bezárt.

 

 

Fa dőlt ki, ágak törtek le

 

A Szófia utcában még mindig nincs áram, egy fa pedig gyökerestől fordult ki a földből és rádőlt egy autóra. Rigó István, Terézváros főkertészének elmondása szerint a hasonló esetek bekövetkeztét szinte lehetetlen százszázalékos biztonsággal kizárni. Hozzátette: a kidőlt fát április elején vizsgálta meg a szakértő és állapotát megfelelőnek találta. Sajnos a gyökerek egyes betegségei, sérülései sem szabad szemmel, sem műszerrel nem diagnosztizálható – jegyezte meg.

 

 

A viharos szélnek több terézvárosi fa is áldozatul esett

 

 

Hangsúlyozta, letört ágakról, a Hunyadi térről, a Munkácsy utcából, az Andrássy útról, az Epreskertből, több bejelentés érkezett. Magánházak esetében a közlekedőkre és a járókelőkre veszélyes ágak eltávolítása a tulajdonos feladata, közterületeken ezt a Terézvárosi Foglalkoztatást Elősegítő Nonprofit Kft., a Főkert és a tűzoltók végzik el.

 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú riasztást adott ki a főváros egész területére, előrejelzésük szerint napközben további felhőszakadással és zivatarra l kell számolni.  Az esti órákra az ország nagy részében megszűnnek a záporok, kedden csak elvétve fordul elő csapadék, jobbára napos idő várható.