Hívtak még embereket

Ha már úgyis többtucatnyi ember ismerkedik, beszélget náluk időről időre, miért ne adjanak keretet ezeknek az estéknek? A fiatal házaspár gondolt egyet, és Izabella utcai otthonában saját színházat nyitott. Mi is beültünk a nappalijukba.

Hangos ajtócsapódás után gyűrött-zavart fiatalember érkezik a lakásba. Ledobja a hátizsákját, szisszen a dobozos sör, telefonál, izgatottan járkál, vibrál a levegő – körülötte valószínűleg mindig. Hamarosan befut a vendége is, jólfésült, láthatóan jómódú férfi. Nyugodtan, kimérten beszél, mindenben a másik ellenpontja. Ő is kap egy sört, mértékkel iszogatja. Az egykori barátok között elindul az adok-kapok – bőven jut belőle nekünk is, akik szintén ott ülünk a szobában. Bár nem mi vagyunk a címzettjei az egyre súlyosabb bántásoknak, nem minket szembesítenek kamaszkori önmagunkkal, nem a mi titkainkat leplezik le, de egy percre sem érezhetjük magunkat kívülállónak, még akkor sem, amikor a legkellemetlenebb pillanatokból menekülni próbálva a polcon sorakozó könyveket nézegetjük. 

 

És végül mi is színt vallunk: legmélyebb gondolatainkat osztjuk meg barátságról és bűnről – tök idegenekkel. A Trainingspot Társulat RePlay című felkavaró kamaradarabját még felkavaróbb beszélgetés követi, amelyből senki sem tudja és nem is akarja kivonni magát a résztvevők közül. Szinte terápiába illő őszinteséggel foglalunk állást a legkellemetlenebb kérdésekkel kapcsolatban, és a moderált vita közben nem félünk megváltoztatni a véleményünket. Valami itt most nagyon összeért (színészek, színtér, közönség, darab), nem is könnyen válik aztán szét – éjszakába nyúlik az elköszönés.

 

Időről időre hasonlóan súlyos dolgok történnek Bánhidi Lilla és Szécsi András Izabella utcai lakásában, amelynek bútorait pár hetente szétszerelik, félretolják. A könyvek a nappaliban, a hajszárító és a fogkefék a mosdóban maradnak, Zumba kutya azonban panzióba megy. Az étkezőasztalon finom borok és rágcsálnivaló várja a vendégeket, mintha házibuli vagy szeánsz kezdődne. Utóbbi talán közelebb áll ahhoz, ami ilyenkor ténylegesen történik, bár tény, hogy a házaspár kezdetben népes házibuliknak nyitotta meg az otthonát – részben innen jött az ötlet, hogy művészeti esteket tartsanak a lakásukban.

 

 

 

 

 

„Híres bulik voltak nálunk sok művészvendéggel és hajnalba nyúló nagy beszélgetésekkel, lényegében ezt transzformáltuk át a lakásszínházba. Persze az előadások vendégei között mostanra több az ismeretlen, mint az ismerős, de a beszélgetések hasonló mélységűek – árulja el Lilla, a Teátroom Lakásszínház alapító-házigazdája, aki civilben tévés riporterként dolgozik. – Bár az én őrült ötletem volt, hogy a lakásunkban előadásokat tartsunk, András abszolút partner volt ebben. Ő is nagyon szeret ismerkedni, beszélgetni.”

 

A szállítmányozási brókerként dolgozó, felerészt Tirolban élő Andrást nemcsak nem zavarja, hogy a hosszú hazaút után vendégeket talál az otthonában, de „többször előfordult, hogy felhívott a határról, hogy nemsokára érkezik, hívjak még embereket” – meséli nevetve Lilla. A másfél évvel ezelőtt induló első előadásokon a munkája miatt nem tudott jelen lenni, de a bútorokat akkor és azóta is ő szereli szét, majd újra össze, sőt ő készítette el a társulat plakátját is.

 

A TeátRoom lakásszínház állandó társulata, a Szövegtest Társulat alapítóinak magja a Centrál Íróakadémián ismerkedett meg egymással két évvel ezelőtt: Totth Benedek író tanította Margetin Istvánt és Lillát, aki az írás mellett akkor már egy ideje a tánccal is komolyan foglalkozott.

 

Hármuk és Balogh Andrea fúziós táncos ötlete volt, hogy szépirodalmi felolvasásokat tánccal és élő zenével adjanak elő, „innentől már csak a listát írtuk, hogy kiket hívjunk meg”. A társulat hamar kilencfősre bővült, de egy-egy összművészeti esten további vendégelőadók is szerepelnek. „A második, Kiss Tibor Noé és Berta Ádám szövegei köré épített előadásunkon – tavaly áprilisban – tizenketten játszottunk és 55 nézőnk volt. Akkor már egyértelműen látszott, hogy érdemes ezt csinálnunk és a környezetet is hozzá idomítani” – idézi fel Lilla. Az akkor felújítás előtt álló lakásukat így már a lakásszínház szempontjait is figyelembe véve alakították át – saját, sokszor egészen extrém ötleteik alapján. Az előszoba és a konyha egybenyitásából tágas fogadótér lett, a nappali plafonjára kampók kerültek, a kamra felső részét pedig van alakították ki, hogy többtucatnyi összecsukható széket el lehessen oda rejteni, a lakás éke, a lichthófból kialakított téli kert pedig a tervek szerint előadótérként is funkcionál majd. 

 

Hogy mennyire zavarja őket, hogy a lakberendezési lapokba illő fürdőszobájukat egy-egy este több tucatnyian használják? „Sokkal erősebb nyomot hagynak itt és bennünk a vendégek energiái. Voltak előadásaink, amelyeken többen elsírták magukat. De az a bizonyos Replay este is nagyon komoly atmoszférát teremtett. Ezért is jó »levezetni«, kibeszélni ezeket a közös élményeket az előadások után. Az engem sokkal kevésbé érdekel, hogy hányan ülnek a vécénkre vagy hogy ellopja-e valaki az elöl hagyott parfümjeimet. Az előadások kapcsán még nem találkoztam rossz szándékkal, ezzel szemben egy kedves kutyasétáltató lány egyszer eladta a címünket és a kulcsunkat valakinek…”

 

 

Nyilván nagymértékű lazaság és alkalmazkodóképesség szükséges ahhoz, hogy valaki idegenek előtt megnyissa az otthonát, de ahhoz is, hogy a kultúrcóresz idején színházi vállalkozásba kezdjen. „Bár lényegében minden előadásunkat telt házzal játsszuk, és a vendégek között most már tényleg sokkal több az idegen, mint a barát, ez a műfaj sosem lesz rentábilis – vallja be Lilla. – Ezt leginkább a saját örömünkre, illetve azért csináljuk, hogy tehetséges fiataloknak bemutatkozási lehetőséget adjunk. A következő évadban terveink szerint folytatódnak a Trainingspot színházi és a Szövegtest Társulat különleges összművészeti estjei, emellett íróiskolát és könyvklubot is indítunk – a lakásunkban.”

 

 

Szöveg: Kertész Anna

Fotó: Berecz Valter/Képszerkesztőség